Új módszer, új cucc, új hal, régi víz.
Feltartóztathatatlanul jön a tavasz, aminek én személy szerint nagyon örülök, hisz nem vagyok egy téli ember. Igaz a Március nem csak a tél végét, de sajnos a folyóvizi szezon végét is jelenti egyben Angliában. Kedvenc vizeink Március tizenöttel zárják kapuikat, három hosszú hónapra. Sajnos ezen a télen szokatlanul hosszúra nyúltak a hideg hetek, ami véleményünk szerint kicsit változtatott a halak szokásos tartózkodási helyein, és ez nem könnyítette meg a dolgunkat. Ezt követően az enyhülés azonnal meghozta a bő csapadékot, ami viszont rendesen összekuszálta a vizeket, és ha ez nem lett volna elég ahhoz, hogy elvegye a kedvünket, hát kicsit meg is fűszerezi rendszeres erős széllel. Mostanában már szinte heti rendszerességgel volt 30-40km/h szél, bár volt egy nap mikor ez a 95km/h is elérte. Igaz, ez alkalommal pergetés helyett békés halakra horgásztunk, de mint kiderült, a márna horgászat nem játék és nem az erős szél miatt!
Mostanában már szinte heti rendszerességgel volt 30-40km/h szél, bár volt egy nap mikor ez a 95km/h is elérte.
Biztos többen is észrevettétek, hogy a szokásos csukás, sügeres képek mellett megjelentek a márnák, téli domolykók is a Facebook oldalunkon, amit részben a megváltozott viszonyok, részben pedig a más módszerek és halak iránti kíváncsiságunk hívott életre. Az itteni folyók gyors és sekély jellegéből, valamint korábbi úszós pecáinkból kifolyólag szinte egyértelmű, hogy a választásunk az úsztatásra esett. Nagyon szerencsésen, Tibi barátunk már rendelkezett némi tudásanyaggal ezen módszer terén, amit szívesen meg is osztott velünk, (bár őt rakósbotos múltja is segítette), így ismét nem kellett a nulláról kezdeni. Az elhatározást gyors tanácskozás követte a botok, orsók és egyéb finomságok terén, majd ezt követően azonnal cselekedtünk. Egy kis szokásos csapatmunka következett, néhány horgászbolt meglátogatása. Amíg Péter barátunk három vidéki, addig mi Tibivel négy londoni boltot kutattunk át a még hiányzó cuccokért. Az új fegyverzet így nagyon hamar összeállt és azonnal hadba is állítottuk.
Már három nappal később ott is álltunk a parton izgulva, izzadó tenyérrel. Részemről a rövid, gerinces pergetőbotok után kicsit furának éreztem a négyméteres nyelet, de a vékony monofil sem győzött meg elsőre a fonott után. Minden kézben, a víz előttünk, gyerünk hát, fogjunk halat… Szívesen átugranám a centrepin orsóval való ismerkedést és gyakorlást, mert cifraságot nemigen akarok itt írni, de talán annyi elég is, hogy lett további néhány fehér szakáll és hajszálam mire keztük megszokni egymást. Etetés, csalizás, dobás ,úsztatás és jöttek a bíztató jelek és az első halacskák. Nem véletlenül írtam ám így, valóban apróságok voltak, de annál jobban örültünk nekik. Megvolt az eső pár alkalom, voltak a horgunkon bodorkák, keszegek, fenékjáró küllő és kis domik…jöjjön hát aminek jönnie kell(ene), ami valójában vágyaink tárgya, a NAGY Ő…a márna.
Szezonzáró “márna csata”, avagy szerelembe esés egy csodás módszerrel, és talákozás a kemény ellenféllel.
A horgászatot megelőző napon némi technikai megbeszélés, aztán csalibeszerzés, majd a szokásos előkészületekkel múlattuk az időt, de nem tagadom izgultam kicsit, és bár ki sem mertem mondani, de titkon reméltem, hogy sikerrel járunk. Sajnos ha horgásznap következik nagyon nehezen jön álom a szememre. Talán néhányan gyerekesnek tarthatják, de minden ígéretes peca előtt úgy izgulok, mintha az első lenne, de a most következő különösen izgatottá tett. Az időjósok szerint viszonylag ideális időnek néztünk elébe, bár hozzá tartozik, hogy a horgásznapot előbbre kellett hozni egy nappal, mert ismét erős szelet és esőt ígértek vasárnapra. Nem is baj, gondoltam, legalább hamarabb itt lesz a várva várt horgászat, bár az sem elhanyagolható tény, hogy a szombati peca után még ott a vasárnap kipihenni a fáradalmakat. Szombat reggel korai kelés, gyors készülődés, hiszen előző este már mindent összekészítettünk. Egy gyors kávé, találka a ház előtt az autónál és már robogunk is a cél felé Tibivel. Közben írunk Péternek hogy már úton vagyunk és előre láthatólag időben érkezünk.
A folyóhoz érve rövid baráti üdvözlet, helyek elfoglalása és máris kezdődhet a móka. Bevallom közvetlen peca előtt igen keveset szoktuk az időt húzni, hiszen mindenki ezt várta egész héten, tehát hajrá, irány a víz! Korán van még, de pont ideális. Az etetést el is lehet kezdeni.
Felmérjük a helyet és részemről kezdődhet a csonti óvatos beszórása 2-3szemenként, de folyamatosan.
Ezt tizenöt-húsz percig folytatom. Közben Péter és Tibi feeder cuccát szedegeti szét valahol a felettem lévő szakaszon a félhomályban. Ők is készülődnek a bevetésre szépen csendesen.
Közben sokféle madárfütty jelzi, hogy bár ha morcos is az idő, azért már tavasz van. Már van elegendő fény, gyorsan összedugom botomat, beállítom az úszót az általam kellőnek ítélt mélységre, leúsztatom egyszer-kétszer és már kezdem is a víz fürkészését. Az izgalmakat csak fokozza részemről, hogy Péter és Tibi már átesett a márna tűzkeresztségen az előző hetekben (Tibi többszörösen is).
Már az első pár dobásnál volt jelenkező, egy kis bodorka, aztán több társa is. Eközben Tibi már hív is, hala van. Leteszem a botom és igyekszek is hozzá. Megérkezéskor látom erősen görbülő bot, de Tibi szája is, hiszen jókora márnát fáraszt, majd kis idő múlva ügyesen a szákba is vezeti. Gyorsan lefotózom, pár pillanatot gyönyörködünk benne és már megy is vissza. Szuper, meg van a mai első darabos hal.
Közben hírt kapok Pétertől, neki volt egy jó hala, de sajnos a kelleténél hamarabb lépett le. Vissza a helyemre, etetek, dobok, és meg is van a következő jelenkező, egy harminc centi körüli domolykó. Aztán jó tenyeres sügér kapaszkodik a horgomon, majd néhány fenékjáró küllő igyekszik bereggelizni.
Az egyik közülük szép kövér, nem is láttam még ekkorát, gyorsan lefotózom csak úgy a tenyeremben. Szép szép és lassan a húsz-huszonötödik halnál járok, a baj csak az, hogy nem ezért jöttünk. Na de sebaj, türelmes vagyok. Közben sajnos Pétert elszólította a családi kötelesség, nem öröm, de ha menni kell, hát menni kell, majd bepótolja máskor. (Reméljük!) Ekkor már Tibi túl van két domolykón, az egyik igazán szépre sikerült.
Kis idő múlva Tibi domijait ismét szép márna, majd egy testes bodorka követte. Talán nem is rossz napnak nézünk elébe?! Nekem meg sorban az aprónép, el is untam kicsit, úgyhogy hívására felköltöztem Tibihez, aki azt mondta szünetet tart. Így is volt.
A következő órában pihent és néhány jótanácssal látott el. Újracsaliztam, de már nem csontival, hanem egy helyi spori tanácsára, a reggelimből maradt löncshússal. A horog nagyobbra cserélése után jókora darabot tűztem fel, és sikerült is oda juttatni, ahol a halakat gondoltuk. Pár perc sem telt el és szép kapás, akadás és… és nem, sajnos pár másodpercig volt csak meg és elment.Ez tutira márna volt! Na sebaj jó nyomon vagyunk az már kiderült, és ez a lényeg! Ismét csalizás, dobás, egy-két leúsztatás és ugyanazon a méteren ismét kapás, görbül is a bot rendesen. Kezdőthet a küzdelem!
Minden kirohanás egy kisebb inkfartus nekem. Még nem igazán vagyok tisztában az új cucc határaival, bár tudom, hogy a botom erős, de a 5,9lb-s főzsinórom a 4,9lb-s előkével nekem nem tűnik meggyőzőnek annál is inkább mivel a víz eléggé húz. Öt-hat perces fárasztás és néhány jótanács után a halat sikerült a szákba terelni.
Elmondhatatlan öröm fut végig rajtam, hiszen ezért jöttem ma ide és megvan. MEGVAN!
Megvan életem első, úsztatott márnája! Boldogság, fotó és megy is vissza gyorsan. Újracsalizás és máris megy tovább a peca nem kis izgalommal. Hamarosan újabb hal, ismét szép márna. Közben Tibi is kipihente magát, kedvet is kapott és indult a felettem lévő helyre. Sajnos elfogyott a löncshús, na nem baj, a nálam lévő sajtból gyúrtunk egy kis gombócot, most ezzel póbálkozok. Kicsit többet kellett várni de igen, ismét egy márna a jelentkező. Közben egy elvesztett hal után rájöttünk, hogy sajttal érdemes lesz figyelni, mert nem leázik mint a löncshús, hanem pont ellenkezőleg, rákeményedik a horogra ezzel megakadályozva az akadást. Ezt követően jobban figyeltem és gyakran ellenőriztem a csali állagát. Annyira nem nyerte el a tetszésem ez a rákeményedő sajtgubics, miután megint sikerült kihúzni ügyesen a kis gólyóbist egy hal szájából akadásmentesen. Sebaj, mert közben a távozó sporitól szép darab löncshúst kaptunk ajándékba, amit igazságosan elosztottunk Tibivel. Azt hiszem abban a helyzetben semminek sem örültünk volna jobban. A peca folyt tovább és a halak jöttek felváltva szépen sorban, mikor nekem, mikor Tibinek.
Ötödiknek sikerült kifognom az aznapi bandangyot. Ez a gyönyörű márna nem adta könnyen, több mint tíz perc fárasztás után sikerült megszákolni. Igazán szép és erős hal, minden várakozásomon felüli. Igaz ekkorára már állandósult az elégedett mosoly az arcomon.
Közben egy kis szél, eső, meg minden ami kell, de ekkor már ezek nem tudtak zavarni. Felváltva fárasztottuk a szebbnél szebb halakat. Még három társa követte a többieket a szákba, ekkor már késő délután volt, fáradtunk is, de már a löncshús is fogytán volt. A halak is helyet változtattak idő közben, kicsit lejjebb mentek a folyásiránnyal megegyezően. Na nem baj, lassan úgy is mennünk kell. Bánatosan néztem utolsó adag csalimra, hiszen nem szívesen fejezi be az ember élete egyik lejobb horgásznapját.
Még egy hal és indulunk, hangzik el a szokásos pecás duma. Jött is hamar, de sajnos ment is rövid fárasztás után. Nem szívesen fejezem be így a napot, de már csali sincs és sötétedik is. Élményből viszont jutott elég mára, jóval több is mint amire számitottunk. Gyors összepakolás, mert még sötét előtt jó volna a kocsinál lenni. Pakolgatunk ügyesen, közben csendben dolgozzuk fel az élményt, bár ez még eltart majd pár napig. Ami biztos, hogy most belenyúltunk a jóba, ez a nap jó sokáig emlékezetes marad számunkra. A nagy tilalom előtti márnabumm, valahogy így fogjuk ezt emlegtni mikor meséljük majd egy sör mellett a barátainknak.
Nézzétek meg a fotókat nagyobb méretben is! Az alábbi képekre kattintva nyithatjátok meg a galériát:
