Napjainkban, mikor sokak szerint rohan a világ és a legkevesebb szinte mindenkinek az szabadidőből van, amiből nem szeretnék elpazarolni senkitől egyetlen percet sem, még most az elején kötelességem figyelmeztetni az olvasót,
ebben a sztoriban csak mutatóban lesz egy hal!
Sosem szerettem az olyan filmeket, aminek a végén derül ki, hogy az egyetlen valamire való jelenet az volt, amit unásig reklámoztak a bemutatóban. Ahogy ilyenkor mondani szoktuk: „Kérem vissza az időmet!”
Kerékpárúrázók a csatorna partján hideg tavaszi reggelen
Annyit írtunk már halakról az elmúlt években, hogy esetleg a kedves és gyanútlan sporttárs azt hiheti, hogy itt mindig fal a hal. Nézzük meg akkor most, mi van amikor nem fal. Mikor a szupercsalik és szuperlelkesedés szupernapot ugyan szül, de szuperhalat NEM. 🙂
Minden bizonnyal ez nem lesz egy népszerű sztori, hiszen olvasóként és íróként is mindenki sikeres történetet szeretne kapni és adni. Olvasóként iszonyatos információéhséggel vetjük magunkat az álomszerű és tartalomtól duzzadó híranyagra, publikálóként pedig a lehető legjobb, legnagyobb, leg- leg- leg- sztorit adni a fogyasztónak és ha lehet, még a hétén élő legendává avanzsálni. Nyilvánvalóan ez a kereslet és kínálat egymást elégíti ki, nincs is ezzel baj. Vagy mégis?
Fürtös gyöngyike és a Primula díszíti a csendes csatornaparti ház kiskertjét
Az óriási csillogó-vigyorgó, most legnagyobb és legnépszerűbb piactéren, ott ahol a szomszéd hala mindig nagyobb, helyt kell állni bármi áron. Megmutatni, hogy nekünk ma is sikerült, nekünk és nem másnak. Teljesen érthető, hogy senki nem szeretne ügyetlennek, sikertelennek tűnni, vagy szennyest teregetni, hogyan is nézne az ki a sok szép és értékes poszt között. Így viszont a gyanútlan nézelődő hamar megtévedhet és elhiheti magáról, hogy bezzeg neki kisebb, egyszerűbb, olcsóbb, szomorúbb stb. ügyletei vannak és helyzete ezekhez az óriási léptékű dolgokhoz képest szinte elhanyagolhatóan reménytelen. De mi van azokon a napokon, amikor a dolgok nem mennek flottul. Bujdossunk el, hiszen ha valami nem úgy sül el mint a papírforma, az csakis a mi hibánk lehet? A mi hibánk, hiszen nem oda mentünk, nem az a csalit vettük meg, vagy nem úgy csináltuk, ahogy a nagykönyvben meg van írva.
Nagyszerű módszereink vannak arra, hogyan tegyük a rajtunk kívül álló egyszerű történéseket egyéni kudarcainkká. Felesleges, hiszen be kell látni, hogy vannak olyan napok, amikor tényleg nem rajtunk múlik a siker. Nem vagyok az a horgász, aki fennhangon hirdeti, hogy „nem a hal a lényeg”. Az igaz, hogy egy sor jó dolog kapcsolódik a pecához amit élvezettel lehet megélni a parton, de azért a peca az peca és nem gombaszedés, vagy madárlesés a neve, mert ha az lenne, akkor viszont legyen gomba a kosárban, vagy legalább egy veréb a képeken. Bizony azért minden igyekezetünk ellenére könnyen megeshet, hogy néha mégsem fogunk halat, és ettől még érezhetjük magunkat valóban kiválóan, de azért törekedjünk rá az ésszerű határokon belül, hogy kerüljön valami a szákba. Mi is történik akkor, ha mégsem? Akkor sem kell a Temzének menni… de ha igen, akkor is csak horgászni.
Elől, hátul, oldalt, a fiúk alaposan árvizsgálták a terepet süllők reményében
Következzen itt most a sok megszokott halas történet után, egy alig halas nap története. Azon napok egyike, ami mivel halügyileg eredménytelen, ezáltal az esetek nagytöbbségében nem kerül dokumentálásra. Egy olyan napé, amikor több száz kilométert vezettünk sok óra alatt, sokat gyalogoltunk, az eredmény pedig szinte nulla.
Nulla, de ahogy a matektanárok mondanák, a nulla az nem semmi, a nulla is egy eredmény. Eredmény, csak nem éppen olyan, amit napjaink sikerorientált embere és világa elfogadhatónak tart.
Jöjjön hát ez a vaktöltény, és állítsuk emléket vele e halatlan napnak.
Ez a vásárnap nem született jó csillagzat alatt, ez már kora reggel érezhető volt a jelekből első perctől kezdve. Igaz, ezt részben a szombati napnak tudhatom be, mert ott „hagytam magam”az életnek, így a már hetek óta sarkamban próbálkozó sunyi rosszkedv azonnal rajtam ütött.
3:00 Ébresztő
A hajnali hármas kelés olyan volt, mint egy drogos élmén. Mivel mostanában szinte mindig megpróbálom kialudni magam, így ez az ébresztő nem esett túl jól.
3:30-kor indultam Péterékhez és az utcánkból kifordulva azonnal belehajtottam egy általam jól ismert óriási kátyúba. Azt hittem kettétört a futómű akkorát koppant, kijózanító hang volt, azonnal felkeltem egy pillanat alatt.
4:15-kor felvettem Péter. Az időzítés tökéletesnek tűnt, hiszen a várható érkezés a navigáció szerint 6:03 volt, ami szuperpontos a megbeszélt 6:00 tekintetében. Pontosabban szuperpontos lett volna, ha egyszer csak a Waze nem vált át észrevétlenül 6:23-ra. Na, ez már nem szuper, mivel utálok késni, ha meg én szervezkedek, akkor pláne.
Halak helyett egy-egy mosoly…
6:25 Érkezés a helyszínre
Utolsóként, tehát negyedik autóként futunk be a Shell kútra, ahol gyors üdvözlés után a srácok közölték, a kutas hölgy már szólt, hogy négy autó már sok. Sok, bár kiírva semmi nincs és azt is mondta, hogy “Ez a Vauxhall Zafira is itt áll már egy hete”. Na, mindegy, nem kelletlenkedtünk, hiszen mi udvarias srácok vagyunk. Gyerünk, vigyünk hát fel két autót a szakasz végére a parkolóba. Addig oké, csak mi lent szerettünk volna együtt kezdeni, úgyhogy valakinek fel kellett mennie a két autó gazdájáért. Újabb időveszteség, de sebaj, Norbi felment értük, mi meg, a késők addig haraptunk valamit. Öt-hét perc sem telt el, csörgött a telefonom, Norizi az, azt mondja, parkoló zárva és csak hétkor nyit.
Azt hiszem sokan lakának itt szívesen, ebben a csatornaparti csendes házban
Eközben a kutas, már a két kocsit is sokallta, de észrevettem, hogy minden udvariasságom, személyes bűverőm és bevált praktikáim ellenére sem változtat az álláspontján. Hamar fel is tűnt, a savanyú „gyógyegér” csak kötekedni szeretne kicsit és átadni egy kis stressz, ami az éjszakai műszak alatt felgyűlt benne, na meg villogtatni nem lévő apró hatalmát. Sajnos ebben nem tudtam részt venni és társuni vele egy jó kis egész napi hangulatot megpecsételő reggeli ereszd el a hajamart-ra, így ahogy „tőlük” tanultam, tovább mosolygtam végtelenül kedvesen, mintha csak az ötórai teámat készülnék elfogyasztani vele. Közben a telefon megint berregett. „Gyertek inkább fel ide, üres a parkoló és csak £1.50 egész napra.” Király. Szétkaptuk a már összerakott botokat és mosolyogva búcsút intettünk a kellemetlen társaságnak.
7:00 Kezdés
Bőven hét óra volt, mire újra egyesült a társaság. Péter, a fröccsfelelős, szervírozta a reggeli ismerkedő italt. Ismerkedés . A minap, az egyik facebook poszt alatti kialakult párbeszédből közös peca lett. Ékes bizonyítéka ez is annak, mi történik akkor, ha az emberek nem azt nézik, hogyan mérjenek egymásra minél kevesebb és erősebb szóból megsemmisítő csapást, hanem megpróbálják megérteni, mit is szeretne a másik. Rengeteg kellemes meglepetés érheti így az embert, mint most is.
A szakállas pergetők akcióban
7:30 Induljon a pergetés
A kedélyes fröccsözés közben, mivel fél szemmel ,már a vizet méregettük, feltűnt, hogy egy másik néhány fős brigád már a üti a vizet. Pörgetnek. Nem kapkodtunk, hiszen már az előző helyen, a kútnál láttuk, hogy a víz az kakó és ha nem baráti traccspartival egybekötött parti lenne, akkor már indulhatnánk is haza. Ha fogunk is valamit, nem ez lesz az a nap, amikor csúcsokat döntünk, azt éreztük.
Az előttünk haladó csapat nem kapkodott, így javasoltam a srácoknak, hogy gyalogoljunk lentebb pár zsilippel, hogy ne zavarjuk, ne kerülgessük egymást, nem jó az senkinek. A sporttársak melletti elhaladás közben szokásomhoz híven megálltam, köszöntem és váltottunk pár szót a vízről, célhalakról és miegymásról röviden, pár szóban, természetesen angolul, hiszen ugye ez Angliában vagyunk. Csak később derült ki, hogy Magyarok. Mire a többiek odaértek, már hallhatták őket magyarul társalogni, így hozzájuk már anyanyelven beszéltek. Kicsi a világ, ez nagyon gyakran kiderül. Sebaj, mondtam mikor Norbi utolért és elmesélte, majd visszafelé megtartjuk az ismerkedést.(sajnos mire visszafeklé mentünk, már nem voltak ott)
Süllők felkutatása a bokrok alatt
Sok mindenről esett már szó eddig, csak a halakról nem. A halak bizony nem mutatkoztak. Ahogy fentebb már említettem, ezt sejteni lehetett. Igaza van annak, aki most azt mondja, „na de a süllőzésnél nem probléma a zavaros víz”, ami igaz is, de itt lehetett érezni, hogy valami nem oké a vízzel. Igaz volt egy-két reményteljes koppintás az elején, de hal nem lett belőle egyszer sem.
Közben párokra bomlottunk, mikor ki-kivel és kedélyes beszélgetések alakultak ki. Minden pénzt megérő jókedvű, harsány társalgások. Ha hal nincs is, de mindenki nagyon jól érzi magát, gondoltam elégedetten mosolyogva. Hát nem ez a lényeg?! Ha azt vesszük, a foglalkozás a célját elérte, hiszen halat foghatunk máskor is, de ezekkel a srácokkal csak két-háromszor találkozunk egy évben.
Pergetés csatárláncban. Ha horgászni nem is, de beszélgetni valóban így a leghcélszerűbb
12:00 Ebéd
Ebédig, a jókedven kívül sok minden nem történt, a halak nem zökkentettek ki senkit egyetlen sztoriból sem.
Délidőben egy személlyel megkevesbedtünk, Robi haza indult. Felvetettem én is ,hogy menjünk, de Norizi szuper érveivel meggyőzött minket azonnal.
„Ne menjetek már még, ne legyetek ilyen táposak. Nézzük meg még azt a kis szakaszt felfelé.”
Horgászembert meggyőzni, hogy pecázzon nem nehéz, főleg ha ilyen jól megy a hal, meg az érvek is jók. Mi nem leszünk semmi rossznak az elrontói, rajtunk ugyan ne múljon, hajrá, gyerünk, fogjunk még több semmit! És folytattuk töretlenül a pecát és a beszélgetést. Századjára is megbeszéltük, hogy hol lapul a hal és pontosan oda dobtunk századjára is, de a hal, ha ott lapult is, akkor is csak lapult.
Kedvünket nem szeghette, hogy öten sem fogtunk eddig semmit, még csak tévedésből sem.
Nap helyett a virágok tündököltek ezen a vasárnapon
13:50 A hal
A peca hetedik órájában megtörtént, amiért a horgászt horgásznak nevezik. Péter megfogta a nap egyetlen halát, egy viharverte csatornasügért, megmentve ezzel a megmentésre kicsit sem szoruló mindig necces horgászbecsületet!
Micsoda ámerikai sztori, éljen a happy end, indulhatunk haza!
Na ott még ugyan nem járunk, hiszen mi rendes horgászok vagyunk és a hídig még azért elmegyünk, és egy híd ugye mindig van…
Ahhoz képest milyen haltalan nap volt, olyan nehezen szakítottunk végét, mintha ez lett volna életünk egyik legjobb pecája. Ki tudja, talán igen. Ha a halak szempontjából nem is, de azon kívül minden csillagos ötös volt.
Ha süllő nincs a sügér is kincs. Péter kezében a nap hala
15:00 hazaút
Közös megegyezéssel befejeztük a pecát. Hosszas átöltözés, beszélgetés és kávézás után elindultunk, ki-ki a maga útján, ki északra, ki délre. Péter barátomnak még csak ez után jött csak az igazán izgalmas rész, amikor az M1-es autópályán a kellemesen befűtött autóban, vezetés közben folyamatosan bukott le a fejem a fártadságtól. Persze bíztattam, hogy aludjon nyugodtan, nem lesz semmi baj, de azért annyira még ő sem bátor, így inkább folyamatosan szóval tartott.
17:30-kor kiraktam Pétert a házuk előtt és elbúcsúztunk. Innen nekem már csak 45 perc hazáig, csak ezt bírjam ki.
18:15 Hazaérkezés
Erős 15 órás műszak volt, amit a horgászok ugyan kikapcsolódásnak hívnak, de jobban elfáradtam mit a valaha legerősebb munkanapomon. De a lényeg, ha lehetne, reggel már kezdeném is újra.
Egy kis csendes láblógatás mindig jól esik a hosszú horgásznap után
Ilyen a horgász, ilyen a peca,
és ilyen egy szinte halatlan történet.
