Kellemesen elfáradtunk a parton végzett környezetvédő társadalmi munkában a nap első felében, na de azért annyira nem, hogy az előrelátóan bekészített botjaink ne kerüljenek elő egy két órárácskára. Arról nem is beszélve, hogy nagy nap ez a mai, hiszen ismerkedés következik. De mivel is? A multis horgászat -al, más nevén a casting-al
A “kicsit” másabb felszerelés
A mai ismerkedésre szánt “nehéz fegyverzet”
Honnan is jött a multis horgászat / casting mint ötlet pont most, ennyi év pergetés után? A válasz roppant egyszerű. Egy ideje csukázásnál áttértem a nagyobb gumikra. Igaz volt botom hogy eldobáljam a 40-80grammos gumikat, de néhány alkalom után kezdtem érezni a peremfutó orsómon, hogy nem igazán tetszik neki a dolgot. Mivel szeretem ezt az orsót, egy 3000 Zaubert, ezért úgy döntöttem nem vágom tönkre, kár lenne érte.
Nem tagadom régebben átrágtam magam a Multi Sulin és egyéb elérhető tananyagon, de akkoriban 6-10 centis csalikkal dobáltam, amiknél még nélkülözhető volt a nagyobb teherbírású orsó. Arról nem is beszélve, hogy drágának tartottam, amit érdemesnek találtam megvételre, mert elég sokat hallottam akkoriban a mágnesfékről, dobási nehézségekről és egyéb kezdőket elrettentő részletekről. Azért később egy alkalommal dobtam párat Tibi barátom tojásmultijával, de nem mondanám, hogy megérintett a dolog. Hagytam is. Drága és semmi extra, gondoltam. Bevallom ekkortájt amúgy is jobban érdekelt az UL. Szép dolog is az, be is rendezkedtem rá ügyesen, csak közben rájöttem egy-két érdekes dologra.
Arról a dologról amire most gondolok Horvát Feri is írt egy jó cikket amit az alábbi linkre kattintva el is olvashattok:
Vadásszunk nagy csapósügérekre, avagy zsinórtól a kapocsig, nimfától a “nagy” csalikig
A csukázást pedig „univerzális” módon űztem, ami egyébként nem is olyan rossz dolog, hiszen a 8-10 centis gumira mellékhalként azért bejött sok szép sügér az évek alatt, csak éppen a 6 plusz-os csuka nem. Ugyanazzal a bottal és csalival, ugyanott, ugyanabban az időben csukázás és sügerezés egyszerre. A különbség semmi más, csupán a csali vezetési technikája.
NADE!
Abban az évben rengeteget dobáltam és fogtam is 8 centis Savage Gear Cannibal-al és 11,5 centis Fat Tail Minnow-al. Éppen a hollandiai barátunkhoz készültünk Zolihoz, mikor felhívták a figyelmem, hogy a Cannibal-ból bizony van 15 centis is és még valami ígéretes cucc, a 16 centis Herring Shad amit addig én nemigen használtam. Üsse kavics, a travel botom úgy is 12-40, az még pont belefér, gondoltam. Vettem is néhány darabot próbára. Sokat ugyan nem kellett próbálgatni, meg is jött ezen a túrán az eredmény , egy szép kövér holland csuka személyében. Aztán egyre többször tettem kapocsba a herringeket is, mert lapos testformájuk nekem jobban feküdt az itteni folyók gyorsabb vizeiben minta 15-ös Cannibal-ok hengeresebb, molettebb alakja. Innen már csak egy lépés volt, meg némi orsónyaggatás, hogy újra eszembe jusson a MULTI, hogy na most jönne az jól nekem. Léptem is azonnal és szóltam pár embernek mit szólnak hozzá. Vass Endre meghívott a Casting Betyárok csoportba, amit ez úton is köszönök neki és most ott olvasgatok és hallgatom, Tóth János hasznos posztjait és videóit, hogy magamra szedjek egy kis multis „alapműveltséget”.
Na de szerencsés vagyok, akadt tanár és anyag is a közvetlen közelemben is. Tibi még búcsúzóul átruházta rám pompás castin botját jelképes áron, Péter barátom pedig személyesen is bevezetett az orsók gyakorlati kezelésébe, hiszen van néhány jó botja és szép orsója is szerencsémre.
Meg is beszéltük hamar, hogy úgy is itt a folyóvízi tilalom, soha jobb alkalom mint most, hát akkor vágjunk is bele a következő hétvégén. (Na, ebbe szólt bele egy kis betegség és egy havazás sajnos) El nem maradt, csak eltoltuk egy héttel.
Tanár Úr kérem
El is jött az idő…HAJRÁ! Már is ott álltunk a parton a két felszerelt bottal a kezünkben.
Kezdődhet az oktatás!
Péter a kérésemre két hengermultit hozott magával, mivel másfélével már volt alkalmam találkozni előtte és amit tervezek arra valószínűleg ez alkalmasabb is lesz. Az egyik egy Abu Garcia Ambassadeur 5601CB vastag monofillal, a másik egy Shimano Calcutta 201B fonottal feltöltve.
A két öreg legenda
Valahogy csak kell választani, lányaim vannak, miért is ne, én a pirosat kérem! Péter oda is nyújtja… forgatom ide-oda, nézegetem. Így utólag is csak annyit tudok mondani, a centerpin orsó ehhez képest egy fakocka, vagy ahogy ott mondtam a helyszínen megtekergetés után “az úsztató orsóhoz hasonlítva ez haver egy űrrakéta”. Na sebaj, majd csak lesz valahogy, ezzel is csak emberek dobálnak. Addig forgattam bamba módon, nem is értem, de sikerült fordítva feltenni valahogy.
Hol is kell kijönni a zsinórnak Péter?
Majd ott, csak előtte fordítsd meg.
Uh! Ennyire csak nem vagyok azért nehéz eset, ezt inkább most csak az izgalomnak tudjuk be. Annyi haszna viszont volt a dolognak, hogy látom, Péter türelmes tanár lesz.
Elhangzanak az első instrukciók, lezajlanak az első lépések. Ezt kicsit kitekered, azt betekered, ezt lenyomod, erre figyelj, erre ne figyelj, arra ráfogsz éééésss dobás. NA. Ezen is túl vagyok. Végül is sikerül valahogy. Kicsit talán lecsaptam magam elé de sebaj, jöhet a következő és még ki tudja hány.
Azért persze nem titok, odatettem egy felszerelt botot arra a nem várt esetre, ha netán mégis valami nem lenne az igazi, hiszen ugye azt sosem tudni. Igaz mindig precízen próbálok vigyázni a cuccokra, kölcsön cuccra még jobban is. De hát az ördög nem alszik, mindig benne van a pakliban, hogy pont akkor dől fel a bot mikor kölcsönorsó van rajta. Kicsit feszélyez is a dolog, de hátha nem lesz baj. Egyszer évekkel ezelőtt majdnem megjártam pár drága bottal és orsóval, mikor egy Tisza holtágon szakadó esőben önként vállalkoztam, hogy visszamegyek a cuccokért egymagam. Botokkal a kezemben elcsúsztam a sárban és akkorát estem, hogy azt sem tudtam hirtelen, hogy a csuklóm tört el, a botok, vagy az orsók. (Pergi!)
Dobunk!
A meghorgászandó terület kicsiny látható része
Dobálunk, tanulgatom. Jó nagy tó, sok száz hektárnyi víz, nem is intenzív (nem telepített), de legalább nem zavarnak a halak, van idő tanulni.
Eltelik egy gyors órácska, valamennyire kezdek is belejönni a dologba, lassan eszembe jutnak a halak is. Merre lehetnek, mire fájhat ma a foguk. Gondolok is magamban egy merészet, fogni kellene egy csukát. Mert ugye, mint tudjuk, a halfogás nagy részben elhatározás kérdése. Közben törünk előre, helyről helyre és egyre több szó esik a halakról. De neeeeem, az már túl szép lenne, első alkalom és még halat is fogni. Közben egy pár dobásra botot cserélünk, kipróbálom Péter botját és orsóját. Ő egy 60 grammos Rozemeijer Gentle Jerk bottal dobál, amíg én egy 40-100 as Savage Butch Light XLNT-vel.
Kezdő a parton
Nem tagadom, jóval könnyebb cuccokhoz vagyok szokva, még mindig csak tapogatom a dolgot. Egyszer kétszer még fellazul picit a zsinór is a dobon, de nem vészes. Megigazgatom, lehúzom, feltekerem. Mostanában a centerpin miatt nem esik nehezemre az efféle matatás madzaggal (ami 30-as Berkley mono), régebben lehet megőrültem volna tőle.
Jó kis cucc, már érzem szeretni fogom a dolgot
Tipikus, mikor már azt hittem belejöttem szakítok is egyet. Nem is értem hogyan, hiszen miután vizet ér a gumi aztán szakadt el a zsinór, a dobáshossznyi damil valahol a vízben előttem. Péter nem teketóriázik sokat, rá is dob keresztben, meg is van egy dobásból. Kicsit nyújtózkodik, de megvan a vége, szinte a lábunk előtt ért véget. Felrolnizom a kezemre a zsineget úgytekerem ki. Itt ugyan nincs toldozgatás, oda kb. 20 méter jó Berkley zsineg. Lehet fáradok, de lehet, hogy ez is a lecke része, figyelni kell itt, mese nincs.
Lassan a bejárható partszakasz végére érünk, még pár hely. Fáradunk is, mert azért kora reggel óra talpon vagyunk és du. 4 is emúlt. Eredeti tervek szerint két órát adtunk magunknak a pecára, tanulgatásra és most beleléptünk a harmadik órába.
Megérkezünk egy barátságos kis öbölhöz. Láttunk is, fogtunk is itt anno csukát. Egy mély kis öböl a bejáratánál lapos sóderpad. Péter dob párat, de mire odaérek indul is tovább. „Mi baj, nem jó?”, kérdezem. „De, de megyek a következőre.”Válaszolja.
A hatalmas víz egyik kis nyugodt, mély benyúló öble
Sajnos a célzással még vannak gondok, az még odébb van, hogy úgy dobjak, mint peremfutóval. Az elvileg ígéretes helyek így kiesnek, de nem izgulok nagyon emiatt, hiszen azt észrevettük, hogy nincsenek a sekélyben a csukák, még nem jöttek ki. Dobálom szemből az öböl bejáratát, ahol a sóderpad kezdődik, onnan vontatom befelé a fenéken, nagyon lassan. Jó hosszan tekerem befelé, azért egy 60 grammos gumit jól el lehet küldeni. Sokan a legyezőre esküsznek letapogatásnál. Majdnem hogy én is így teszek, azzal a kis különbséggel, hogy nálam a két oldal az első (én azt tartom mindig a legesélyesebbnek!) aztán haladok befelé középre. Szépen, nyugodtan, lassan, egyenletes sebességgel szedem be a zsinórt, néha megérzem a tó fenekét, olyankor felpöccintem kicsit. Az utolsó centikig ugyan úgy. Tudom, hogy jó helyen jön a tenyérnyi csukaszínű gumim. Mostanában valahogy nem izgulok úgy mint régen. Lesz, nem lesz, mi lesz, betli lesz,. A legnagyobb őszinteséggel mondom, éreztem, hogy lesz egy hal. Nem tudom miért, de így van egy ideje, és mondhatom sokkal jobb is így.
Kezdők szerencséje… avagy a multis horgászat első hala
Középre értem. Mikor a gumi beér a teknőbe, tőlem 4 méterre végre elnehezedik. Semmi ütés, rávágás vagy rántás, csak tompa elnehezedés és húzás. EZ AZ AMIRE VÁRTAM! Nem egy óriás, gondolom magamban, de azért nem rossz hal. A kapás izgalmas pillanatában meg is feledkezek róla, hogy nem 10-30 grammos pálca van a kezemben, hanem jóval keményebb 40-100-as bot. Terelgetem kicsit, közben Péter is felkiált, egy hal ugrott ki a lába alól a part tövéből. Azért otthagyja a helyét, odajön és szákol nekem.
Hal a szákban, mosoly az arcon
Ezt a vigyort még a bajusz sem tudta eltakarni 😊
EZ IS MEGVAN, AZ ELSŐ MULTIS CSUKÁM!
Fotózás, nézegetés és méregetés aztán gyorsan vissza. Ugyanis a bot nyelén ikrákat fedezünk fel. Lehet megint elhúzódik az ívás, hiszen sajnos hideg a tavasz megint. Pedig pár nap és Április. Igaz volt olyan pár éve, mikor még Május elején is láttunk hasonlót.
Az ikrák a bot nyelén, intő jel a horgásznak
Nem háborgatjuk sokat, visszatesszük és irány tovább.
Bocsánat a zavarásért, irány is vissza
Lassan indulni kellene haza, de ilyenkor azért beleszalad az ember lábába boogie, és még van is pár ígéretes hely… de mikor nincs? Sőt, egyik ígéretesebb mint a másik. Elindulunk visszafelé, hisz az autók is elég messze vannak és lassan 5 óra. Az is kizárt ugye, hogy visszafelé ne dobjunk, pedig nagyon nem akarunk.
Azért megállunk még két helyen, persze csak még egy utolsó dobás. Na, ez pont elég is arra, hogy leakadjak a „a nap hősével”. Ez sem elég, addig csesztetem, húzgálom, feszegetem, amíg valahogy fátadtságomban vagy idegességemben sikerül megugrasztani a dobot (pedig Péter 2X is figyelmeztet, vigyázzak!)…na mostmár se ki, se be, se előre,se hátra. Oda a csali is és a maradék mono is. Tessék, az oly sokat emlegetett madárfészek meg is lett a végére. Micsoda „szerencse” (na nem Péternek) ilyet is láthatok a mai nap.
Itt a vége szakadj be hát végre.
Nincs mit tenni, beszakítom a cájgot. 😪
Rettenetes fáradság vesz erőt rajtam abban a pillanatban, ahogy beülök a kocsiba. Sosem peca közben, mindig csak mikor vége. Rossz sejtés vesz erőt rajtam, lehet meglesz ennek a böjtje.
SEBAJ!
Friss levegőn voltunk, foglakoztunk ma környezetvédelemmel, a multis horgászattal jó ismeretségbe kerültem és még hal is volt. Mit is kívánhatna még az ember?!
Őszintén szólva, így utólag már tudom…
Mínusz egy hét fekvést lázasan torokgyulladással.
De mindennek ára van, és ahogy a dédnagyapám monda valamikor régen „Ha tudnánk, hogy elesünk, leülnénk.”
Nézzétek meg a fotókat nagyobb méretben is! Az alábbi képekre kattintva nyithatjátok meg a galériát:
1 Comment