Erre járt a meleg nyári napsugár és a házunk felett elballagva az ablakon bekandikált,
De mindhiába, hisz itthon senkit nem talált.
Pár hét múlva jött a fürge őszi szél, megzörgette az ajtót, de célba ő sem ért.
Aztán egy didergős kora este valaki száz jeges körmét az ablak párkányán fente.
Az üveget megkaparta, és mielőtt kilestem még kicsit kopácsolt rajta.
Az ajtóhoz léptem, kinéztem hát, de titkon pontosan tudtam kint ki álldogál.
Megnyílt az ajtó, de nem a kutya, s nem a macska,
Hanem a komor öreg tél tépett be rajta.
Ő nem sietett, nem kérdezte miért és merre jártam,
Hiszen tudta jól, most ő méri ki az időt a számadásra.
Lesz most alkalom minden elmaradt jóra, vaskos könyvre, tüzes borra,
A kályha mellett csendesen elmerengve gondolni a boldog elmúlt korra.
A sarokban szusszan most kicsit a vén bot, szegen pihen a napszítta tarisznya, a szellős kalap,
S közben a horgásznak lecsúszik pár ízes falat.
Hiszen ideje van vetésnek, ideje az aratásnak.
Ideje harmatos nyári hajnalokon a halfogásnak.
Ideje a szénaillattól nehéz kora őszi alkonyatban bandukolásnak,
S csendes téli etsékre hazatérve, ideje az írásnak,
Olvasásnak, a rím és úszó faragásnak, pipázásnak.
A hosszú téli estén a kés csak farag, farag és az úszókészítés szépen halad.
Közben pipa élesre töltve várja, mikor kerük sor reája.
Jöjjön hát a képes memoár, hogy e két jóbarát, az öreg nádbot és horgász merre jár
Jöjjön mi szemnek, s léleknek is jó,
Vadvirágos albioni rétek,
Csendben csörgedező kis folyók,
Benne halkan surranó halak,
Kik a bokrok alatt cikázva játszanak.
Halakat bújtató, kanyargó kis folyó,
Mely puszta látványa is horgászszívet nyugtató.
Emitt ravasz domolykó fordul benne…
…amott a félénk márna túr,
Mindenkit rejt most a nád,
Hisz nyáron ő az úr.
Kosárban kolbász, sajt, puha cipó várja,
Mikor jelez majd a horgász gyomra ozsonnára.
A kosár tetején pihena horgász két öreg botja,
Amit hamar felcsaliz sajttal és úszóját a sodrásba dobja.
Aztán a csend leszáll, már nincsenek szavak
És fog néhány csodaszép halat.
Az úszó egy darabig táncol az apró hullámokon, és lassan célba ér,
Hamarosa jókora fejes domolykó küzd az életért.
A halat hamar visszaengedi a hűs habokba,
Mostmár jöhet néhány finom falat a korgó gyomorba.
Előkerül az agacsnyelü bicska, a régi hű barát,
Ki ez a tájat, mint gazdája ugyancsak sokszor látta már.
Az öreg bot és orsó a horgász nagyapja lehetne,
De vele a halat mégis könnyedén kivette.
Hajlik az öreg nád, recseg a vén orsó,
Remélik mindketten, ma nem ez az utolsó.
Mezei pók házát megcsodálja, nézi,
Aztán vigyázva keresztül lépi.
Ezalatt barátja sem lopja a napot,
Lentebb pár kanyarral elcsípett pár nagyot.
Aranyszín domolykó, csodálatos jószág,
Néhány fotó után könnyedén továbbáll.
Közben a folyócska partján, vaskos öreg tölgyek alatt
Legelő tehenek, miknek messze halló tompa kolompja, vidéki fülnek soha sem goromba. Békésen hersegtetik a puha, zöld füvet, nem is vetve a horgászra ügyet.
A nádközött rejtezve, halra lesve,
Rekedten rikoltó nagy szürke gém,
Mely mikor jelez menni kell,
Mert a sötét már lassan földig ér
Leszállott a csendes meleg nyári este,
S a horgász úszóját nem hiába leste.
Őt még kivárta, aztán búcsút intett.
A csodás nyári napon korona így lett.
S ha a gémre nem figyeltünk volna,
A kora esti szél csendesen jelez,
Hamarosan a holdé lesz a főszerep.
Nagyszerű nap volt ez, de mielőtt hazatér,
Szokásos helyére egy jó pint-re benéz.
A sok halfogásban a torka kiszáradt.
És kedvenc könyvéből is van még hátra pár lap.
Olvasgat csendesen és aprókat kortyol,
De közben titkon már a puha ágyra gondol.
Így telt el a nap és így ment el a nyár is,
Panaszra semmi ok, hisz sok horgász erre vágyik.
Mert ők mindannyian álmokkal ébredők, halakat kergetők,
napsugárral járók, széllel cimborálók…
Nézzétek meg a fotókat nagyobb méretben is! Az alábbi képekre kattintva nyithatjátok meg a galériát:
