A sínek mellett Szerintem az emberek lelkének egy része akkor is örökre gyerek marad, amikor már felnőttek. A fiúknál ez különösen igaz — ezt saját tapasztalatból mondhatom. A kisautó, a puska, a csúzli, a peca, a kisvonat és még sorolhatnám: mind megmaradnak, csak éppen kicsit átalakulnak, továbbfejlődnek, aztán idővel rendre
Archives
A bot
A cím ez esetben talán elsőre kicsit megtévesztő lehet, hiszen ahogy tőlem már oly sokan megszokhattátok, történeteim általában horgásztörténetek, szereplői többnyire horgászbotok szoktak lenni. Persze azért a horgászok se menjenek sehová, hiszen többnyire a természetben fogunk kalandozni és túlságosan most sem távolodom el a vizek partjaitól, valamint itt-ott lesz némi
A Fehérlófia és a horgászfilozófia
Lesz-e még valaha megbékélés?! Az elmúlt években elég sok horgászblogot, cikket, posztot és hozzászólást olvastam el. Azt hiszem éppen elegendő mennyiségűt ahhoz, hogy kellőképpen elszomorodjak és kétségbe essek. Az eltelt idő alatt a kialakult táborok sajnos nemhogy közelebb kerültek volna egymáshoz véleményben, de még inkább továbbra is csak távolodnak. Távolodnak,