• Kezdőlap
  • Magunkról néhány szó
  • GyIK
  • Kapcsolat
  • YouTube
  • Facebook
  • Instagram
Angliai Magyar Horgászok
Home  /  Élménybeszámoló • Ragadozók  /  Idézzünk nyarat, űzzük el a havat

Idézzünk nyarat, űzzük el a havat

Ferenc Lovas Leave a Comment
Featured images domolykó, chub

Tél van, még ha nem is az a kőkemény magyar tél, nem is az a farkasordító hideg, de azért mégis csak tél. Igaz, a ködös Albionban a folyók nem fagynak be, és a hőmérséklet sem nagyon megy tartósan zérus alá, de azért mégis akad egy-két dolog, ami borsot törhet a horgász orra alá ezekben a hónapokban. Sokszor megmosolyognak minket, mikor panaszba foglaljuk a mínusz négy-öt fokot, de azért érdemes figyelembe venni a magas páratartalmat is, ami a hőérzetet negatívan befolyásolja.

Végül is kicsit sem ez a legnagyobb bökkenő, hiszen felöltözik az ember és kész. Viszont a folyamatos frontok váltakozásai, a kiszámíthatatlan jéghideg esők már annál inkább problémásak, mivel áradásokat okoznak az egyébként sekély folyókon, nem beszélve a hatalmas szelekről, amik mostanában nem ritkán elérték a 60-70 Km/h is. Ezek viszont már teljesen lehetetlenné teszik mind az úsztatást, mind a pergetést. Szóval bárhogy is mondogatják, hogy „de jó, itt a szezon”, meg „milyen csodás a tél” és valóban szuper a forralt bor a kandalló, vagy a cserépkályha mellett, de azért mi már nagyon várjuk a nyarat.

Téli angol táj, sekély vizü kis folyóval, Angliai Magyar Horgászok/Hungarian Anglers in England

A januári zúzmarás, didergő napfelkete

Idézzünk hát egy kis nyarat a télben, annál is inkább mivel a 2018-as év második felének a történéseivel még adósok maradtunk, ami nem is csoda, hiszen az idő repül, mi pedig csak megyünk és megyünk szakadatlan. Igaz a folyóvízi szezon megkezdéséről és a nyári szabadság előtti pergetésről még adtunk számot, de aztán végképp beszippantott minket a vizek világa.

Nézzük hát időrendi sorrendben. Megpróbálok nem elveszni a történések és képek sokaságában.

2018 Nyár

Július

Napfelketle az angol táj felett. Sunrise is Englad, Angliai Magyar Horgászok/Hungarian Anglers in England

Júniusban mikor a nap már hajnal négy után starta kész

Ahogy egy korábbi írásomban már említettem (https://amh-fishing.co.uk/2018-szezon-avagy-hogyan-banyasszunk-domolykot/), a 2018-as évet főként a magyar handmade csaliknak szenteltem. Persze nagy volt a szám mikor ezt kijelentettem, de nem vaktában lőttem, hiszen az előző években azért már kaptam egy kis ízelítőt a GPepp wobblerekből, és sejtettem, hogy valószínűleg a többi faragómester munkáival sem faragok be. A szezonkezdés elég jól sikerült, és a folytatás is rendben volt, azt mondhatom így utólag visszatekintve.

Domolykó cserkészése sekély vizű angol folyó, Chubfishing in the tiny english river, Angliai Magyar Horgászok/Hungarian Anglers in England

Párás nyári hajnalokon, mikor elrejtenek a rét füvei a figyelmes domolykószemek elől

Vannak vizek, amik nagyon nehezen adják magukat, főleg ha a célhal a ravasz és óvatos domolykó. Ezen vizek partján nappal, főleg ha sétáló és kutyáját sétáltató emberáradat is van, portyázhatunk naphosszat, de halat nem fogunk egyhamar látni, vagy ha látunk is, akkor sem valószínű, hogy matuzsálem lesz. Ilyen volt Július kezdete, amikor alkonyati és kora éjszakába nyúló pecára adtam a fejem egyáltalán nem véletlenül, és nem eredménytelenül. Bármilyen óvatosak is a nagytesű domik, de éjjel gyakran kimerészkednek oda is táplálkozni, ahol nappal sosem lárhatjuk őket, az egészen sekély vízbe. Halkan leereszkedtem hát a partra a sötétben, de bármilyen csendes is voltam egy apróhal raj mégis megriad tőlem jobbra a kristálytiszta, sekély visszaforgóban. Az a típusú csendes riadás, mikor egyszerre rebben száz hal, mintha valaki egy marék homokot szórna a vízbe. Ez a jel pontosan elég, hogy tudjuk, ha ott vannak kishalak akkor valószínüleg lesz a közelben vámszedő is.

Megtermett öreg domolykó kis angol folyóból, Big Chub from tiny english river, Angliai Magyar Horgászok/Hungarian Anglers in England

A  Pink Lady névre keresztelet SteveO nullás crank jó messziről közéjük húzva működött is azonnal

Az éjszaka után jöhettek a vadvirágos, aranyszínű hajnalok. Ilyenkor a hajnal hármas kelés az ideális, ha időben a parton szeretnénk lenni.

Domolykó cserkészése sekély vizű angol folyó, Chubfishing in the tiny english river, Angliai Magyar Horgászok/Hungarian Anglers in England

Ilyen tiszta víznél csak két lehetőség van, vagy lesből, vagy távolból. Péter a távoli fák ágai alá céloz

Megtermett öreg domolykó kis angol folyóból, Big Chub from tiny english river, Angliai Magyar Horgászok/Hungarian Anglers in England

Egy igazán darabos nyári szépség, aki a fűzfák alatt hűsölt 

A domolykó és a finom falat, Big Chub, OSP Bug Lure, Angliai Magyar Horgászok/Hungarian Anglers in England

A fűzek alatt ez a domolykó étvágygerjesztőnek taláta a behulló és vízen mocorgó jókora fekete bogarat

Nyári angol táj sekély vizü kis folyóval, Summer river in england, Angliai Magyar Horgászok/Hungarian Anglers in England

Egy sűrűn benőtt, töklevelessel szegélyezett kiszélesedés mindig aranyat ér a folyón, hiszen ezek a helyek sosem lakatlanok

Szép nagy dómolykó és a kis angol folyó, Big Chub from tiny english river, Angliai Magyar Horgászok/Hungarian Anglers in England

Jobb is ha nem látjuk őket, mert akkor esélyes, hogy még ők sem láttak meg minket. Bőven elég, ha odaképzeljük a halakat, hiszen már oly sokszor bebizonyosodott, hogy ott is vannak. A szájban ismét a már sokat bizonyított GPepp

Nyári angol táj sekély vizü kis folyóval, Summer river in england, Angliai Magyar Horgászok/Hungarian Anglers in England

Egy ágas-bogas torlasz, ami kicsit meglassítja a folyót. Szeretik a halak az ilyen helyeket, de gyakran a vidrák is.

Ha a hajnalt kellően kihasználtuk a sekély szakaszokon és még van időnk, akkor a napközbeni órákra próbáljunk erősen fás, bokros, vagy mélyebb gödrös medret keresni, ha sikeresek szeretnénk lenni.

Szép öreg domolykó, Big Chub from tiny english river, Angliai Magyar Horgászok/Hungarian Anglers in England

A nagyobb halak szívesen hűsölnek nap közben a fenék közeli gödrökben vagy patkák takarásában

Kis domolykó, nagy falat, Angliai Magyar Horgászok/Hungarian Anglers in England

Igy néz ki az öt centis csali egy megtermett domolykószájban. Igazán nem mondhatjuk, hogy nagy lenne neki…sőt. Napközben a fekete szín

Reggeli a folyóparon, Bekfast on thje ribever bank, Angliai Magyar Horgászok/Hungarian Anglers in England

Soha nem feledkezhetünk meg egyetlen percre sem, hogy mért is mentünk horgászni. Persze-persze, tudjuk…halat fogni, de ami még ennél is fontosabb, minden pillanatban jól érezni magunkat.

Nyári angol táj sekély vizü kis folyóval, Summer river in england, Angliai Magyar Horgászok/Hungarian Anglers in England

Hajnal a partot szegélyező fák boltívei alatt, ahol hosszan leúsztathatjuk a csalinkat 

Ilyen és hasonló részeken, ahol belátjuk a folyót, lassan, szakaszosan, egészen messzire elengedhetjük a wobblerünket, természetesen folyton kontatkban maradva a csalival. Időnként meg megállíthatjuk tíz-tizenöt másodpercre, a munkát a vízre bízva, egyhelyben lebegő kishalat imitálva.

Sekély vizű angol folyócska nyáron, Summer river in england, Angliai Magyar Horgászok/Hungarian Anglers in England

A gyorsan robogó oxigéndús vizet bedőlt rönkök törik meg, mögöttük a takatásban kis méllyedéseket kotor a folyó. Ilyen a tökéletes nyári pálya.

Nagy vén domolykó a sekély angol folyóból, Big Chub from tiny english river, Angliai Magyar Horgászok/Hungarian Anglers in England

A domolykó nagyon jól lát, mint kiderült még fél szemmel is, ebben nem kételkedünk ezután a fogás után

Domolykó a szákban, Angliai Magyar Horgászok/Hungarian Anglers in England

Kalóz Jack szépen megnőtt, pedig csak egy szemmel leste a prédát, ami egy Gpepp wobbler volt fürge csele színben

Nyári napsütés, Angliai Magyar Horgászok/Hungarian Anglers in England

A júliusi perzselő hőségben tikkadó mezőket és búzatáblákat kettészelő sekély folyó

 

Július utolsó hete már magyar vizeken telt és ezt követően augusztus első három hete is, ennek egy részéről már olvashattatok korábban (https://amh-fishing.co.uk/elmenyek-es-talalkozasok/)

Augusztus

Csipkebogyó Angliai Magyar Horgászok/Hungarian Anglers in England

Ahogy az öregek modták anno ilynekor, „tarlóról fúj a szél”. A búzaföldekről már csak az aranysárga szalmabálák árulkodtak és lassan a galagonyának is megjött a színe

Az augusztus a pergetés szempontjából egy hétvégére korlátozódott hónap végén és még azon is jól eláztunk. Eljött hozzánk az ősz egy napra, és a hőmérő hirtelen csak tíz fokot mutatott azon a reggelen. Persze nem ez volt aznap a legfontosabb esemény. 😉

A halak ezen a napon nem jöttek fel a felszínre, hiába is szórtuk a jobbnál jobb wobblereket. Igaz főként nyári domolykós  csalik lapultak a zsebeinkben, de azért volt nálunk pár gumi, és egy-két félvízen járó wobbler is a biztonság kedvéért.  Kissebb csukák törték meg az eseménytelen reggelt, aztán csapkoni kezdett az eső.

Megtermett öreg sügér kis angol folyóból, Big Perch from tiny english river, Angliai Magyar Horgászok/Hungarian Anglers in England

Reményteljes helyen, egy mély kiszélesedésnél tettem fel a természetes színű Imakatsut, amire sokadik bevontatásnál  jelenkezett be ez a gyönyörű csíkos barát 

Rainy fishing day in england, Esős horgásznap angliában, Angliai Magyar Horgászok/Hungarian Anglers in England

Az eső egyre csak esett és esett, mi pedig minden félórában elhatároztuk, hogy „fél óra múlva hazamegyünk” 

Ezen a napon a nagyszerű reggeli fogás után már nagy ugyan nem jött, de túlnyomó részben a sügereké volt a főszerep.

Kis sügérek angol folyóból, small Perch from tiny english river, Angliai Magyar Horgászok/Hungarian Anglers in England

Aktívak lettel a kis tüskéshátúak és sorban fogtuk őket, főként gumival

Sügér kis angol folyóból, Perch from tiny english river, Angliai Magyar Horgászok/Hungarian Anglers in England

Sikerült mosolyt csalniuk az arcunkra, még az eső sokadik órájában is

Swans, hattyúk, Angliai Magyar Horgászok/Hungarian Anglers in England

Ezt a tisztes hattyúcsaládot kevésbé zavarta a eső mint minket

Kicsi csuka angol folyóból, small jack pike from tiny english river, Angliai Magyar Horgászok/Hungarian Anglers in England

Néha egy-egy kissebb csux is a sügetek közé keveredett, az eső pedig csak jött lefelé

2018 Ősz

Szeptember

Őszi angol táj sekély vizü kis folyóval, Autum river in england, Angliai Magyar Horgászok/Hungarian Anglers in England

Szeptember, vénasszonyok nyara, nagy halak hónapja

Nem is kérdés, hogy szeptembert pergetés szempontjából még erősen a nyárhoz számítjuk, hiszen egy-két esős napot leszámítva még azért pompás meleg idő volt és peca is bőven nyári stílusban ment a felszínen. Sikerült csípnünk pár igazán szép domolykót, viszont már néhány csuka is tiszteletét tette. Ünnepeltünk a parton szülinapot, a réteket még ezer vadvirág borította, de a vizeket szegélyező csalitosokban már izzott a galagonya, és néha már súlyos felhők súrolták a távoli fák lombjait. Azért a meleg napokon még nyári ereje volt a napnak és ebédidőben jól esett hűsölni a fák árnyékában a pontymatracon.

Szülinap a folyóparton, Celebrating birthday on the river bank, Angliai Magyar Horgászok/Hungarian Anglers in England

Szeptember elején ismét időseb lettem egy évvel, és vajon hol is ünnepelhetné ezt meg a horgászember legszívesebben, ha nem a parton 

Szép csuka kis angol folyóból, nice pike from tiny english river, Angliai Magyar Horgászok/Hungarian Anglers in England

A szülinapi csukám, ami egy Yellow Submarine SteveO-t harapott le a domik elől a felszínről

Magyar horgász angol vizen, Angliai Magyar Horgászok/Hungarian Anglers in England

Péter tudni vélte, hol is vannak a körözött egyedek 

Szép nagy csuka kis angol folyóból, nice pike from tiny english river, Angliai Magyar Horgászok/Hungarian Anglers in England

Hamarosan jött az ő csukája is, természetsen a domolykóknak szánt falatra. Ezért nem horgászunk soha drótelőke nélkük domolykóra sehol

Szunyókálás a folyóparon, Anglia, Having a rest on the river bank, Angliai Magyar Horgászok/Hungarian Anglers in England

Nincs kellemesebb, mint szunyókálni egy jót az árnyékban délidőben 

Na persze nem csak szünyókáltunk vég nélkül, mert tudtuk, szeptemberben eljön még a NAGY Ő.

Az öreg domi megéhezett, Big Chub from tiny english river, Angliai Magyar Horgászok/Hungarian Anglers in England

Az ügyes horgász őszinte és jogos öröme, ami akkor ül az arcon, amikor azt fogja amit szeretett volna

Szabadon engedés, Releasing the fish, C&R, Angliai Magyar Horgászok/Hungarian Anglers in England

A szabadulás mindig örömteli és felemelő pillanatai

Megtermett öreg domolykó kis angol folyóból, Big Chub from tiny english river, Angliai Magyar Horgászok/Hungarian Anglers in England

Sejtettük, hogy szeptemberben a folyók adnak még igazán szép és méretes halakat, de nem is kellett csalódnunk

Őszi angol táj sekély vizü kis folyóval, Autum river in england, Angliai Magyar Horgászok/Hungarian Anglers in England

Időnként még bele-belegázoltunk óvatosan a sekély vízbe, hogy elérhessük a kicsiny folyót két felé osztó növénysávot, a túlparti fák alámosott gyökereit és a padmalyt

 

Felhők az angol táj felett, Cludly day on the river bank

Szeptember végén néha ijesztően összeszaladtak a felhők és néha már az eső is eleredt

A domit nem zavarta az eső, Angliai Magyar Horgászok/Hungarian Anglers in England

Igaz az eső kicsit lehűtötte a vizeket ,de még akadt jó domolykó, bár sejtettük, hogy ezek már az utolsó fecskék 

Szép csuka kis angol folyóból, nice pike from tiny english river, Angliai Magyar Horgászok/Hungarian Anglers in England

Ismét eljött az idő és a helyszín is alkalmas volt egy kis gumizáshoz. Gondoltam megnézzem a fák ágai előtti részt teljes mélységében. A nálam már bizonyított Fat T-tail-re esett a választásom zöld színben, ami jó dötésnek bizonyult, mert az első dobással ki is csaltam ez a szép csukát a bokrok alól

Szép csuka kis angol folyóból, nice pike from tiny english river, Angliai Magyar Horgászok/Hungarian Anglers in England

Szeptember végére a csukák már jól beidultak. A domolykóknak és sügereknek szánt csalit mostmár legtöbbször ők marták el

Szép csuka kis angol folyóból, nice pike from tiny english river, Angliai Magyar Horgászok/Hungarian Anglers in England

A halak pedig rendre ott is voltak ahol sejtettük őket. Ott voltak, bár nem minig az, akit a forgatókőnyv szerint vártunk.

A reggelenként már hűvös, de még napos szeptember kedvesen elkényeztetett minket és a folyók nem tagadták meg kegyeiket tőlünk. Élveztük a napfényt, a tájat és a halakat. Még portyáztak kedvenceink, még levették a felszínről a beeső wobblert a domik, de már érezhető volt, hogy hamarosan itt az ősz.

Megtermett öreg domolykó kis angol folyóból, Big Chub from tiny english river, Angliai Magyar Horgászok/Hungarian Anglers in England

Ezzel a domolykóval búcsúztattuk el szeptembert és a 2018-as wobbleres domolykószezont

Október

Őszi angol táj sekély vizü kis folyóval, Autum river in england, Angliai Magyar Horgászok/Hungarian Anglers in England

Reggelente már néha roppant a fű a talpunk alatt és napkeltekor a vizek hátán nehéz hajnali párák ültek

Szeptember végén be is zártuk a felszíni domolykópergetést, és jöhetett a gumis sügerezés.  Mivel a csukák mindig ott ólálkodnak mindenhol, ezért szinte kikerülhetetlenek voltak, így aztán jó pár kisebb példány horogra akadt. Az időjárás egyre gyakrabban fordult esősre, reggelente pedig nehéz párákba burkolózva kezdődtek a napok. Néha már volt egy-egy ígéretes és fárasztás, de a várva várt NAGY csíkos nem érkezett meg. Titkon még domolykót is reméltünk, hiszen ilyenkor azért még be szokott esni egy-egy késői nagy öreg, de ez most kimarad. Azért kellemes csavargások között telt el az október. Egyre bentebb és bentebb barangoltunk az őszbe.

Megtermett öreg sügér kis angol folyóból, Big Perch from tiny english river, Angliai Magyar Horgászok/Hungarian Anglers in England

Októberben gyakorta kutattunk sügerek után, de idén valahogy nehezebb volt a nyomukra bukkani

Sügér kis angol folyóból, Perch from tiny english river, Angliai Magyar Horgászok/Hungarian Anglers in England

Sokfélék és sokszínűek, szebbnél szebbek és vadabnál vadabbak voltak

Sügér kis angol folyóból, Perch from tiny english river, Angliai Magyar Horgászok/Hungarian Anglers in England

Rengeteg apró becsecserkészett csíkos közül némelyik igazán lenyűgöző színekben pompázott

Galagonya, Crataegus, Haethorn, gomba, mushroom , Kökény, blackthorn,prunus spinosa, csipkebogyó, rose hip Angliai Magyar Horgászok/Hungarian Anglers in England

Csipkebogyó, galagonya, gombák, kökény és még számos finomsággal kedveskedett a színpompás őszi táj mindenkinek, aki részt kér belőle

Galagonya, Crataegus, Haethorn, Angliai Magyar Horgászok/Hungarian Anglers in England

A rétek beérett őszi ékszerei ragyogtak mindenfelé, az eső pedig egyre gyakrabban kopogott a kalapunk szélén 

November

A novembert pár vendég és néhány szép csuka tette emlékezetessé. A vízi növényzet már teljesen visszahúzódott, és így zöld utat kaphattak a gumihalak. Melegnek itt már nyoma sem volt, a hosszú, langyos ősz is leköszönt halkan… sőt, lassan már egyszer-egyszer a mikulásra gondoltunk a korán leszálló hűvös alkonyokon.

Téli napsütés az angol táj felett, Winter sunny day in england, Angliai Magyar Horgászok/Hungarian Anglers in England

A novemberi napsütéstől már nem barnultunk le 

Megtermett csuka kis angol folyóból, nice pike from tiny english river, Angliai Magyar Horgászok/Hungarian Anglers in England

A párás hajnalt borús délelőtt követte, amik általában kedvezőek a csukák szempontjából

Téli angol táj sekély vizü kis folyóval, Winter river in england, Angliai Magyar Horgászok/Hungarian Anglers in England

Marci barátunk most a legyes botját otthon hagyta, viszont hozott párat kipróbálásra a saját készítésű wobblereiből

Márton Tóth, szép csuka kis angol folyóból, nice pike from tiny english river, Angliai Magyar Horgászok/Hungarian Anglers in England

Azért szerencsére a vendégünk is összehalazta a kezét. CapTM Buffalo Vertic 

Megtermett csuka nagy angol tóból, nice pike from big english lake, Angliai Magyar Horgászok/Hungarian Anglers in England

Novemberben már előkerült egy-két a nagyobb csuka is

Megtermett csuka kis angol folyóból, nice pike from tiny english river, Angliai Magyar Horgászok/Hungarian Anglers in England

Geri vérmes csukája, amit csuka színű 13 centis Daiwa Duckfin-nel sikerült becsapnia

Releise fish,C&R, Megtermett csuka kis angol folyóból, big pike from tiny english river, Angliai Magyar Horgászok/Hungarian Anglers in England

Igy kell elmennie egy halnak, ami pont annyit volt a parton amennyit szükségszerű és egy perccel sem többet

adlibák az égen, wild goose flying, Angliai Magyar Horgászok/Hungarian Anglers in England

Elrepült ez az ősz is mint a vadludak az égen

Lovas Ferenc mohos rönkön, angol erdő. sitting on the mossy log, english forest, Angliai Magyar Horgászok, Hungarian Anglers in England

Sétáljunk ki kicsit a partra, ki az ég alá a szabadba, ki a fűre, az avarba, a békés bokrok és fák közé. Horgász vagy túrabottal, együtt futni fürge nyulakkal, fütyörészni vidám madarakkal.

Mert tudjátok a jelmondatunkat:

Minél jobban szeretni és minél többet ott lenni!

Nézzétek meg a fotókat nagyobb méretben is! Az alábbi képekre kattintva nyithatjátok meg a galériát:

IMG 6134
IMG 6118
IMG 6147
IMG 6138
IMG 6149
IMG 6152
IMG 6163
IMG 6175
IMG 6183
IMG 6188
IMG 8987
IMG 8990
IMG 8991
IMG 8997
IMG 8996
IMG 8998
IMG 9001
IMG 9008
IMG 6117
IMG E7738
« ‹ A 12 › »
Írj nekünk Telegramon

Comments

comments

Címkék: Anglia, Chub, Csuka, Domolykó, England, Fishing, Folyóvízi peca, Műcsali, Perch, Pergetés, Pike, Ragadozók, River fishing, Savage Gear, Spinning, Sügér, Wobbler
Previous Article
Next Article

About Author

Ferenc Lovas

Az Angliai Magyar Horgászok alapító tagja, megszállott horgász és természet szerető ember.

Related Posts

  • A bot

  • Szeptember

  • Szent István bodorkái

  • Visszatérés a töklevelesbe

  • Levél csoporttársaimnak

  • Nagy Andras - Süllőpergetés

    Matula Műhely Live! – Nagy András Dre | Süllők, Pergetés, Wobblerek

Keresés az oldalon

Kövess minket a Facebookon!

Follow us

Kövess minket más felületeken is!

  • youtube
  • facebook
  • instagram
  • twitch
  • telegram

YouTube

AMH Fishing

Oldalunkkal aprócska ablakot nyitunk az angol horgászéletre, amelyen keresztül betekintés nyerhettek az albioni folyópartok időnként melankolikusan ködös, néha vidáman napos, de egész éven át jókedvűen zöldellő tájaira, ahol horgászbottal a kézben keressük az élményeket.

Amikor nem a partokat járjuk, olyankor műhelymunkákra invitálunk titeket, ahol saját készítésű videókon keresztül ismerkedhettek meg a tradicionális úszókészítéssel, valamint egy-két heti rendszerességű Matula Műhely Live! című élő adásainkon keresztül találkozhattok érdekes és ismert sporttársakkal, akiktől rengeteget tippet és trükköt hallhattok, láthattok és tanulhattok el a horgászat minden területéről!

Kövessetek minket egyéb platformokon is!

YouTube-on: https://www.youtube.com/user/Lfeci
Instagramon: https://www.twitch.tv/AMH_Fishing
Facebookon: https://www.facebook.com/angliaimh
Telegramon: https://t.me/amhfishing

Nézzetek szét weboldalunkon, olvassátok blog posztjainkat: http://amh-fishing.co.uk/

AMH Fishing
YouTube Video VVVwYngyRjVSRDE0NGtOMFJablVPUWNBLjd0SlFxa0VoUW44 KFT - Afrika

Székely Peti barátunk 50 éves lett  és az általa szervezett Székely 50/30 redezvényen  29 év után egy születésnap öromzenlés  erejéig  ismét egy színpadon játszott a Magyarock Cselekedetei nevű ifjúkori zenekarunk.

Székely Péter - Gitár, szájharmónika
Marján Ferenc - Dob
Lehoczky István - Szólógitár, Vokál
Papp György - Szólógitár
Sipos Norbert - Basszusgitár
Papp Tamás - Billentyűk
Lovas Ferenc - Ének
Kónya Levente - Vendég énekes
KFT - Afrika

Székely Peti barátunk 50 éves lett  és az általa szervezett Székely 50/30 redezvényen  29 év után egy születésnap öromzenlés  erejéig  ismét egy színpadon játszott a Magyarock Cselekedetei nevű ifjúkori zenekarunk.

Székely Péter - Gitár, szájharmónika
Marján Ferenc - Dob
Lehoczky István - Szólógitár, Vokál
Papp György - Szólógitár
Sipos Norbert - Basszusgitár
Papp Tamás - Billentyűk
Lovas Ferenc - Ének
Kónya Levente - Vendég énekes
Kispál és a borz - Az ember sárból jött

Székely Peti barátunk 50 éves lett  és az általa szervezett Székely 50/30 redezvényen  29 év után egy születésnap öromzenlés  erejéig  ismét egy színpadon játszott a Magyarock Cselekedetei nevű ifjúkori zenekarunk.

Székely Péter - Gitár, szájharmónika
Marján Ferenc - Dob
Lehoczky István - Szólógitár, Vokál
Papp György - Szólógitár
Sipos Norbert - Basszusgitár
Papp Tamás - Billentyűk
Lovas Ferenc - Ének
Kónya Levente - Vendég énekes
Takáts Tamás - Laza Kapcsolat

Székely Peti barátunk 50 éves lett  és az általa szervezett Székely 50/30 redezvényen  29 év után egy születésnap öromzenlés  erejéig  ismét egy színpadon játszott a Magyarock Cselekedetei nevű ifjúkori zenekarunk.

Székely Péter - Gitár, szájharmónika
Marján Ferenc - Dob
Lehoczky István - Szólógitár, Vokál
Papp György - Szólógitár
Sipos Norbert - Basszusgitár
Papp Tamás - Billentyűk
Lovas Ferenc - Ének
Kónya Levente - Vendég énekes
Hobo Blues Band - Tobacco Road

Székely Peti barátunk 50 éves lett  és az általa szervezett Székely 50/30 redezvényen  29 év után egy születésnap öromzenlés  erejéig  ismét egy színpadon játszott a Magyarock Cselekedetei nevű ifjúkori zenekarunk.

Székely Péter - Gitár, szájharmónika
Marján Ferenc - Dob
Lehoczky István - Szólógitár, Vokál
Papp György - Szólógitár
Sipos Norbert - Basszusgitár
Papp Tamás - Billentyűk
Lovas Ferenc - Ének
Takáts Tamás - Zakatol a vonat

Székely Peti barátunk 50 éves lett  és az általa szervezett Székely 50/30 redezvényen  29 év után egy születésnap öromzenlés  erejéig  ismét egy színpadon játszott a Magyarock Cselekedetei nevű ifjúkori zenekarunk.

Székely Péter - Gitár, szájharmónika
Marján Ferenc - Dob
Lehoczky István - Szólógitár, Vokál
Papp György - Szólógitár
Sipos Norbert - Basszusgitár
Papp Tamás - Billentyűk
Lovas Ferenc - Ének
Kónya Levente - Vendég énekes
A Matula Műhely Live! negyedik születésnapjának alkalmából, az ünnepi adás vendége a Balaton szerelmese, Zákonyi Botond író.

Az ünnepi adásban beszélgetni fogunk Botond gyermekkoráról, a balatoni évtizedekről, a fogas horgászatáról, újságírásról, televíziós horgászműsorokról, könyvekről, Csicsergő Balatonról és sok más izgalmas érdekességről a témával kapcsolatban.

Tartsatok velünk, vegyetek aktívan is részt a műsorban és kérdezzetek!

A műsorhoz kapcsolódó linkek:
https://zakonyi.hu/
https://www.facebook.com/profile.php?id=61557595301397

Az élő műsor az alábbi platformokon elérhető:
Facebook: https://www.facebook.com/angliaimh/live_videos
Youtube: https://www.youtube.com/AMHFishing
Twitch: https://www.twitch.tv/AMH_Fishing

Amennyiben támogatni szeretnétek a műsoraink készítését és további fejlődését, látogassatok el az alábbi oldalra:
https://www.patreon.com/amhfishing
A Matula Műhely Live! vendége ezúttal Vass Endre pergetőhorgász és halászati szakmérnök lesz, akivel a halak látásáról és a színek horgászatban betöltött jelentőségéről fogunk beszélgetni.

A műsorunkban azt a sokat vitatott kérdést próbáljuk minél alaposabban körbejárni, hogy mit és hogyan látnak a halak, valamint ezt hogyan tudjuk kamatoztatni főként a pergetőhorgászatban, de akár a többi horgászmódszerben is.
Fontosak-e a színek? Mennyire fontosak? Ha fontosak, akkor hogyan alkalmazzuk őket napszakonként, évszakonként, vagy akár a halak hangulatától függően?
Milyen időjárási körülmények az ideálisak az egyes halfajok horgászatára? Hogyan változtassuk a műcsali jellegét, színét és a vezetés stílusát a különböző időjárási körülményekhez alkalmazkodva, hogy minél eredményesebbek legyünk a vízpartokon?

Tartsatok velünk, vegyetek aktívan is részt a műsorban és kérdezzetek!

A műsorhoz kapcsolódó linkek:
https://www.facebook.com/angliaimh/videos/206084394468567
https://www.facebook.com/ricolures
https://youtu.be/tGgfIlA3Q1M?si=oCbWDIdkocnvTQjk
https://www.ricolure.com

Az élő műsor az alábbi platformokon elérhető:
Facebook: https://www.facebook.com/angliaimh/live_videos
Youtube: https://www.youtube.com/AMHFishing
Twitch: https://www.twitch.tv/AMH_Fishing

Amennyiben támogatni szeretnétek a műsoraink készítését és további fejlődését, látogassatok el az alábbi oldalra:
https://www.patreon.com/amhfishing
A Matula Műhely Live vendége ez alkalommal Bodoki Zoltán pergetőhorgász lesz, akivel pergetés legfontosabb és szinte mindig visszatérő kérdéseiről fogunk beszélgetni.

Egy gyors bemutatkozás és visszatekintés után rátérünk beszélgetésünk fő témájára, amiben pergetőhorgászat elengedhetetlen és már általatok számtalanszor elhangzott alapkérdéseit fogjuk megbeszélni lehetőleg minél szélesebb spektrumban. A mit, hol, mikor, mivel és miért úgy, tehát a halismeret, helyismeret és a felszerelések fontos összefüggéseinek szálait igyekszünk néhol visszabontani, másszor pedig felgöngyölíteni természetesen a ti segítségetekkel.

Tartsatok velünk, vegyetek aktívan is részt a műsorban és kérdezzetek!

A műsorhoz kapcsolódó linkek: 
https://www.youtube.com/live/7MVrY2qhIwo
https://www.youtube.com/@funkfishing4853
https://www.facebook.com/profile.php?id=100073282887771


Az élő műsor az alábbi platformokon elérhető:
Facebook: https://www.facebook.com/angliaimh/live_videos
Youtube: https://www.youtube.com/AMHFishing
Twitch: https://www.twitch.tv/AMH_Fishing

Amennyiben támogatni szeretnétek a műsoraink készítését és további fejlődését, látogassatok el az alábbi oldalra:
https://www.patreon.com/amhfishing
A Matula Műhely Live!-ban ezúttal családiasra vesszük a formát és egy pergetőhorgász házaspárral, Csejtei Csabával és Csejtei Veronikával fogunk beszélgetni a cserkelős és gázlós domolykóhorgászatról.

Vendégeinktől megtudhatjuk milyen is párban, férj és feleségként együttműködni nem csak a hétköznapokban, hanem horgászat közben a vízpartokon is.
Előnyök és hátrányok, érdekességek és nehézségek, férfipraktikák és női megérzések, avagy hogyan is hangolják mindezeket össze eredményesen pergetés közben.
Szóba kerülnek a kedvenc felszereléseik és szívesen a használt csalijaik, botok, orsók, zsinórok, de nem feledkezünk meg a lényeges kiegészítőkről és a praktikus ruhadarabokról sem.
Hogy semmi ne maradjon ki, ti is gyertek, segítsetek és tartsatok velünk, vegyetek aktívan is részt a műsorban és kérdezzetek!

A műsorhoz kapcsolódó linkek:
https://www.youtube.com/live/RKdleZ2nUvM
https://www.facebook.com/csaba.csejtei
https://www.facebook.com/jagerveronika

Az élő műsor az alábbi platformokon elérhető:
Facebook: https://www.facebook.com/angliaimh/live_videos
Youtube: https://www.youtube.com/AMHFishing
Twitch: https://www.twitch.tv/AMH_Fishing

Amennyiben támogatni szeretnétek a műsoraink készítését és további fejlődését, látogassatok el az alábbi oldalra:
https://www.patreon.com/amhfishing
Load More... Subscribe

Várható időjárás

Blogok amiket olvasunk

 

Szigetközi Pecás

Mosoni Horgász

Zagyvahorgász

ClogFly Fishing

Horgaszat.hu

Tesztpeca.blog

Legutóbbi posztjaink

  • Kis meretu Poker pipa
    Félszerzetek egymás közt 2024-02-16
  • A bot 2023-07-14
  • Az öreg harcsája 2021-12-23
  • Szeptember 2021-10-24
  • Matula Műhely Live! – Öreg Horgászeszközök Börzéje | Vintage Peca, Horgászbörze és Találkozó 2021-10-22

Népszerű posztjaink

  • A Fehérlófia és a horgászfilozófia
  • Tóparti multiparty kezdő módra
  • Ha fordul a szél Zoli mesél, avagy vendégpeca egy régi csapattárssal második nap
Theme by ThemesPie | Proudly Powered by WordPress