• Kezdőlap
  • Magunkról néhány szó
  • GyIK
  • Kapcsolat
  • YouTube
  • Facebook
  • Instagram
Angliai Magyar Horgászok
Home  /  Élménybeszámoló • Ragadozók  /  Egy Angliában tájidegen ragadozó nyomában.

Egy Angliában tájidegen ragadozó nyomában.

Ferenc Lovas Leave a Comment

Folytatódik a visszaszámlálás, hiszen a tilalom végéig még mindig nagyon sokat kell aludni, de azért egy kis pergetés már nagyon hiányzott, úgyhogy erre a hétvégére előszedtük ismét a kurta pálcákat, és úrta keltünk. Az előző hétvégén következetetesen otthon hagytuk őket, hiszen ha békéshalazik az ember, akkor tutira jön a „ma pergetve biztos többet fogtunk volna” és fordítva ugyan így, tehát nem kockáztattunk. Azonban ez alkalommal, egy Angliában tájidegen halfaj nyomába eredünk. A mai terv: süllő horgászat pergetve!

Egészen Birmingham alá elmerészkedtünk, ami tőlünk, mindennel együtt jó kettő és fél órácska, ráadásul mindezt a hajnali órákban, hiszen ahogy említettem már a reggel hatos kezdés is későinek bizonyult, egyrészt a vízi forgalom miatt, másrészt akkor, ha a célhalunk a süllő.

Napfelkelt, Narrowboat, Lakóhajó, Fishing

Az idő csodás volt, de nem igazán arra, amire nekünk kellet volna. A vízviszonyok ideálisnak látszottak, de derült, napos időjárásnak néztünk elébe, ami ebben az esetben jobb lenne, ha ködös vagy borús lenne. Válogatás nincs, ez nem terepasztal építés, bár ott is van buktató bőven, gondolom.

Napfelkelte, Narrowboat, Sunrise, Lakóhajó

A pergetést egy kikötőben kezdtük, ahol már az első pár dobásnál jöttek is a jellegzetes süllős koppintások, amiből egy kissebb példány lett az eredmény. Amikor az első tizenöt-húsz perc ilyen mozgalmas kapások terén akkor nem siet az ember a fotóval, főleg ha nem egy óriásról van szó.

Narrowboat hire near to birmingham

Így utólag az gondolom, jobb lett volna kihasználni a hajnali órákat peca szempontjából, de hát az ébredő nap és a reggeli táj engem mindig megigéz és hajlamos vagyok elkalandozni.

Ami csak tetézte a ’’bajt’’ hogy alig gyalogoltunk pár percet és a csatorna a főút felett folyt át, ahol én ismét leragadtam kicsit.

Egy csatorna a főút felett avagy út, a csatorna alatt

Néhány fotó után dobtam is párat, hisz nekem nem mindennapi alkalom, hogy egy út felett horgásszak. Híd alatt már pecáztam sokat, de felette…

Ezt a rövid videót mindenképpen nézzétek meg, hisz nem minden napi látvány a főút felett folyó csatorna, vagy a csatorna alatt haladó út, kinek-kinek, hogy tetszik jobban.

 

Nem tagadom, kicsit nehezen boldogulok ezeken a vidéki csatornákon, hiszen a hosszú egyenes szakaszokat ritkábban töri meg egy-egy zsilip, és híd is kevesebb van, mint a belvárosban. Szerencsés esetben van egy-két hajóforduló, becsatlakozó ág vagy szivattyúház, esetleg fák szegélyezik, de néha még ez is elmarad.

Fákkal szegélyezett csatornapart

Ez esetben szerencsénk volt, így a túlpart fái, bokrai alá dobáltunk.

És jól gondoltuk, rejtegettek is a bokrok néhány halat. Ahogy az egyik fiatal barátom mondta, fehérrel nem nagyon tudsz mellényúlni. Igaza volt Perginek ez esetben is.

Süllő horgászat egy angliai csatornában Birmingham közelében

Péter egy szép süllőt akasztott.

És szokás szerint a híd szűkülete is tartogatott valamit. A fehér Savage Gear Cannibál most sem hagyott cserben.

Süllő horgászat pergetve, Savage Gear Cannibal Clown

[amazonjs asin=”B00W5P95DQ” locale=”UK” title=”Savage Gear Loose Body Cannibal Shad 6.8cm 3g Clown”]

Később ismét technikai érdekességgel találkozhattunk. Most egy vasúti pálya felett nyílt alkalmunk rendhagyó módon pergetni.

Csatorna a vasút felett, avagy vasút a csatorna alatt.

Pergetés vasúti híd felett

Péter ki is használta a lehetőséget, és meghorgászta a 10:20-as gyorsot. 😀

Kétség kívül szuper napot töltöttünk el a parton, bár a hajnali hármas kelés, az oda-vissza öt és fél órás út, valamint a hat-hét kilóméter gyaloglás, amit én személy szerint kicsit sokallok az egyébként szolid eredményhez képest. Végül is süllő volt a cél, azt meg is kaptuk, de az is biztos, hogy legközelebb a reggeli megbeszélésen a darabszámot és a méretet is lefixálom a Jó Atyával.Virágzik a repce valahol angliában

Nézzétek meg a fotókat nagyobb méretben is! Az alábbi képekre kattintva nyithatjátok meg a galériát:

 

IMG 1948
IMG 1957
IMG 1972
IMG 2041
IMG 2054
IMG 1946
IMG 1944
IMG 1942
IMG 1960
IMG 1938
IMG 2040
IMG 1979
IMG 1936
Írj nekünk Telegramon

Comments

comments

Címkék: Anglia, Canal fishing, csatornapeca, England, Fishing, Pergetés, Ragadozók, Savage Gear, Süllő, Wobbler, Zander
Previous Article
Next Article

About Author

Ferenc Lovas

Az Angliai Magyar Horgászok alapító tagja, megszállott horgász és természet szerető ember.

Related Posts

  • A bot

  • Szeptember

  • Szent István bodorkái

  • Visszatérés a töklevelesbe

  • Levél csoporttársaimnak

  • Nagy Andras - Süllőpergetés

    Matula Műhely Live! – Nagy András Dre | Süllők, Pergetés, Wobblerek

Keresés az oldalon

Kövess minket a Facebookon!

Follow us

Kövess minket más felületeken is!

  • youtube
  • facebook
  • instagram
  • twitch
  • telegram

YouTube

AMH Fishing

Oldalunkkal aprócska ablakot nyitunk az angol horgászéletre, amelyen keresztül betekintés nyerhettek az albioni folyópartok időnként melankolikusan ködös, néha vidáman napos, de egész éven át jókedvűen zöldellő tájaira, ahol horgászbottal a kézben keressük az élményeket.

Amikor nem a partokat járjuk, olyankor műhelymunkákra invitálunk titeket, ahol saját készítésű videókon keresztül ismerkedhettek meg a tradicionális úszókészítéssel, valamint egy-két heti rendszerességű Matula Műhely Live! című élő adásainkon keresztül találkozhattok érdekes és ismert sporttársakkal, akiktől rengeteget tippet és trükköt hallhattok, láthattok és tanulhattok el a horgászat minden területéről!

Kövessetek minket egyéb platformokon is!

YouTube-on: https://www.youtube.com/user/Lfeci
Instagramon: https://www.twitch.tv/AMH_Fishing
Facebookon: https://www.facebook.com/angliaimh
Telegramon: https://t.me/amhfishing

Nézzetek szét weboldalunkon, olvassátok blog posztjainkat: http://amh-fishing.co.uk/

AMH Fishing
YouTube Video VVVwYngyRjVSRDE0NGtOMFJablVPUWNBLjd0SlFxa0VoUW44 KFT - Afrika

Székely Peti barátunk 50 éves lett  és az általa szervezett Székely 50/30 redezvényen  29 év után egy születésnap öromzenlés  erejéig  ismét egy színpadon játszott a Magyarock Cselekedetei nevű ifjúkori zenekarunk.

Székely Péter - Gitár, szájharmónika
Marján Ferenc - Dob
Lehoczky István - Szólógitár, Vokál
Papp György - Szólógitár
Sipos Norbert - Basszusgitár
Papp Tamás - Billentyűk
Lovas Ferenc - Ének
Kónya Levente - Vendég énekes
KFT - Afrika

Székely Peti barátunk 50 éves lett  és az általa szervezett Székely 50/30 redezvényen  29 év után egy születésnap öromzenlés  erejéig  ismét egy színpadon játszott a Magyarock Cselekedetei nevű ifjúkori zenekarunk.

Székely Péter - Gitár, szájharmónika
Marján Ferenc - Dob
Lehoczky István - Szólógitár, Vokál
Papp György - Szólógitár
Sipos Norbert - Basszusgitár
Papp Tamás - Billentyűk
Lovas Ferenc - Ének
Kónya Levente - Vendég énekes
Kispál és a borz - Az ember sárból jött

Székely Peti barátunk 50 éves lett  és az általa szervezett Székely 50/30 redezvényen  29 év után egy születésnap öromzenlés  erejéig  ismét egy színpadon játszott a Magyarock Cselekedetei nevű ifjúkori zenekarunk.

Székely Péter - Gitár, szájharmónika
Marján Ferenc - Dob
Lehoczky István - Szólógitár, Vokál
Papp György - Szólógitár
Sipos Norbert - Basszusgitár
Papp Tamás - Billentyűk
Lovas Ferenc - Ének
Kónya Levente - Vendég énekes
Takáts Tamás - Laza Kapcsolat

Székely Peti barátunk 50 éves lett  és az általa szervezett Székely 50/30 redezvényen  29 év után egy születésnap öromzenlés  erejéig  ismét egy színpadon játszott a Magyarock Cselekedetei nevű ifjúkori zenekarunk.

Székely Péter - Gitár, szájharmónika
Marján Ferenc - Dob
Lehoczky István - Szólógitár, Vokál
Papp György - Szólógitár
Sipos Norbert - Basszusgitár
Papp Tamás - Billentyűk
Lovas Ferenc - Ének
Kónya Levente - Vendég énekes
Hobo Blues Band - Tobacco Road

Székely Peti barátunk 50 éves lett  és az általa szervezett Székely 50/30 redezvényen  29 év után egy születésnap öromzenlés  erejéig  ismét egy színpadon játszott a Magyarock Cselekedetei nevű ifjúkori zenekarunk.

Székely Péter - Gitár, szájharmónika
Marján Ferenc - Dob
Lehoczky István - Szólógitár, Vokál
Papp György - Szólógitár
Sipos Norbert - Basszusgitár
Papp Tamás - Billentyűk
Lovas Ferenc - Ének
Takáts Tamás - Zakatol a vonat

Székely Peti barátunk 50 éves lett  és az általa szervezett Székely 50/30 redezvényen  29 év után egy születésnap öromzenlés  erejéig  ismét egy színpadon játszott a Magyarock Cselekedetei nevű ifjúkori zenekarunk.

Székely Péter - Gitár, szájharmónika
Marján Ferenc - Dob
Lehoczky István - Szólógitár, Vokál
Papp György - Szólógitár
Sipos Norbert - Basszusgitár
Papp Tamás - Billentyűk
Lovas Ferenc - Ének
Kónya Levente - Vendég énekes
A Matula Műhely Live! negyedik születésnapjának alkalmából, az ünnepi adás vendége a Balaton szerelmese, Zákonyi Botond író.

Az ünnepi adásban beszélgetni fogunk Botond gyermekkoráról, a balatoni évtizedekről, a fogas horgászatáról, újságírásról, televíziós horgászműsorokról, könyvekről, Csicsergő Balatonról és sok más izgalmas érdekességről a témával kapcsolatban.

Tartsatok velünk, vegyetek aktívan is részt a műsorban és kérdezzetek!

A műsorhoz kapcsolódó linkek:
https://zakonyi.hu/
https://www.facebook.com/profile.php?id=61557595301397

Az élő műsor az alábbi platformokon elérhető:
Facebook: https://www.facebook.com/angliaimh/live_videos
Youtube: https://www.youtube.com/AMHFishing
Twitch: https://www.twitch.tv/AMH_Fishing

Amennyiben támogatni szeretnétek a műsoraink készítését és további fejlődését, látogassatok el az alábbi oldalra:
https://www.patreon.com/amhfishing
A Matula Műhely Live! vendége ezúttal Vass Endre pergetőhorgász és halászati szakmérnök lesz, akivel a halak látásáról és a színek horgászatban betöltött jelentőségéről fogunk beszélgetni.

A műsorunkban azt a sokat vitatott kérdést próbáljuk minél alaposabban körbejárni, hogy mit és hogyan látnak a halak, valamint ezt hogyan tudjuk kamatoztatni főként a pergetőhorgászatban, de akár a többi horgászmódszerben is.
Fontosak-e a színek? Mennyire fontosak? Ha fontosak, akkor hogyan alkalmazzuk őket napszakonként, évszakonként, vagy akár a halak hangulatától függően?
Milyen időjárási körülmények az ideálisak az egyes halfajok horgászatára? Hogyan változtassuk a műcsali jellegét, színét és a vezetés stílusát a különböző időjárási körülményekhez alkalmazkodva, hogy minél eredményesebbek legyünk a vízpartokon?

Tartsatok velünk, vegyetek aktívan is részt a műsorban és kérdezzetek!

A műsorhoz kapcsolódó linkek:
https://www.facebook.com/angliaimh/videos/206084394468567
https://www.facebook.com/ricolures
https://youtu.be/tGgfIlA3Q1M?si=oCbWDIdkocnvTQjk
https://www.ricolure.com

Az élő műsor az alábbi platformokon elérhető:
Facebook: https://www.facebook.com/angliaimh/live_videos
Youtube: https://www.youtube.com/AMHFishing
Twitch: https://www.twitch.tv/AMH_Fishing

Amennyiben támogatni szeretnétek a műsoraink készítését és további fejlődését, látogassatok el az alábbi oldalra:
https://www.patreon.com/amhfishing
A Matula Műhely Live vendége ez alkalommal Bodoki Zoltán pergetőhorgász lesz, akivel pergetés legfontosabb és szinte mindig visszatérő kérdéseiről fogunk beszélgetni.

Egy gyors bemutatkozás és visszatekintés után rátérünk beszélgetésünk fő témájára, amiben pergetőhorgászat elengedhetetlen és már általatok számtalanszor elhangzott alapkérdéseit fogjuk megbeszélni lehetőleg minél szélesebb spektrumban. A mit, hol, mikor, mivel és miért úgy, tehát a halismeret, helyismeret és a felszerelések fontos összefüggéseinek szálait igyekszünk néhol visszabontani, másszor pedig felgöngyölíteni természetesen a ti segítségetekkel.

Tartsatok velünk, vegyetek aktívan is részt a műsorban és kérdezzetek!

A műsorhoz kapcsolódó linkek: 
https://www.youtube.com/live/7MVrY2qhIwo
https://www.youtube.com/@funkfishing4853
https://www.facebook.com/profile.php?id=100073282887771


Az élő műsor az alábbi platformokon elérhető:
Facebook: https://www.facebook.com/angliaimh/live_videos
Youtube: https://www.youtube.com/AMHFishing
Twitch: https://www.twitch.tv/AMH_Fishing

Amennyiben támogatni szeretnétek a műsoraink készítését és további fejlődését, látogassatok el az alábbi oldalra:
https://www.patreon.com/amhfishing
A Matula Műhely Live!-ban ezúttal családiasra vesszük a formát és egy pergetőhorgász házaspárral, Csejtei Csabával és Csejtei Veronikával fogunk beszélgetni a cserkelős és gázlós domolykóhorgászatról.

Vendégeinktől megtudhatjuk milyen is párban, férj és feleségként együttműködni nem csak a hétköznapokban, hanem horgászat közben a vízpartokon is.
Előnyök és hátrányok, érdekességek és nehézségek, férfipraktikák és női megérzések, avagy hogyan is hangolják mindezeket össze eredményesen pergetés közben.
Szóba kerülnek a kedvenc felszereléseik és szívesen a használt csalijaik, botok, orsók, zsinórok, de nem feledkezünk meg a lényeges kiegészítőkről és a praktikus ruhadarabokról sem.
Hogy semmi ne maradjon ki, ti is gyertek, segítsetek és tartsatok velünk, vegyetek aktívan is részt a műsorban és kérdezzetek!

A műsorhoz kapcsolódó linkek:
https://www.youtube.com/live/RKdleZ2nUvM
https://www.facebook.com/csaba.csejtei
https://www.facebook.com/jagerveronika

Az élő műsor az alábbi platformokon elérhető:
Facebook: https://www.facebook.com/angliaimh/live_videos
Youtube: https://www.youtube.com/AMHFishing
Twitch: https://www.twitch.tv/AMH_Fishing

Amennyiben támogatni szeretnétek a műsoraink készítését és további fejlődését, látogassatok el az alábbi oldalra:
https://www.patreon.com/amhfishing
Load More... Subscribe

Várható időjárás

Blogok amiket olvasunk

 

Szigetközi Pecás

Mosoni Horgász

Zagyvahorgász

ClogFly Fishing

Horgaszat.hu

Tesztpeca.blog

Legutóbbi posztjaink

  • Kis meretu Poker pipa
    Félszerzetek egymás közt 2024-02-16
  • A bot 2023-07-14
  • Az öreg harcsája 2021-12-23
  • Szeptember 2021-10-24
  • Matula Műhely Live! – Öreg Horgászeszközök Börzéje | Vintage Peca, Horgászbörze és Találkozó 2021-10-22

Népszerű posztjaink

  • A Fehérlófia és a horgászfilozófia
  • Tóparti multiparty kezdő módra
  • Ha fordul a szél Zoli mesél, avagy vendégpeca egy régi csapattárssal második nap
Theme by ThemesPie | Proudly Powered by WordPress