Pavlitzky Péter írása
Szokás szerint megint nem volt egyszerű ez a hétvégi peca sem. Három változatos szakaszt néztünk meg Fecóval és a sok gyaloglás, illetve a hosszú autóút kimerített, de megérte, hiszen a jó társaság és a gyönyörű halak ismét kárpótolnak minket. A vasárnapi pergetés sikerein felbuzdulva és mivel Fecó nyaralás előtt állt, így felmerült egy rövid esti peca lehetősége, munka után, hétköznap. Így született az ötlet egy röpke kis esti, szabadság előtti „goodbye” pergetésre.
Pedig közben még ott a hétfő is, a dolgos hétköznapok, de már a tervezett pecán jár az eszem, az előző hétvégre sikerein beindulva, ismét pergetnék és hirtelen bevillan, amit Fecó mondott. Egy feledésbe merült folyó, ahol nem voltam, mióta a folyóvízi szezon elkezdődött. Nem is olyan rossz ötlet… a célhal lehetne a domolykó…
Kora délután van, megcsörren a telefon, dallama kizökkent a munkából. A spottársam hív, hogy ő akár azonnal indulna. Értem én, hogy legszívesebben már most a parton lenne, hasonlóan érzem én is, nem is kérdés, hogy inkább kint lennék a természetben, mint London egyik zajos negyedében. Szerdára beszéljük meg a pecát este nyolcra. Csak pozitívan, még két nap és horgászhatunk, kihúzzuk valahogy!
A kalasszikus álompálya, ahol a töklevelesben csuka, a bokrok alatt pedig domolykó lapul
Irány a vízpart!
Úton vagyok a megbeszélt helyre, taposnom kell neki rendesen, mert késésben vagyok, de végül is időben megérkezek. A barátom már ott vár és kiugrik az autóból, ahogy leparkolok mellette. Nem teketóriázunk sokat, kézfogás, pár szó és a botok már összerakva, bakancs fel, merítő, matrac és irány a part. Extrém alacsony, kristálytiszta víz fogad bennünket. Egymás mellett kezdünk, váll-váll mellett, de elférünk egy helyen. Fecó kérdésére, hogy melyik oldalon szeretnék dobálni, azt válaszolom, hogy szerintem jobb, folyásnak felfelé. Ígéretesnek néz ki a szemközti bokrok alja, de most az első beálló nem adott semmit. Nem tétlenkedünk, elindulunk felfelé. Meg is állok a következő helyen, barátom tovább megy és kinéz egy helyet a parti növényzetben. Átnézem rendesen, de semmi, a sekély, gyors víz most nem ad itt semmit. Megyek is tovább, mikor Fecó jelzi, hogy fogott egy kicsit, de más nem jött. Igyekszünk, mert lassan sötétedik és még jó pár hely van, amit szeretnén megdobálni. Újabb sekély rész, nagyon gyors, oxigéndús víz, megállunk pár méterre egymástól és a szemközti langókat fésüljük át, ahol a domolykókat sejtünk
Benyúló fák a meder fölött, kavicságy, rohanó víz, ez a legideálisabb domolykóvár. Mi más is lakhatna itt?!
Pár perc alapos átszűrés után én tovább állok, de ő még marad és kitartóan dobál, hátha egy kapitális fejes leveszi a felszíni csaliját. Én egy nagy széles részhez érek, ami adott már pár jó halat, de most a pici víz elbizonytalanít, tudom, hogy a túlpart mélyebb, mert a víz kimosta, viszont a kis vízhozam miatt, szinte áll a víz a szélén, ahol máskor áramlani szokott. Nem túl bíztató domolykók szempontjából, de próbálkozom. Telefoncsörgés zökkent ki a koncentrációból. Hamar kiderült, hogy társam nem domolykót, hanem csukát fogott. Azonnal szaladok vissza fotót készíteni. Gyönyörű, egészséges csuka nyári színekben pompázva.
A csuka aki domolykónak képzete magát
Matracot lefektetem, a csali kiszabadítása és pár fotó után sértetlenül szabadjára engedjük. Gratulálok a szép fogásához, örülünk mindketten, de titkon egy nagy domira vágyunk.
Háromkiló húsz deka. Maradhat?
Azok a bizonyos felemelő pillanatok
Haladok tovább, meg is látok pár tő sást a sodrás szélén, ahol ismét domolykót sejtek, repül is a kis 40mm-es felszíni crank a sás csomók közé és egy kettes körüli csuka hamar rá is veti magát a könnyűnek hitt zsákmányra. Úgy néz ki, csukás nap lesz. Hívom Fecót, hogy jöjjön, mert fogtam végre, de már látom, hogy biceg. Lábfájás ide vagy oda, keményen bírja a gyaloglást a nehéz terepen. Dokumentálás után, merítőből engedem vissza.
Az alkonyati domolykó, ami csuka lett mire a partra ért
A nap lassan lebukik a horizonton, de folytatjuk, mert a fényváltás a legjobb időszak domira. Bízunk, mint mindig, mert az utolsò utáni dobásban is benne van a hal. Egy nagy kanyarhoz érek és rögtön a lenti bokor alá engedem a csalimat a sodrást kihasználva, hàtha ott áll lesben a nagy fehér szájú. Első dobásra semmi, úgyhogy engedem le szépen megint, amikor már majdnem a bokornál jár egy nagy csobbanást hallok, na, ez mi lehet… talán egy Muntjac ugrott a vízbe. Rosszul hittem, mert a fék visít Fecó akasztott valamit pàr méterrel feljebb, de a sűrű parti növényzet miatt nem látom. Ledobom a botot magam mellè a csalánba, felkapom a merítőt és szaladok szákolni. Jókora csukát fáraszt a kolléga, így nem is tétovázok sokat, kihúzom a merítő nyelét, várok amíg felfekszik a hal és máris tolom alá a hálót.
Mindketten ugyanott domolykóztunk a bokor alatt és összeálltunk egy gyors fotóra
Szusszanunk egyet, de Fecó már gyorsan nyúl is a matracér és veszi elő a fogót, én felkapom a fényképezőjét és megkérdezem, hogy állítsam be mert, erősen szürkült már. Pár fotó és a krokodil már megy is vissza a szemközti bokor alá ahol szedte a vámot. Gratulálok ismét a tekintélyt parancsolò csukához. Lassan itt a vége, mert még húsz percünk van hátra és teljesen besötétedik.
Nagy menet volt elhihetitek, de a kis GPepp megint kiállta a próbát mint mindig
A denevérek már cikáznak a folyò felett bogarak után kutatva. Megvárom Fecót, összeszedi a kellékeit és továbbmegyek. A szemközti bokrok körvonalait látom már csak és dobok, közel esik le a csali a túlparthoz. Még mindig az a kicsi crank van fent, ami csak úgy hasítja a lassú részen a folyó tetejét, mintha ketté akarná vágni. Belekap a gyenge sodrás és látom, ahogy húzza a V csíkot a hold fényében. Szép ívesen jön felém a csali, amikor egy tompa rányúlást érzek, de nem akad és folytatom a bevontatást. Semmi. Hmm. Másodszor próbálom visszadobni oda, hátha nem bökte meg a tűhegyes japán horog. Jön felém újra, húzza a csíkot, az apró golyók finoman csörögnek a műanyag testben.
Amikor a folyó közepe felé jár, erőteljesebb kapással jelentkezik ez a falánk, titokzatos éjjeli ragadozó. Bevágok és repül felém a kis kedvenc wobblerem. Kicsit kezdek aggódni, hogy mi az oka, miért nem akadt másodszor sem. Harmadszorra lassabban vontatom be, hátha gyors volt neki a falat. Újra dobok, nem úgy sikerült, de húzom és érzem, hogy ott van még a hal a felszín alatt. Elhagyta a csali a folyó közepét és már az egyharmadánál jár, amikor egy tompa kapásban benne marad a bot. Bevágok ismét. Nem sok mindent látok már, de érzem, hogy a sodrás felé megy, hatalmas erővel húzza a zsinórt. Próbálom visszafordítani, nehogy egy víz alatti akadóba mehessen. Sikerül is valamelyest, de most a part felé indul olyan fejrázásokkal, hogy a Shimano botom derékban bólogat, szabadulna a horogtól. Megint egy csuka, ez biztos az. Nehezen, de fárad és elindul felém, szedem vissza a zsinórt, ahogy csak bírom. Lehajolok a szákért és alátolom, leengedem a botot és elkiáltom magam, MEGVAN. Nincs még kifáradva, próbál kitörni,de a gumírozott háló visszatartja. Lenézek a szákba és az adrenalin hatása alatt eszmélek rá, hogy ez a csuka nem is csuka, hanem egy hatalmas domolykó. Nagy öreg harcos, aki már sokat látott. Hagyom a vízben, mert a csalim kiakadt és a szák peremén lóg, amíg a hal megpihen. Nagy levegő, és hívom Fecót, hogy ha tud, akkor jöjjön, mert fogtam egy igenjó domit. Három perc sem telt el, amikor felbukkant és megnézte a matracon pihenő halat. Te ez bitangnagy! Erre én, van vagy 70centi így első rànézésre. Fecó nem is habozott azonnal elővette a mérleget. Gyorsan mérjük meg mondta. Letekertem a szák nyelét és kivettem a halat egy pillanatra, amíg lenullázza a mérleget a fejjel. Szólt, hogy megvan és beleraktam a halat nagyon óvatosan. A mérleg majdnem 3,5 kilón állt meg. Rendben, most nem ugrál, mennyit mutat, kérdezem. Barátom remegő hanggal mondja HÁROMNEGYVEN!
És Péter valószínüleg az év dolykólyát tarthatja a kezében. Ezek a pillanatok azok, amiért megéri a sok fáradozás
Azt a mindenit! Ez az öreg domolykó a szezon, de az is lehet, hogy az év hala lesz nekem.
Visszarakom gyorsan a vízbe levegőzni pár percre, amíg a mércét lefektetjük, mert egy ekkora példánynak azért a pontos hosszát is szeretnénk tudni. Na vajon mekkora a farok végéig. Ráfektetem és nem kevesebb, mint HATVANÖT CENTI!
Az öreg harcos megpihen csendesen a matracon pár rövidke percre
Hatalmas, ekkorát még sosem fogtam hosszra. Nehezebbet már igen, igaz csak pár dekával. Gyors fotó és mehet is vissza ez a gyönyörű matuzsálem a víz alatti világába, ahol született és él. Nyújtja kezét Fecó és őszintén gratulál. Lemosom a matracot, összecsukom, a botot táska fel a vállra és boldogan gyalogolunk vissza az autóhoz, a rövid, de eredményes és szerencsés peca után. Megköszöntük a folyónak, hogy kegyes volt hozzánk. Bepakoltunk a kocsiba, jó utat és nyaralást kívántam aztán hazafele vettem az irányt fáradtan, úgy mint horgásztársam a másik autóban.
A hazaúton azon töprengtem, hogy ez a pár órás sikeres kis esti horgászat méltón koronázta meg a nyár eddigi pergetéseit.
Itt a vége ússz el véle…
Nézzétek meg a fotókat nagyobb méretben is! Az alábbi képekre kattintva nyithatjátok meg a galériát:
