Nyári élmények sorozatunk előző két részében a Tisza partjára, majd a Körösök világába kalauzoltunk el benneteket. Ez alakalommal viszont magunk mögött hagytuk a folyókat és a Hajdúság egyik legjelentősebb tározója felé vettük az irányt. Célunk a Debrecentől 14 kilométerre lévő Látóképi-tó volt és a mára már szinte legendássá vált hala
Tag Archives: Feketesügér
Nyári élmények és találkozások
Tavak és Feketesügerek Magunk mögött hagytunk ismét egy nagyszerű forró nyarat. Elment ez is, de mint oly sok másik, ez sem múlt el nyomtalanul. Sajnos kicsit nehezen tudtam elszánni magam, hogy megírjam a nyári eseményeket, pedig pozitív élményanyag van bőven begyűjtve. Ez a lazaság egyáltalán nem véletlen, ennek bizony két