Mielőtt bárki felpattana ülőhelyéről és idő előtt elhagyná a képzeletbeli helységet, mindenkit megnyugtathatok, hogy aggodalomra semmi ok, mert itt ma a horgászatról és a centrepin orsóról lesz szó. Nem lesz itt ma Marvel átirat, mert pajzs helyett pompás orsót forgatunk, aminek a közepén nincs csillag, viszont nagyon szépen csillog. A mi Kapitányunk is áttör néhány falat, de mind eközben csak fúr és farag. Aki pedig ezen most kacag az jobb, ha figyel, mert a következő megálló Karcag, ahol teszünk egy apró látogatást Kapitány István műhelyében, vagy inkább műtermében, ahol sok más érdekes dolog mellett immáron elkészült az első magyar centrepin a Captain Centepin orsó.
Akit sikerült felcsigáznom, az tartson velünk ebben az úsztatóhorgászoknak szóló kis virtuális kalandban!
De nézzük, hol is kezdődött ez a történet?
Előzmények
Aki olvasgatott már az oldalunkon az tudja, hogy darab ideje porondon van nálunk az úszós horgásztat, azon belül pedig centrepines úsztatás. Miután megismertem ez a csodálatos módszert és kicsit jobban beleástam magam, szívügyemmé vált, hogy minél több sporttársat megismertessek, megfertőzzek e szép és élvezetes módszerrel. Ebbe belekezdeni csak egyféle módon lehetett, méghozzá úgy, hogy írni egy hiánypótló írást, amiben ismertetjük ennek a nagyszerű módszernek az alapelemeit és az egyik fő kellékét a centrepin orsót.
Aki esetleg ezt elmulasztotta ezt az írást, az most itt elovashatja:
A centrepin orsók fajtái, működésük és jelentőségük a folyóvízi úsztatásban
Természetesen a módszernek voltak már művelői kishazánkban, de papírra sajnos mégsem vetett senki semmit, és bizony voltak tisztázatlan kérdések bőven a téma körül, amikre heti/napi rendszerességgel válaszoltunk az oldalunkon kommentekben, vagy e-mailben. Egyszóval adta magát, hogy a centrepinről bizony írni és beszélni kell.
Az írás megszületése után be is lednült a dolog. Voltak érdeklődők szép számmal és szerencsére vannak a mai napig is. Látván az érdeklődést, ami azért fokmérő és hajtóerő volt, tovább is léptünk és elkészítettük az első magyar nyelvű centrepin orsókról szóló ismertető videót.
Hasonló gondolkodású embereket megismertetni valami új dologgal szélesebb körben, ötleteket adni, motiválni mindig nagyszerű érzés. Persze ezen felül a jutalom, az mindig az új ismeretségek. A pont, ahol az olvasó megszólítja az írót és párbeszéd kezdődik. Párbeszéd, amiből ha szerencsénk van, hamarosan fény derül nagyszerű dolgokra. És ezen a ponton bizony lassan be is kapcsolódik „hősünk ”Kapitány István, hiszen a mi ismeretségünk is pontosan így kezdődött egy napon, nem is olyan régen, mikor a centrepines képeink alatti kommentek között, ezekre az érdekes sorokra figyeltem fel.
Itt valami kétséget kizáróan elkezdődött!
„Saját tekerő”, hangzott el az izgató mondat a kommentben, ami mellett nem tudtam csak úgy elmenni, ez pedig, hogy „ a ti centrepines írásotokon”, jócskán fokozta az érdeklődésemet.
Lépjünk is a tettek mezejére
Ezt követően már gyorsan pörögtek az események, hiszen aki ismer, az már tudja, hogy nem hezitálok sokat, ha valakivel beszélni szeretnék, azon nyomban írok pár sort, és ha alkalmas, már hívom is. Ez történt ez esetben is. A telefon kicseng kétezer kilométerrel arrébb, a vonalban Kapitány István, azaz Kapi, az első magyar centrepin orsó tervezője és elkészítője Az ismeretlenség szükségtelen falainak gyors lebontása után pillanatok alatt derékig gázolunk az érdekesebbnél érdekesebb témák sűrűjében. Ez esetben pedig nem is volt kérdés, hogy a szóban forgó orsót szeretném minél hamarabb a kezemben tartani és kipróbálni, valamint a merész alkotót megismerni személyesen.
Erre kiváló alkalomnak ígérkezett az akkor már közelgő nyári szabadság, így hamar meg is beszéltünk Istvánnal egy műhelylátogatással egybekötött baráti centepines találkozót, ahol személyesen is megismerkedhetek a Captain Centrepin orsóval és alkotójával.
Bevallom, izgatottan készültem a találkára, és a tulajdonomban fellelhető centrepineket és úsztatóbotokat mind becsomagoltam a hazaútra, bízván abban, hogy motiváló írás után valamit talán még személyesen is lendíthetek az ügyön. Gondoltam ezzel arra, hogy ha mester mustrát tart majd az orsók között, akkor ihletet merít és netán valami új ötlet szállja meg.
Hamarosan meglátjuk, gondoltam és horgászfelszerelésekkel megpakolva Magyarország felé vettük az útirányt.
A magyarországi nyár ismét a szokásos pörgős ütemben telt. A baráti pecák és találkozások mellett idén is volt szerencsém fiatal sporttársakkal találkozni, horgászni és úszókat faragni a körösparti horgásztáborban. (Erről egy másik írásban bővebben is olvashattok majd.)
Elefánt a szobában, vagyis Bambi a motortérben
Ahogy közeledett a találkozó Istvánnal, egyre izgatottabb lettem. A megbeszélt időpont előtt egy héttel viszont sajnálatos baleset történt, ami rettenetes sötét árnyékot vetett, azt ezt követő programokra. A gyerekkori barátaimmal tartott körös túráról és a tartalmas dánfoki horgásztáborból minden baj nélkül hazaértem, viszont még aznap, a tiszai horgászház felé tartva a családdal, fényes nappal elütöttünk egy őzet. A rossz útviszonyokra való tekintettel nem hajtottam még a megengedett sebességgel sem, de az őzikének így is sikerült kifejelni néhány lényeges alkatrészt az autóból. Így azonnal kihúzott a listáról egy pompásnak ígérkező dunai úsztatást egy neves gyűjtővel és egy nagyszerű tiszai pergetést egy műcsali készítővel. Mindkettő nagyon fontos és élménydús találkozó lett volna, ez úton is bocsánat a meghívóktól, az első adandó alkalommal pótolni fogom a látogatást.
Istvánt azonnal tájékoztattam a szomorú „vadulásról” és ideiglenesen egy kérdőjelet tettünk találkozónk terve mellé a határidőnaplóinkba.
Nade!
Rendkívül szerencsésen egy hét alatt készen lett a verda, hála a családi összefogásnak (nem mellékesen a sógornak!), így szerencsésen újra játékba kerültem!
Most aztán már semmisem állíthatott meg, irány Karcag!
A műhelyben
Forró augusztusi nap kora délutánján érkeztem meg Istvánhoz, ahol a baráti kézfogás után én bepakoltam, ő kipakolt és azonnal kezdetét vette a kétszemélyes „műhelybörze”. Takaros, felszerelt kis műhely fogadott, aminek hűsén igazán baráti környezetben, úgymond, Captain centrepin orsó szempontjából hazai pályán folytathattuk le az eszmecserét.
Előkerültek a botok, úszók, sok apróság, na és persze a lényeg is
Az a bizonyos Captain centrepin orsó.
Eztán az orsó technikai megoldásainak és paramétereinek a részletes megbeszélése következett.
Természetesen azonnal kézbe vettem a ránézésre mutatós darabot és „ízlelgetni” kezdtem. Néhányszori megforgatás után szimpatikus volt a tekerő, de kértem szedje szét, hiszen roppant mód kíváncsi voltam, hogyan is oldotta meg és hogy méretezte István az a néhány lényeges és meghatározó alkatrészt, anélkül, hogy egyszer is látott volna, vagy szedett volna szét centrepin orsót a valóságban.
Nézegetés és méregetés
Első ránézésre, mind méretre, mind technikai megoldásokban teljesen helyt állt a Captain Centrepin, az első magyar pin, de nézzük kicsit részletesebben, lépésről lépésre.
Hátlap, dob és dobtengelyek
Az orsó alumíniumból készült, teljesen kézi megmunkálással. A dob átmérője 4.25″(106cm) átmérőjű, dobszélessége 0.76″(19mm) . Fogantyúi tetszés és igény szerint nádból, vagy rózsafából készülnek. A központi tengely átmérője 8 mm, a zsinórt tartó dobtengelyek, szám szerint 16db sárgarézből készültek. A dob két golyóscsapágyon forog(SKF608 2Z/C3), meglehetősen könnyedén.
Tengely és racsnifogaskerék összehasonlítása (balra Raven T-4, jobbra a Captain centrepin)
A tengely és a racsni technikai megoldásai meglehetősen hasonlóak a fenti két orsón. Jól látható a klasszikus feszített laprugós dobrögzítés.
A laprugó és a tengely
A racsni kellemesen halk, a laprugó finoman illeszkedik a fogaskerék fogai közé, bár elsőre nekem kicsit talán lazának tűnik. Csendes hangját István egyik technikai újításától kapta. Így a szokásos fém háromszögecske helyett közvetlen a laprugó feszül be a fogaskerék fogai közé, hogy szereléskor a dob ne „gurulhasson” el. Elsőre jó megoldásnak tűnik, de persze ez majd a parton dől el véglegesen, használat közben.
A hátlap és a racsni kapcsolója
A hátlap egyszerű vonalvezetésű, a képen még vésés nélküli. Később ide kerül az orsó becsületes neve, a Captain felirat. A racsnikapcsoló két állasú, de végtelenített, tehát körbe-körbe kapcsolható.
István a centrepin dobjának rögzítését ecseteli éppen
A mutatós, sárgaréz betétes alumínium fejű dobrögzítő csavar kézzel könnyedén oldható
Ahogy mondani szokás, a puding próbája az evés
Miután az orsót összehasonlítottuk pár társával ami az őshatából jött, technikai paramétereit átvettük tételesen és megforgattuk párszor, elérkezettnek táttuk az időt, hogy a gyakorlatban is kipróbáljuk hogyan is szuperál a ránézésre nagyszerű szerkezet. Mivel maradt még pár óránk sötétedésig, így hát az előre megbeszélt terv szerint egy csatorna felé vettük az irányt.
Előtte még viszont a megnéztem pár ugyancsak érdekes dolgot Kapitányunk műhelyében.
Másik nagy közös kedvenceink, az úszók kerültek górcső alá.
Meglestem István maga készített eszterga-szárító kombinált kisgépét
De nem maradhatott el a csodaszép úszók mustrája sem.
Adtunk, kaptunk, cserélünk és mindeközben roppant jól szórakoztunk
Nagy valószínűséggel még órák múlva is lett volna témánk, de mivel az idő mindíg szorít, így egy nagyszerű kávé elfogysztása után célba vettük az aznapra István által kiszemelt horgászvizet.
Irány a part!
A meleg augusztusi délutánban a Nap kitartóan perzselő sugarai kezdtek csendesedni, így mi is célba vettük a csatornapartot.
Villámgyorsan felszereltük botjainkat és máris indulhatott a kellemes délutáni centepines peca
István jó házigazdához méreten rövidesen meg is mutatta, hogyan is kell halat fogni a helyi pályán
Szép, hibátlan tenyeres vörösszárnyút terelt a partra hamarosan
Egy aprócska helyi balinocska nagy örömömre engem is megtisztelt
Ezt követően egymás mellett csendesen horgászgatva a parton is folytattuk a sporttársi eszmecserét, de amint a Nap meggyújtotta a nyugati ég alját, sajnos azonnal előkerült a felettébb éhes és zajos szúnyognép. Zúgtak, szúrtak és martak , mi pedig rövid úton menekülőre fogtuk, s Kapiék házáig meg sem álltunk.
A felejthetetlen alföldi naplemente fényjátéka megörvendeztetett minket a nap végén búcsúzóul
A gyorsan elrepült, remekbe szabott délutánt méggyorsabb búcsú követte, hiszen még jónéhány kilométer állt előttem hazáig és már igen későre járt. Az elköszönő kézszorítasban egy mindkét részről kölcsönös elégedettség és a biztos folytatás volt érezhető.
A találkozásra aztán aludtunk egyet. Kipihentük a fárasztó és tartalmas napot, elrendeztük gondolatainkat, majd másnap telefonon megbeszéltünk még néhány fontos részletet.
A döntés hamar megszületett. Az orsó mihamarabb be kell mutatni az angol folyóknak, valamint megmutatni az albioni domolykóknak és márnáknak, hiszen mi lehetne nagyobb bizonyosság és próbartétel egy orsónak, mint a centrepin őshazájában tesztelni.
Istvántól ígéretet kaptam egy saját darabra, így nyugodt szívvel tértem vissza Angliába, hiszen tudtam, hogy megsárgulnak a levelek és folyók vizét az őszi esők megszaporítják, akkorra már én a saját pályáimon vígan tekerni fogom az első magyar centerpint.
Tarsatok velünk legközelebb is, hiszen a következő írásban, már angol vízen fogom tesztelni az orsót, de addig se felejtsétek el a régi jelmondatunkat, miszerint :
Minél jobban szeretni és minél többet ott lenni!
Nézzétek meg a fotókat nagyobb méretben is! Az alábbi képekre kattintva nyithatjátok meg a galériát:
Leave a Reply