Hétköznapi halandó csak a fejét csóválja, a nyelvtannácik zsebében azonnal kinyílik a bicska, de még a jó szándékú olvasó is csak azt latolgatja, hogy vajon mi lehet ez az eszement halandzsa már megint. Ez kérem semmi más, mint egy kedves és jó szándékú öreg szabolcsi horgászember huszonöt évvel ezelőtti válasza arra a kérdésre, hogyan is néz ki a cájg, amivel „halászik”.
Neeem, nem a régi idők horgásszlengjeiről fog szólni ez az írás, hanem szinte mindenki által leghamarabb megismert horgászmódszer egyik fontos kellékéről az úszóról és az úszó készítésről. A cím tehát némi magyarázatra szorul. A négy fontos alapelem közül a „dugóra” fogunk hamarosan rátérni, de előtte lefordítom a talányt, bár gondolom, páran már sejtik mire gondolt az öreg spori, mikor anno Sz. Peti barátomnak így válaszolt.
Sok horgász álma ez, lesni mikor merül el az úszó és közben észrevétlen megöregedni békében a vízen
Hogyan is szereljük fel az klasszikus úszós készséget? Horog, azután damil, azután súly, azután úszó. Mi sem egyszerűbb ennél, ahogy az öreg is elmondta, ugye?!
Valóban messziről indul ez a mai írás, de hát messziről indultam én is. Közel kétezer kilométer és több mint harmincöt év választ el mára, azoktól az eső meghatátozó helyeszínektől és horgászélményektől, amik a mai napig befolyásolják életem. Nem is tudom melyik a több, de mégis mintha csak tegnap lett volna és itt a sarkon túl. Igaz, most a New River folyik a kertünk alatt és a szakállam már erősen őszül, de emlékezetemben még élénken élnek módszerek, emberek, vizek és tájak.
Rendes kis alföldi város a maga néhány tornyával
Életem első horgászélményei, gyermekkori barátaim és azok a felnőttek, akik átadták a csodát, ami akkor nagyon is hétköznapi történésnek tűnt. Keresztapámra, aki „a” horgász volt a családban és apámra, aki sok mindenre kapható nyitott ember, akikkel, egy május elsején a szélesítettre mentünk pontyozni. Az utcabeli Tomi barátomra, akivel a kertek alatt pecáztuk és barangoltuk végig az első kisiskolás boldog nyarakat horgászbotjainkal és persze az elengedhetetlen csúzlival a kézben. Emlékszek Döfire, (D. Zsolti) aki maga a mennyország, tehát a lapos szélén lakott, ahonnan csak pár perc „A” kanális, minden gyermeki horgászvágyak netovábbja .
Fiatal bakcsó lesi a vizet óvatlan béka, vagy hal után kutatva, közben engem is jól megnéz magának
Szabolcsi nagyközség, ma már város, a hajdúság határán, amit nagy, szikes puszta szegélyezett langyos tocsogóival, az oly sokszor a szülők által veszélyként említett vályogvető gödreivel (ha tudták volna, hogy útközben megállunk kicsit a síneknél, meg a homokbányánál játszani 🤐) és békalencsével fedett kanálisaival (Hadházi csatorna).
A kanális a laposon. Kárászok, sügérek, durbincsok, csíkok, békák, siklók, vízimadarak, és ki tudja még mennyi izgalmas élőlény otthona, a feledhetetlen nyári pecák legendás egyik színhelye. Igaz első ránézésre nem egy „Berek”, de a gyermeki lélek sokkal találékonyabb, mint azt néha gondolnánk.
Hányszor ugrottuk át a kis kanálison, hiszen kinek volt kedve a messzi hídig gyalogolni és hányszor csúsztunk bele egy-egy elhibázott ugrásnál. Persze haza sosem mentünk olyankor, hisz nem engedtek volna vissza. Nyáron megszáradtunk a napon, télen ránk fagyott a nadrág szára, de mindig megúsztuk valahogy.
Szürkék legelésznek a déli hőségben az olajfák tarkította szikes pusztán, mintha csak belőle szakadtak volna ki valamikor réges-régen
Nem volt halőr, engedély, meg víztérkód, csak mikanálisunk, kiskanális, nagykanális, tótkanális, meg szélesített, mégis mindig mindegyikőnk tudta, hogy éppen melyikről szól a sztori. A felszerelés először egy akáchusángra kötött damilból, majd később az akkor trendi úttörő üvegbotokból, tároló orsókból, és paprikászsákokból készült hálókból állt. A csali paprikáskenyér, giliszta, nyáridőben tejes kukorica, szöcske és egyéb pusztai finomságok, amiket felleltünk otthon, vagy útközben. Hihetetlen, de nem volt horgászdobozunk, csak pár horog, vagy a menőknek egy-egy saját készítésű, tartalék úszó a zsebben.
Az augusztusi tűző nap felforralja az aszályos nyárban megfogyatkozott kanálisok sekély vizeit
Nem volt elemózsiás szütyőnk sem. Ha megéheztünk, hát hazamentünk. A mesterséget egymástól, vagy a szerencsések nagytesóktól leshették el. Akkoriban, emlékeim szerint sokkal mindennapibb dolog volt a peca a kisrrácok körében. A zsákmány rendszerint bőséges volt és sokféle. A betli ismeretlen fogalom volt akkoriban számunkra. Tenyérnyi kárászból vagy keszegből annyit fogtunk amennyit kedvünk volt, vagy amig el nem fáradtunk. Annak idején ez annyira természetes volt, nem is gondoltuk, hogy ez máshogyan is lehet.
Nyári vízpartok örök szereplője, ahogy kiskorunkban neveztük: az őrült helikopter
Pár évvel később már Illés barátom szárnyai alatt tanulgathattam magasabb szinten a horgászat csínját-bínját, ismerkedhettem a császári tóval (Oláhréti víztározó) és a tavi és csatornapeca számos rejtelmeivel. Már akkoriban is jobban szerettem a közvetlenebb módszereket és a mozgalmasabb horgászmódszereket, így gyakran inkább a spiccbotot vagy machbotot választottam. Itt már komolyabb méretű dévérkeszegek és nagyobb kárászok is rajtaveszettek a horgon, egyiket-másikat már szákolni kellett néha.
Császári kifolyó, hétköznapi nevén a császári szélesített
Horgászat és barátság, mindig váll-váll mellett, mint ha csak a két dolog örök és elválaszthatatlan lenne egymástól.
25 évvel később
A helyszínek változhatnak, de a helyzetek nagyon ismerősek. Ismerkedés a vízparttal, vízzel, spiccbottal és az úszós készséggel…talán a halakkal is
Sok-sok év telt el azóta, annyi minden megváltozott körülöttünk és nem csak a hétköznapokban, hanem a peca világában is. Rengeteg új módszer, új technológia és számtalan horgászkellék könnyíti meg mára a dolgunkat és oly sokszor főként a pénztárcánkat, hogy szinte már eligazodni is alig lehet közöttük. Időnként szinte elveszünk a gyakran csak hobbiból, vagy gyűjtési mániából felhalmozott rengeteg „fontos és elengedhetetlen” horgászcucc között és hajlamosak vagyunk elfelejteni milyen egyszerű oka is van annak, hogy horgászni kezdtünk valamikor. Nem kilókban, centikben vagy összegekben gondolkodtunk amikor útra keltünk a gyakran magunk által készített botunkkal, úszónkkal, kezünkben diszperzites vödrünkkel és maréknyi csalétkünkkel. Azóta persze sok idő eltelt és rendre hagyjuk magunkat meggyőzni, hogy a világ rohan, a halak pedig megváltoztak.
Bárhányszor is merüljön el az úszó, bárhol a világon, az mindig ugyan olyan izglommal tölti el a horgász lelkét.
Jó néhány év pergetés után mi is kedvet kaptunk visszakúszni kicsit az időben, úszós készséget ragadni, felidézni a boldog és izgalmas gyermekéveket. Ezekről az úszós pecákról már olvashattatok előző írásainkban, úgyhogy most nem erre fogok kitérni, viszont ehhez a módszerhez használt fontos kis csecsebecsékre az úszókra és az úszó készítésre igen.
Ugyan ki ne készített volna gyermekkorában úszót? Parafadugó, amin átszúrunk egy hurkapálcát és már készen is vagyunk. Ennyi, ilyen egyszerű ez!
Mostanában már ez is máshogyan megy, bár a lényeg ugyan az 😉
Szép is lenne ilyen egyszerűen befejezni ez a történetet még mielőtt elkezdődött volna, de bizony nem erről híres az ember, hogy megelégedjen ennyivel. Persze mikor kipattant az ötlet, magam sem gondoltam, hogy ennyire szerteágazó lesz ez a dolog.
De hogyan is keződött el?
Néhány alkalom úsztatás után, úszókat keztem keresgetni az ebay-en, hogy pótoljam az aznap beszakatd cuccokat, akkor figyeltem fel valamire. Megláttam pár csodás, kézzel készített klasszikus úszót. Azonnal megtetszettek! Gondoltam, nem egy bonyolult szerkezet, hát készíthetnék én is ilyeneket vagy valami hasonlókat.
Be is szereztem azonnal néhány félét a leggyakoribb fajtákból, a libatoll, balsafa és tölgyfagubacsból készült úszókból
Igaz a kézügyességem nem az igazi, és az elmúlt húszonnyolc motoros év sem segített rajta, azért gondoltam menni fog. Azonnal bele is vágtam és megindult a kutatás és olvasgatás a témával kapcsolatban. Miután tudtam miféle úszókat szeretnék készíteni, így a lista hamar meglett. Szerszámok és faanyagok, festékek és lakkok. Nem telt bele egy-két hét, és már csengetett is a postás. Nem is egyszer…sokszor.
Meghozta a kulcsfontosságú kis gépecskét, egy játék esztergát. Nem egy űrtechnika, de mégis nagyon örültem neki. Öt fokozatban állítható sebesség, tokmánykulcs és néhány kis kés hozzá
Alapanyagok
Érdemes pár szót ejteni az alapanyagokról. Ez esetben szerecsés vagyok, hiszen van faipari szakember a barátaim között, úgyhogy szaktanécsért nem kellett a szomszédba menni… csak telefonálni. S.Norbi barátom, ismertebb nevén Norizi és M. Peti, azon nyomban kisegítettek pár nélkülözhetetlen faipari szaktanáccsal. 😊
Úszótestnek első körben a legtöbbször használt és legnépszerübb anyagokat rendeltem, balsafát és parafát
Úszószárnak sarkanda nád, sültüske, és pávatoll
Természetesen a klasszikus libatoll sem maradhatott ki, ezeket saját magam gyűjtöttem, peca közben
A természetes anyagok beszerzése után következhettek a pácok, festékek, és lakkok. Azért volt variáció bőven, úgyhogy lehetett kutatni a Facebook csoportokban és egyéb helyeken, ahol úszókról ment a téma, de ismét volt kéznél a segítséghez rokon és barát is. Azonnal Lajcsi tesómhoz és Péter barátomhoz fordultam, akik profi festők, és kicsit megtágították a fejem a festés és lakkozás témájában.
Vízbázisú és zománc modellfestékek kerültek a kosárba, majd pác, és csónak lakk
Még egy kis csiszolópapír, ecsetek, pár apróság és meg is van szinte minden, ami a kezdéshez kellhet
Kezdődjön hát a faragás és fúrás!
Egy meleg szombat délelőttön a kertben, Isten ege alatt kipakoltam a frissen begyüjtött egyszerű kis szerszámaimat a kerti asztalra és feltettem az első „munkadarabot a gépre”. Minden műszaki előmenetel nélkül megkezdődött a munka.😃
Egy úszószárral kezdtem, gondoltam ismerkedésnek pont jó lesz
Eredeti terveim között szerepelt a későbbiekben, hogy hidegebb napokon bent a házban is fogok esztergálni úszótesteket. Semmi gond nem lesz, hiszen majd porszívóval elszívom a port ami keletkezik. Láttam egy Youtube-os videón hogyan csinálják, úgyhogy mi sem egyszerűbb ugye. Na persze elméletben minden flottul megy.
40-80-120…1200 csiszolópapírokkal alakítottam ki a testeket, és csiszoltam símára a szárat
Már az első test kialakítása után azonnal rájöttem (és a szomszédok is), hogy ennek a fele sem tréfa. Igazi falusi gyerekhez híven órákon át visíttattam, nyígattam a piciny gépet. Hamarosan mindent ellepett a környékemen a lisztfinomságú fehér por. Igen türelmes a feleségem, de ezt bent meg sem fogom kisérelni, jobb a békesség, gondoltam magamban.
Lassan de biztosan kezdett formát ölteni az eső úszó kinézetű dolog
Naphosszat csak forgácsoltam és csiszoltam, így hamar nagyra nőtt a finom forgács csomója előttem, de közben azért lassan néhány úszó is kialakult délutánra
A testeket 3mm furóval átfúrtam és az előre megcsiszot szárat átdugtam rajta. Ez bizony az utolsó pillanatban elrepedt. A …macska rúgja meg🙄
Közben persze minden munkafolyamatnál sikerül elrontanom valamit, de csak mosolyogtam a dolgon és próbáltam tanulni belőle. Hihetetlen mennyi kis finomságra kell figyelni minden pillanatban. Ha azt mondom, hogy a peca kikapcsol, na akkor ez kb. szorozva tízzel. Ezzel aztán el lehet pepecselni az időt.
Egy utolsó ellenörzés és kész is.
Próbáltam többféle formát készíteni, nem mindig az jött ki amire induláskor gondoltam, de mi baj lehet belőle ha próbálkozik az ember. Úszóból úgy is mindig sok kell, hiszen fogyóeszköz.
Jöhetett az alapozás, bandázsolás és a antennafestés.
A három réteg lakk megkeményedése után azt mondhatom, készen lettek életem első úszói.
A mérés után végleg késznek nyivánitottam őket. Jöhet a próba
Nem vártunk sokat a kipróbálással sem, lássuk mihamarabb hogyan úsznak, vagy ami még izgalmasabb, hogyan merülnek el. Húzzák csak a márnák és domolykók
Miután a hagyományos formájú balsafa úszókból elkészült az első sorozat, úgy döntöttem, kipróbálom milyen a parafával dolgozni, és nekikezdtem néhány „Perch bobber”-nek, vagyis sügerező úszónak. Ezek sajátossága, azon kívül, hogy parafából készülnek, a teltebb forma és ez által a nagyobb teherbírás. Ha esetleg valaki babahalas sügérezésre adná a fejét, annak jó szolgálatot tesz, hiszen ez az úszó egy kishalat is elbír.
Sügérező úszók prafából
Mindig is izgattak a lúdtollból készült úszók, hiszen bárhogyan is nézzük, ezek a legautentikusabb és legegyszerűbb formák az úszók világában. Kialakításuk nem igényel túl nagy gyakorlatot, hiszen néhány lépésből, viszonylag könnyen elkészíthetőek. Itt az alapanyagot, a tollakat magam keresgettem egy folyóparti kukoricás mellett. A szákba gyűjtöttem őket a barátaim bánatára, mert mondanom sem kell, hogy mire két marék toll összegyűlt, azonnal szákolni kellet kétszer is egymás után.
Pontyozóúszó libatollból
A második széria balsafa úszónál ismét szerettem volna kiróbálni egy-két számomra új dolgot, ezért úgy döntöttem, hogy ezeket lekenem páccal. Így lett ez a sorozat aranytölgy és sötéttölgy színü, valamint ezeknél zománcfestéket hasznátam. A zománc kiválóan takar és szép élénkek a színek is, de azért nehezebb vele dolgozni, mint vizes testvéreivel.
A második széria pácolás és alapozás után
Ferrari piros, vasutas zöld, hófehér, türkiz, és babakék…mi kellhet még
Miután megkapták a végleges színüket, aztán jöhetett a biztonsági szemek rögzítése
A bandázsoláshoz érdemes 100%-ban szintetikus kötözőanyagot használni, mert a természetes anyagból készült cérna/fonál szálait a lakkozás „felszedi” és szőrösödik, így az úszó szárán végezetül nem kapunk szép, síma felületet.
Immáron bedobozolva, és az utolsó munkafolyamatra várva, a lakkozásra
Megkapták a második réteg lakot is, ezután 24 óra száradás következett
A második sorozat végleges formában. Ezek már egészen úszó kinézetűek☺
Akik pedig a mozgókép megrögzött és elszánt hívei, azok pillantsanak ide pár percre. 😉
Az első éles bevetésen a domolykókat vettük célba
Hamarosan el is merültek az úszók és jöttek a szebbnél szebb domik
Sikerült egy-két jól látható színt is felsteni, ezek igen jól jöttek az alkonyatba, néha az éjszakába nyúló úsztatásoknál
Igaz az úszó nem egy ördöglakat, de azért mégis nagyon örültem mikor készen lettek, hiszen óriási érzés, mikor az ember a saját kezével készít el egy horgászkelléket és azzal fogja meg az áhitott halat. Egyeseknek tálán gyerekesnek tűnhet az efféle fabrikálás, de tegye mindenki a szívére a kezét és mondja meg őszintén, hogy van-e csodálatosabb annál, mint amikor visszacsusszan az ember a gyermekéveibe?! Van-e nagyszerűbb, mint felszállni az idő nyikorgó szekerére, és utazni rajta egy jót.
Szálljunk hát fel rá, robogjunk vele árkon-bokron keresztül és határtalan időkön át…
Menjünk ki a partra és vessük be szerelékünket és miközben az úszónkat lessük, azért fél szemmel mindig figyeljük a partot is, hiszen sosem tudhatjuk mit tartogat nekünk ajándékba a természet. Vidám madárfüttyöt hoz-e a szél, vagy éppen a következő úszónk anyagát sodorja elénk…hiszen bármi megeshet.
De a lényeg, hogy legyünk résen, legyünk ott, hiszen emlékeztek a jelmondatunkra:
Minél jobban szeretni és minél többet ott lenni!
Nézzétek meg a fotókat nagyobb méretben is! Az alábbi képekre kattintva nyithatjátok meg a galériát:
