A Szakmasarok mai részében igazi angol – mi több, valódi redditchi – gyöngyszemekhez érkeztünk, némi magyar finomsággal megfűszerezve.
Azt hiszem, semmi túlzás nincs abban, ha a ma bemutatott, James Aspindale & Sons által készített korabeli nád úszatóbotot és az Allcock Aerial Popular centrepin orsót az akkori horgászcikk-gyártás büszkeségeinek nevezzük.
A hozzájuk nem véletlenül párosított VintageMan klasszik úszók pedig ugyancsak méltó társai ezeknek a szépségeknek – együtt nemcsak gyönyörűek, hanem igazán kiválóan harmonizáló darabok is.
Orsó
Készítő: S. Allcock & Co. (Redditch)
Név: Allcock Aerial Popular
Dobátmérő: 3,5″ (8,9 cm)
Dobszélesség: 1″ (2,54 cm)
Súly: 212 g
Anyag: öntött fémház, sárgaréz/bronz, acél tengely, xylonit fogantyúk
Csapágy: nincs
Az Allcock cég történelmi múltjáról az előző részben már írtam bővebben — egy bottal kapcsolatban —, hogyan is jutottak el az 1800-as évektől kezdve a „tűtől a horogig – Redditch-től a világig”.
(Akit részletesen érdekel, olvassa el a Szakmasarok 12. részét
Most viszont az egyik legnépszerűbb centrepin orsójuk, az Aerial Popular kapcsán ismét szóba hozzuk őket, néhány lényeges gondolat erejéig.
A cég termékválasztéka gyorsan bővült, így hamar kiterjedt a centrepin orsókra is – nem is kis sikerrel.
A centrepin aranykora
Annyi bizonyos, hogy 1900 körül már komplett katalógusuk volt, amelyben fából, bronzból, alumíniumból és ebonitból készült orsókat kínáltak – méghozzá kiváló minőségben, a horgászok nagy örömére.
1930 és 1960 között el is jött Allcockéknál az orsógyártás igazi aranykora .
Specialitásuk a centrepin orsók voltak, és ekkoriban a cég számos olyan legendás darabot gyártott, mint például az Allcock Aerial és Aerial Popular, a Match Aerial, az Aerialite, a Stanley, vagy a Popular és a Trudex modelleket.
Ezek mind egyszerű, csapágy nélküli, rendkívül finoman futó orsók voltak, főként úszós horgászathoz.
Gyártás és örökség
Ezek közül is kimagaslott az Aerial sorozat, amely kétségtelenül a cég csúcsterméke volt.
A gyártás Redditchben zajlott, ahol több kisebb alvállalkozó is dolgozott az Allcock számára, ezek precíziós gépész és esztergaműhelyek voltak.
Sok alkatrészt beszállítók készítettek (például J. W. Young’s of Redditch), majd azokat Allcock név alatt szerelték össze és értékesítették.
Az 1960–70-es években a cég egyre inkább kereskedelmi márkává vált, és a gyártást kiszervezték más vállalatokhoz, például a J. W. Young & Sons-hoz, illetve az ABU-val is együttműködtek.
1964-ben az Allcock márka az ABU és a Milward közös tulajdonába került, „ABU-Allcock Ltd.” néven.
Személyes élmény és érték
Ma az Allcock-orsók elfeledhetetlen gyűjtői darabok, amelyek a korabeli angol kézműves orsógyártás egyik csúcspontját képviselik.
A horgászok a jól karbantartott példányokat ma is gond nélkül használják, a gyűjtők pedig nagy örömmel zsákolnak be egy-egy felbukkanó, máig tökéletes és mutatós darabot.
Amikor kézhez kaptam a saját példányomat — egy háromfeles, szélesdobos, hatküllős darabot —, igen nehezen tudtam betelni vele.
A „finom” forgás ennél az orsónál nem csupán üres frázis: a tenyeremben tartva és megforgatva a közel százéves orsó megdöbbentően tökéletesen működik.
Bár a külsején látszik az idő múlása, szerkezetében semmi kopás nem érezhető. Napjaink prémium orsóit is lekörözve forog, néma csendben, nulla kottyanással és dobbillegéssel.
Az öreg orsóim között ez az abszolút kedvencem, ráadásul a modellre jellemző fehér xylonit (korai műanyag) tekerői is teljesen épek és repedésmentesek.
Azt kell mondjam, ebben az esetben az elzengedezett ódák ezekről az orsókról nem pusztán közhelyek, hanem a színtiszta valóság.
Egyszóval… szeretem!
Bot
Készítő: James Aspindale and Sons
Név: Aspindale Match No. 913
Anyaga: egész nád, tonkin nád
Orsótartó: csúszó
Hossza: 12′ (370 cm)
Nyélhossz: 23,5″ (60 cm)
Tagok száma: 3
Gyűrűk száma: 9 db, magastalpas (az első és spiccgyűrű betétes)
Ezt a vállalkozást két testvér, James és William Aspindale alapította 1946-ban.
A testvérek 1949-ben váltak el egymástól: James folytatta a céget Aspindale & Son néven, melyben fia, Peter is részt vett, míg William az „Aero” márkanév alatt kezdett botokat gyártani.
Az Aspindale cég még sokáig működött, de idővel sajnos pénzügyi nehézségekbe ütközött, és több alkalommal újra kellett alakítani.
Ráadásul Peter Aspindale súlyos autóbalesetet szenvedett, és ennek következtében a vállalat egy időre be is zárt.
Újjáéledés és örökség
Egy korábbi alkalmazott, Tony Croft, részt vett a cég újraindításában, majd később a cég neve ismét „James Aspindale & Sons” lett.
Az Aspindale híres volt magas minőségű nádbotjairól, amelyek legtöbbször szép, kézzel írott jelölésekkel készültek.
Botmodelljeik között olyan nagyszerű darabok szerepeltek, mint a Dalesman, Avondale, Suredale vagy a Severndale.
A botok részleteiben is gyönyörűen kidolgozottak, arányosak és esztétikusak.
Mint a kor akkori nádbotjai, ezek is vászonzsákban kerültek forgalomba, a tagokat pedig mutatós fa záródugókkal látták el.
A toldásaik, kötéseik és feliratok is egyedülállóan szépek, így nem csoda, hogy a gyűjtők körében ma is igen népszerűek.
Első találkozás és próbatétel
A hozzám került bot, az Aspindale Match No. 913. Igazán szép és karcsú darab, de ennek ellenére rendkívül erős, ami már az első közös horgászatunk alatt megnyilvánult.
Igyekeztem volna kíméletesen és óvatosan próbálgatni ezt az igazi szépséget, de a márnák nem így döntöttek.
Kapcsolatunk éppen egy meleg nyári napon kezdődött, amikor a domolykók és a márnák is étvágyuknál voltak.
Nem tagadom, kicsit izgultam az első fárasztások alatt, de feleslegesen: a bot kiállta a komoly erőpróbát is.
Igaz, peca végeztével megígértem, hogy ezután csak sügérezésre fogom használni — amit nem tudom, be tudok-e majd tartani.
Mindenesetre erőltetni nem fogom a jövőben, hiszen a horgászok által mindig vágyott látványt már láthattam: azt, hogy „hogyan hajlik perecbe”.
Harmónia és hűség
Nem szívesen tennék kárt benne, mert mind stílusában, mind súlyában és méretében igazán nekem való kis bot, és a fenti háromfeles Allcock Aerial Popular orsóval párosítva elképesztően harmonikus párt alkotnak.
Azt hiszem, erre a párosra nyugodt szívvel mondhatom:
„Az Isten is egymásnak teremtette őket. Sőt, mi több — MINKET!”
Úszók
Típus: folyóvízi stick, állóvízi compózó és keszegező
Készítő: VintageMan Mayor Csaba
Anyag: balsafa, nád, parafa, toll, sültüske, bambusz
Fontos számomra, hogy a használati tárgyak első osztályúan működjenek, tökéletesen használhatók és emellett szépek is legyenek.
Ami viszont legalább ennyire fontos: az ezekhez a tárgyakhoz fűződő személyes, pozitív élményeim.
(Képtelen vagyok unszimpatikus ember termékével horgászni – legyen az bármilyen kiváló is!)
Amikor a használhatóság és az élmény is százszázalékosan találkozik, na, azok nálam az igazi „telitalálat cuccok”.
Pont ilyenek nekem ezek a VintageMan úszók is.
Kapcsolat és találkozások
A kapcsolatom a készítővel, Csabával, elég érdekesen indult (amit talán egyszer elmesélek egy oldott, esti borozgatás közben), viszont annál gyorsabban és barátibban folytatódott.
Ebben nem vagyok egy óvatos típus… ahhoz rövid az élet.
Így aztán, nagyszerű és kiterjedt baráti kapcsolatainknak köszönhetően, hamar volt magyar, angol és osztrák földön is találkozásunk — méghozzá nem is egyszer!
Az általa készített úszók olyan értéket képviselnek, ami bőven megállja a helyét még itt is, az úsztató horgászat őshazájában.
Angol típusú klasszikus úszók — egy magyar ember kezéből.
Ahogy Zalán barátom találóan megfogalmazta: „Ő a magyar Paul Cook.”
Műhelytitkok és mindennapi használat
Mivel mára Csabával napi kapcsolatban vagyok, egyrészt van szerencsém rendszeresen betekinteni a VintageMan úszók készítésének folyamatába, másrészt pedig a gyakorlatban is megtapasztalni, mit tudnak ezek a darabok a mindennapokban, a vízpartokon.
Röviden és tömören:
ezekben az úszókban tökéletesen egyesül az autentikus szépség, a tartósság és a használhatóság.
Mind folyó-, mind állóvízen többszörösen kiállták a kritikus szemeim és a rendszeres használatom próbáit — pedig én aztán nem kímélem, ami a vízre kerül.
Otthon ízű darabok
Ezek az úszók a minőségi anyagok és a klasszikus formák gazdag világába kalauzolnak el minket.
És ha netán mégis elveszne egy valahol… elég egy telefon, és a mester máris fúr, farag, fest, lakkoz, újra alkot.
Aki ismer, az tudja: kimondatlanul is szeretem az „otthon ízű” darabokat — hát még akkor, ha ezeket egy sporttárs, úszókészítő kolléga, sőt, jó barát készíti el nekem.
Nem csoda, hogy van belőlük jó néhány darab most is a dobozomban.
És remélem, mindig is lesz.
