A vízparti életközösség szeretete

Egészen kicsi korom óta szeretem a horgászatot és mindazokat a dolgokat, amelyek szorosabban vagy lazábban a vízpartokhoz kapcsolódnak. Természetesen mondhatjátok, hogy a vízpartokra elsősorban horgászni igyekszünk – ez valóban így is van. De amellett, hogy horgászunk (és jobb esetben még halat is fogunk), számos egyéb érdekes dolgot látunk, hallunk és tapasztalunk.

Érdemes kicsit szemlélődni időnként bot nélkül is, mert rengeteg érdekes dolgot figyelhetünk meg

Ahogy peca közben telnek a csendes horgászórák, egyre mélyebben belesimulunk a környezetbe, és a körülöttünk lévő táj egy idő után szinte tudomást sem véve rólunk megélénkül. Vadkacsák, vadlibák vagy hattyúk úsznak el előttünk, ragadozó madarak repülnek el felettünk, mögöttünk a fákon szarkák cserregnek, a bokrok ágain pedig apró madarak serege éli mindennapjait zajosan.

Eleinte látnunk kell őket, hogy tudjuk, kikkel is van dolgunk, de egy idő után elég hallanunk őket, vagy egy-egy tollat találnunk, és máris be tudjuk azonosítani, kié a hang, vagy éppen ki hagyta ott nekünk a tollát. Épp úgy, mint a fákat: egy kis gyakorlattal a leveleikről felismerjük őket – ugyanígy a madarakat a tollaikról, vagy a halakat a pikkelyeikről.

Azért persze időnként horgászom is egy ücsörgés és egy tollgyűjtés között

A tollak szeretete és az első úszók

Hosszú-hosszú évek óta szokásom, hogy felszedem és megőrzöm a madarak által elhullatott tollakat. Eleinte a tollak könnyed szépsége bűvölt el, később viszont már más szempontból is örültem egy-egy szebb liba-, fácán-, varjú- vagy egyéb tollnak.

Egy nap úgy döntöttem: miért is ne készíthetnék magam úszókat ezekből a csodaszép tollakból?
Eleinte csak egyszerű, megnyesett, festett végű tollúszók voltak ezek, de idővel már mutatósabb darabokat is sikerült készítenem – nemcsak magam, hanem barátaim örömére is.

Később, amikor a folyóvízi horgászatba jobban beleástam magam, szükségem lett olyan úszókra is, amelyeknek teste is van. Így hát faragtam testeket parafadugókból, hiszen annak idején abból akadt minden háztartásban.

Az egyik szeretett óriásom, akinek a lombjai és a gyökerei is rejtenek lakókat

Közben persze horgásztam tovább, és az évek teltek. A peca és a madarak mellett mindig szerettem a fákat is. Ki ne szeretne nyári melegben árnyat adó lomb alatt ücsörögni, vagy a téli hideg szél elől behúzódni egy öles fatörzs oltalmába?

Az évek során főként nagy, magányos öreg tölgyfákkal kerültem barátságba. Lenyűgöztek vastag, évszázados törzseik és hatalmas karjaik, ahogy a zord szelekkel dacolva állnak rétek közepén vagy folyópartokon, miközben otthont adnak madaraknak és más állatoknak – nekünk horgászoknak pedig árnyékot. Árnyékot, és néha még valami mást is.

A tölgygubacs

Mi is a tölgygubacs, és mire jó?

Nézzétek meg az erről készült a rövid videónkat:

Honnan szerzem a tölgygubacsot?

Barangolásaim során szinte mindenfelé találkoztam hatalmas tölgyfákkal, akikkel idővel visszajáró barát lettem. Gyakran megesik ma is, hogy csak azért gyalogolok el eldugott helyekre, hogy találkozzak egy-egy rég látott öreg baráttal, és ücsörögjek kicsit csendesen a tövében.

Nemcsak nyáron, de télen is jó megpihenni egy ilyen fa alatt, ráadásul ilyenkor a levelek nem rejtik el a gubacsokat a szemünk elől

Télidőben, amikor már lehullanak a levelek, gyakran egy nagy marék gubaccsal ajándékoznak meg ezek a fák.
Szeretem a tölgygubacsot: erős, strapabíró anyag, és ami nem utolsó szempont – az alakja már eleve készen áll egy szép horgászúszó elkészítéséhez. Nem kell faragni, csiszolni – legfeljebb kiszárítani, ha még friss.

Adott is egy marék szép gubacsot az újabb úszókhoz

Az írásban szereplő úszóitokhoz is ezeket a gubacsokat használtam, amelyeket egyik kedvenc folyóm partjától pár száz lépésre álló vén tölgyfáról szedtem.

Varjútoll, hattyútoll és a hozzájuk való gubacsok az úszó testéhez

A tollak és eredetük

Érdekességképpen: ugyanennek a folyónak a partján keltek ki és élnek azok a hattyúk is, amelyeket szürke pelyhes koruktól láttam felnőni hófehéren ragyogó madarakká. Szüleik gondosan vigyáztak rájuk, és ha túl közel kerültem, hangos sziszegéssel jelezték: „Eddig, és ne tovább!”

Miből lesz a cserebogár… akarom mondani: a jövendőbéli toll

De nem is kell közel menni, hiszen úszót mindig az elhullott, teljesen kifejlett, lezárt végű tollakból készítünk, amelyeket a hattyúk rendszerint nyár közepétől vedlés során hullatnak el. Ezeket gyűjtöm össze, leggyakrabban az éjszakázó helyeik közelében.

Papa, mama és a gyerekek. Ők juttatnak szép hattyútollakhoz

Ez az úszó is ilyen tollból készült.

Hattyútoll és tölgygubacs, némi selyemzsinórral, és készen is vagyunk lassan

Ha látni szeretnétek a folyópartot és a hattyúkat, nézzétek meg kérlek Az Arany Domolykó Meséje című videót:

A varjú és a fekete toll története

A varjak tollait már nem ilyen könnyű megtalálni, hiszen nincs garancia arra, hogy éjszakázófáik a folyópart közelében lennének. Ezért nagy kincs az a toll, amelyből a sötét szárú úszót készítettem – ugyanis annak a bizonyos varjúnak a tolla, akit fiókakora óta ismerek.

Történt egyszer, hogy egy kora nyári horgászatom során panaszos károgásra lettem figyelmes. Azt hittem, valami varjúkölyök bajba került, hát elindultam a hang irányába. Hamarosan megláttam egy fa alsó ágán egy növendék varjút: nemrég repülhetett ki, éhes volt, és a szüleit hívta.

Visszafelé jövet azonban már a földön ugrált ügyetlenül, és könnyen elkaptam. Régóta szerettem volna közelről látni egy varjúfiókát – most megadatott. Alaposan megnéztem, óvatosan, majd egy közös fotó után útjára engedtem.

Varjú Vilmos és a horgász találkozása. Én örvendtem, ő inkább meglepettnek tűnt

Egyetlen hibát viszont elkövettem, mielőtt elengedtem volna: odanyújtottam neki az egyik ujjamat. A lábaival azonnal elkapta, és bicskaélességű karmaival úgy megszorította, hogy kis híján kiserkedt a vér. Döbbenetes volt a szorítása egy ilyen fiatal madárnak is!

Szerencsére kiszabadítottam az ujjam, ő pedig ijedt károgással felrepült egy közeli fa ágára. Azóta is sokszor látom ugyanott, és biztosra veszem, hogy felismer. Ha a földön szedeget, és közeledek, felrepül egy magasabb ágra, és ott károg utánam – mintha mondaná:

„Egyszer elkaptál, te kalapos-szakállas ember, és köszönöm is, hogy elengedtél. De tanultam ám belőle, és többé nem hagyom magam elkapni senkinek ezen a világon.”

Egy nyárral később kaptam cserébe egy tollat

Tőle származik a fekete toll, amelyből az úszót készítettem.
Köszönöm neki, és remélem, ad még néhányat a jövőben is.

Varjú- és hattyútoll, tölgygubacs – mindhárman szomszédok voltak a foylóparton

Eddig szerencsésen meg is volnánk… jöhet most már a lakkozás

Búcsú és útravaló

Horgászataitok közben figyeljetek, keresgéljetek, gyűjtsetek elhullott tollakat, gubacsokat, és készítsetek belőlük ti is úszókat! Ne törődjetek vele, ha nem lesznek tökéletesen mutatósak az úszóitok – a halakat ez nem érdekli. Ők alámerítik, csak ússzon a vízen.

Nyolc nappal és négy réteg lakkal később készen is lettek

Ne feledjétek: ezeket a csodás ajándékokat a természettől kapjátok.
Használjátok, becsüljétek, és ami a legfontosabb: élvezzétek velük a horgászatot.

Amely mondattal írásaimat szoktam zárni, azzal búcsúzom most is: