Legyező horgászat! Hangzik el egyikünktől az ötlet az esti megbeszélésen, hiszen már megint hosszú hónapok óta porosodnak legyes botjaink a tokokban. Igen, most hétvégén menjünk legyezni.
Sajnos hűtlenek vagyunk ehhez a gyönyörű műfajhoz, pedig minden alkalommal megfogadjuk, mikor pisztrángozunk egy jót, hogy „na de most már tényleg ráfekszünk kicsit jobban a témára”. Aztán megindul a folyóvízi szezon, és mint drogosok rátapadunk a (pergető) cuccra. Így maradtunk vendégek a műfajban még ennyi év után is. Na persze azért legyünk őszinték és emlékezzünk kicsit vissza a kezdetekre. Mi miért is kezdtünk legyezni?
Elsősorban azért, mert pergető kalandozásaink során találtunk egy két pofás pisztrángos tavat ahol közölték, hogy „csakis legyeseknek”. Mivel szerencsére egy két kóbor szivárványost már volt alkalmunk pergetve fogi, és tudtuk milyen jó védekezik, ha horogra akad. Azt gondolom tehát, hogy a pisztráng kihagyhatatlan a ragadozóhorgászok listájáról.
Igazán jó élmény, kár lenne kihagyni.
Pisztrángozzunk, legyezzünk hát!
Azt sejtettük, hogy a dobást nem lesz egyszerű elsajátítani, de ha az ember vágyik valamire, akkor hamar meggyőzi magát, hogy „menni fog az, ugyan mi gond lehetne”. Így indult el gondolatban a legyezés valamikor 2012-ben.
Persze nem kell kapkodni, mondogattuk, de ahhoz képest már másnap a botokat és orsókat nézegettük a neten, és a következő szabadnapunkon már a horgászboltban meg is ismerkedtünk egy öreg legyes guruval.
Napközbeni szokásos telefonbeszélgetéseink során már teljesen új szavak repkedtek. Húzott előke, szárazlégy, mucilin, és persze gondolatban már csodaszép és fogós legyeket is kötöttünk. Sokat persze nem várakoztunk, nem türelmünkről vagyunk híresek, főleg a ha pecacuccról van szó.
A szép legyek mindig megigéznek.
Azért egy intenzív, internetes kurzuson átestünk néhány átolvasott és át Youtube-ozott éjszaka után, és hamar kialakult mi is lesz itt fő vonal nekünk. Megnéztük miket is fognak ezekben a tavakban és láttuk, hogy időnkét négy kiló feletti pisztángok is vannak, úgyhogy én egy 9,6 láb hosszú, # 7/8-as Wychwood truefly mellett döntöttem egy hozzá való 7/8-as Wychwood Flow orsóval.
Nem idegenkedtem a hosszú és erős bottól, hiszen tavakban terveztük a pecát, de titkon csukázásra is gondoltam a jövőben. Tavakban, hiszen felénk itt délen nem gyakori a pisztáng a folyókban.
Néhány tekercs előke, többféle fajta és teherbírású, egy marék légy és már indulhat is a móka.
Na persze jó lenne, ha így lenne, de a horgászember nem ilyen egyszerű gondolkodású általában. Ezer féle cucc van tervben mindig, határ a csillagos ég vagy egy mérges (józan gondolkodású) feleség jó tanácsai, miszerint” minek neked tizenkét bot drágám”.
Végtében is a felszerelés kipipálva, hely kinézve, induljon az újabb kaland…
A legyezés.
Egy hideg, deres hajnalban már kint is gyalogoltunk a parton felszerelt botjainkkal, és az esélyeinket latolgattuk. A kérdés nem az volt, hogy fogunk e, hanem az hogy mekkorát és hányat. Önbizalomban megint nincs hiány, már csak dobni kéne tudni és minden oké lenne.
Szerencsénkre az angol horgász nem egy korán kelő fajta, úgy hogy a helyválasztással mindig jók vagyunk. Gondolkodtunk, hogy is legyen. Távolabbi sarokban bújjunk el, vagy jobban szem előtt legyünk. Előnyöket, hátrányokat összegezve és egót legyűrve úgy döntöttunk inkább elől, lássunk egy két jó mozdulatot a gyakorlott öreg mestertől, de az sem kizárt, hogy valamelyik ellát néhány jó tanáccsal minket. A későbbi legyezések alkalmával volt is ilyen. Személyes véleményem, hogy a legyes társadalom szűkebb és ez által segítőkészebb is. (bocs a többiektől!) Megesett az is hogy barátságos öreg horgász sétált oda hozzánk egy folyóparton. Elmondta mennyire örül, hiszen évtized előtt még Ő is legyezett, mostanában viszont már egyre kevesebb sporttársat lát ennek a nagy, klasszikus műfajnak hódolni.
Később az úsztatásnál is kiderült mennyire barátságosak, és segítőkészek tudnak lenni ezek az egyébként morcos öreg rókák. Már csak ezért is megérte, gondoltam, szóra bírni és mosolyogni látni őket. Elmosolyodnak, és csillogó szemmel idő utaznak egyet a mindig csodás és boldogabb múltba. A orsó kézről kézre járt és nyelvük megeredt, jöttek is a tapasztalatok és tanácsok, na és persze a halas sztorik, mert a horgász az horgász marad a sírig.
Másik dolog, hogy az „orvhorgász” feltételezés kizárva, (ki a fene menne karikás ostorral halat lopni) mert egyébként, a külföldi akcentust hallva gyakran meg van előlegezve ez a titulus. (sajnos időnként okkal 🙁 ) A legtöbb helyen nincs sportjegy, így a magasabb áru napijegy magában foglalja a kettő vagy több halat, ártól függően.
Na de térjünk vissza a partra, még mielőtt elkalandoznánk más irányokba!
Gyakorolgatunk. Lengetünk és csapkodunk, dobálunk. Fejjük a zsinórt, ahogy a „tévében” láttuk, gyorsítunk, lassítunk. Egy-egy jó dobásnál már-már megjön az önbizalmunk. Szinte már legyezünk. Kötünk fel egy újabb legyet, dobunk fűre-fára, de szó szerint. Sebaj, meglesz az! Megtanuljuk, belejövünk hamar és jöhetnek a halak.
Talán egyeseknek fura lehet, hogy élesben gyakorlunk, de az idő az drága és rendre nagyon kevés van belőle mindig. Meg jobb is, ha van tét és benne van a dobásokban a hal.
Azért a sikerélmény nem marad el, egy-két szivárványost sikerül elcsípni.
A kalandvágy itt is kijött hamar és újabb vizek után néztük. Arról nem is beszélve, hogy szerettünk volna olyan tavon is legyezni, ahol van kombinált, vagy sportjegy is. Nem kell a két-három hal megfogása után pakolni és menni, vagy újabb negyvenöt fontért jegyet venni, ha maradni szeretnénk.
Találtunk is ilyen tavat és a helyi halakkal is megismerkedtünk hamar.
Nemsokára elérkezett az idő folyón is próbálkozni, sikerült is pár kisebb domolykót fogni.
Azért időközben persze beszereztünk egy-egy kisseb botot is, hiszen a vadvízi peca azért jóval pepecselősebbnek bizonyult. Ahol a nagyobb domik tartózkodtak oda sokkal hosszabb és potosabb dobásokat kellenének, az pedig még várat magára. Így egyelőre beértük kissebekkel is. Azért a lényeg, hogy a legyes élmény megvan.
Igazi szép kis domi, nem az a csúnya nagy 😉
Kisebb botnak nekem egy Flextec Nomad Traveller 8 láb hosszú # 4 /5 bot tetszett meg egy hozzá illő pofás kis orsóval, gondolva ezzel a későbbi hazautazásokra is.
Kicsi féltem tőle mivel hét! darabból áll, és ez talán befolyásolhatja a rugalmasságát, de azt már az első kézbevételnél éreztem, hogy aggodalmam nem volt jogos. Persze gondolhattam volna, hiszen ekkor már egy ideje volt egy jól szolgáló Savage Gear Road Runner travel pegető botom használatban.
Hamar sikerült kipróbálni hal alatt is. Egy-két kissebb domi után szép, erős bő másfeles domolykót akasztottam vele és a bot jól vizsgázott.
És íme az eredmény! Néhány percre a partra segítettem. 🙂
Természetesen időnként visszalátogattunk kedvenc londoni helyünkre is, ahol első legyes élményeinket éltük át.
Igazán idilli környezet ez a csodásan nyírott gyepével, és szép halaival. Mágneskártyával nyíló kapuja és Honda Quaddal körbejáró kedves és segítőkész halőre, aki járműve első dobozában kisebb legyes boltot üzemeltet. Mint érdekesség nagyon tetszett, de valahogy lelkileg mégis csak vendég maradtam a golfpázsiton. 🙂 Persze ez nem az Ő hibájuk, hiszen nagyon szép hely, és járóföldnyi távolságra messze a legjobb megoldásnak tűnt, ha szivárványos pisztránggal szerettünk volna viaskodni.
Néhány szép nyári szivárványos.
Azért persze nem állunk le, hiszen ahogy az évek telnek, újabb és újabb helyek kerülnek fel a listánkra.Ilyen volt ez az idén is, mikor ismét előkerültek a legyezőbotok és megint szuper helyre tévedtünk.Igaz nekem vidéki magyar gyereknek ez a nyolcórai tónyitás kicsit mulatságos, de nézzük pozitívan. Kipróbálom milyen hétvégén félhétig aludni, ez sem esik meg gyakran, bár nem is baj.
Új tó, új élmény
És az élmény éri. A horgászbolt ahol a jegyet kell venni, igen jól felszerelt. Az eladó hölgy a hajnali órára való tekintet nélkül nagyon kedves. Ki is használom az alkalmat ha már ilyen szépen összejöttünk, hogy kézbe vegyem az új kis szerelmem, egy John Wilson Young Heritage Centrepin orsót. Egy ideje már szemezek vele. Nagyon szép darab, nézegetem, megtekerem, pont ilyennek képzeltem. Visszajövök érted, suttogom neki, majd fájó szívvel visszanyújtom a kedves hölgynek.
Megvesszük a jegyeket és lassan leereszkedünk a partra. Mielőtt leérnénk, megállunk a domboldalon, gyönyörködünk kicsit a tájban. A tó ugyanis néhány kisebb domb között fekszik egy völgyben.
Sajnos az idő kicsit szeles, ezért a hátsó részén keresünk egy szélcsendes sarkot, és az itt lévő három-négy stég közül választunk kedvünkre. Körülöttük néha egy-egy hal ugrik ki a vízből, ez azért pozitív jel. Összerakjuk a botjainkat és kezdődjék a játszma.
A szokásos problémáimat a dobás körül a szél csak tovább nehezíti. Bele belekap a zsinórba egyszer kétszer, már látszik, ez nem lesz egyszerű nap. Néhány kapást azért ki tudok csikarni, amikor végre sikerül a fehér-zöld legyemet kellő távolságba dobni és leengedni a fenék közelébe. Az első halam a megakasztást követően akrobatikus mutatványba kezd, és pár másodperc után le is lép, a második szakít.
Kitartóan dobálunk tovább és az eredmény ismét nem marad el. Ma Tibi bizonyul szerencsésebbnek, bár tó nem osztogatja könnyen a halat. Sajnos én néhány óra után elfáradtam és a szél is jobban feltámadt. Be kell látnom, részemről ma 3-0 a halak javára. 🙂
A hazaúton gondolatban tisztelgek Marci barátomnak és az általam ismert és ismeretlen többi legyes sporinak (pedig hol van ez még a vadvízi legyezéstől). Újból megállapítom, hogy bár a módszer csodaszép, de ez is mint más technikák rengeteg időt, elszátságot és gyakorlást igényelne. Azt hiszem a rossz dobástechnikámnak köszönhetően még pár napig érezni fogom a vállamban ezt a pecát. Bevalloma peca egy pontján már godolatban el is adtam a legyes felszerelést, de a domboldalról még egy búcsúzó pillanást vetek a tóra, és vissza is vásárolom gyorsan.
Hazafelé az autóban kis pihenés után új erőre kapok és megfogadom, ha idén hazamegyek Magyarországra, felkeresem egyik legyes barátom és gyakorlok kicsit.
Mert mese nincs, legyezni kell…
Nézzétek meg a fotókat nagyobb méretben is! Az alábbi képekre kattintva nyithatjátok meg a galériát:
