Most is, mint általában nem maradtunk távol a vizektől, és ismét barangoltunk kicsit, horgászbottal a kézben. Áprilisi úti céljaink közé tartozott ezúttal néhány angliai csatorna meglátogatása. Ezek egy részén már jártunk, akadt viszont köztük még pár, teljesen új, számunkra felderítetlen pálya. Minthogy év közben ezeket a mesterséges folyóvizeket nem igazán látogatjuk, így egy-két túrát megelőzött némi szokásos internetes felderítő munka is. Mivel az év nagy részében a ragadozókat zaklatjuk, ezért most abban egyeztünk meg a srácokkal, hogy inkább legyen a békés halaké a főszerep egy-két peca elejéig.
El is döntöttük hamar merre induljunk, úgyhogy ha az irány megvan, akkor gyerünk, szerezzünk be némi csalit és etetőanyagot.
Nem is lenne ezzel semmi baj, ha már rögtön az elején el nem kalandoztam volna, és hát merre, ha nem a wobbleres falon.
Igyekeztem magam hamar visszatéríteni eredeti úti célunkhoz, és még mielőtt kísértésbe estem volna, hogy vegyek egy háromszáznegyvenhatodik műcsalit, gyorsan vásároltunk két kilogramm etetőanyagot, két pint csontit, és már tovább is álltunk.
Másnap reggel a napkeltekor már a parton sétáltunk, ami elég jó döntés volt, ahogy néhány órával később rá is jöttünk. És hogy miért is, az hamarosan kiderül. Na de ne ugorjunk annyira előre, kezdjük hát az elején.
Már reggel hat előtt a helyet keresgettük a parton, és szokás szerint száz bíztató jelet láttunk a vízen, hogy miért is fogunk ma sokat. Nagyon ígéretes látvány volt, ahogy nyolc-tíz ponty csapatban úszkált, kicsit arrébb pedig magányos testes példány szedegetett.
Igaz a kristálytiszta víz nem tűnt ideálisnak, de majd kiderül, gondoltuk. Ki is derült hamar, úgyhogy rövidke peca, és néhány napfelkeltés kép elkészítése után odébb is álltunk kicsit opálosabb vizet keresni.
Nem is kellett messzire menni, hiszen párszáz méterrel lejjebb meg is találtuk a jónak vélt helyet. Igaz nem süt ide a nap, ami ilyen kora áprilisi reggelen azért igen jól jönne, a szemközt lévő dombokon megiramodott szél pedig határozottan kellemetlen minden szempontból. Na de nem melegedni jöttünk, hanem horgászni. Az etetés hamarosan meg is történt, a három-négy gombóc bekerült, kinek-kinek oda, ahonnan a halat reméli.
A srácok fédereznek, amíg én töretlenül az úszós botom állítom csatasorba. Két szem csontit tűzök fel a pici tizennyolcas horgomra és várom a nagy dévért. Bal oldalamon Péter, jobb oldalamon Tibi…indulhat a közös csodavárás.
A sort Tibi kezte meg, nemsokára már fárasztott is.
Kicsivel később már Péter is a halakkal foglalatoskodott.
Ismét Tibi következett. Igen szép dévért sikerült fognia.
A srácok felváltva fogták a halakat, én pedig kis megszakításokkal fényképeztem.
A reggeli első egy-két órában sikerült is fogni néhány szép keszeget. Nyolc-fél kilenc után, viszont felébredtek a kapitányok és a lakóhajók útnak eredtek.
Az egyébként maximum egy méteres víz pillanatok alatt felkavarodik, ami nem igazán tesz jót a pecabiznisznek, arról nem is beszélve, hogy az etetést azonnal tönktre is vágja. Na, jó-jó, tudjuk hogy elsősorban ezek a csatornák nem is a horgászok miatt jöttek létre, ezért hát nem is siránkozunk sokat ezen, de ha valaki mégis ezeket vizeket választja úti céljának, akkor ezzel érdemes számolni. Legjobb talán, ha megpróbálunk olyan szakaszokat választani, ahol a hajóforgalom mérsékelt, vagy a hajnali órákban elintézni a horgászat java részét, hogy mire a vízi forgalom beindul már túl legyünk a nagyján.
Igaz a csatornák és partjaik is elég forgalmasak, hajók, biciklisek, futók, túrázók, óránként többször is jönnek, de azért panaszra semmi okunk, hiszen sikerült fogni pár szép dévérkeszeget. Azért a legközelebbi hétvégén egy kis pergetés következik és nem is szokványos, hiszen a cél a süllő lesz.
Folyt.köv.
Nézzétek meg a fotókat nagyobb méretben is! Az alábbi képekre kattintva nyithatjátok meg a galériát:
