Erre járt a meleg nyári napsugár és a házunk felett elballagva az ablakon bekandikált, De mindhiába, hisz itthon senkit nem talált. Pár hét múlva jött a fürge őszi szél, megzörgette az ajtót, de célba ő sem ért. Aztán egy didergős kora este valaki száz jeges körmét az ablak párkányán fente.
Tag Archives: Úszózás
Körös körüli kalandok – Magyar nyár 2019
Ahogy nyári élménybeszámolóink első részében olvashattátok, a szeretett és oly sokszor megénekelt gyönyörű Tisza folyón és mellékén keresgettük a halakat és egyéb élményeket a nyár legforróbb heteiben. A Tiszahátról, Móricz Zsigmond hazájából, ahová már a csodás Kárpátok kékségi odakacsintgatnak, lehúzódtunk a Tokaj vidékére, majd a Nyírség buckáira. A hazai
Barangolások a Tisza partján – Magyar nyár 2019
Bizonyosan többen is észrevettétek, hogy nyár derekán eltűntünk kis időre és Június végétől pár hétig látszólag csend volt az Angliai Magyar Horgászok háza táján. Persze ez a csend nem volt egyenlő a tétlenséggel, hiszen igaz, hogy szabadságon voltunk, és ha nem is angol vizeken, hanem a Tiszán és a
„Tű, ót nejlon, ót súly, ót dugó”, időutazás és úszó készítés
Hétköznapi halandó csak a fejét csóválja, a nyelvtannácik zsebében azonnal kinyílik a bicska, de még a jó szándékú olvasó is csak azt latolgatja, hogy vajon mi lehet ez az eszement halandzsa már megint. Ez kérem semmi más, mint egy kedves és jó szándékú öreg szabolcsi horgászember huszonöt évvel ezelőtti válasza
Chub’le csacsi minden áron télen-nyáron!
Decembert írunk, a fenyőnk már megvéve és a kertünk sarkában várja, hogy eljöjjön végre az ő ideje. Lassan itt a karácsony, az év vége. Igaz rendszeresen előrukkoltunk a facebook oldalunkon egy-egy képpel, de komolyabb beszámolóra nem került sor az elmúlt jópár hétben. Ezek voltak azok a bizonyos hónapok, amikor a
A centrepin orsók fajtái, működésük és jelentőségük a folyóvízi úsztatásban
Miután a közelmúltban többször is kaptam érdeklődő üzeneteket a centrepin orsókkal és az úsztatással kapcsolatban, így célszerűnek láttam egy összefoglaló és egyben hiánypótló írásban megválaszolni az ezekkel kapcsolatos kérdéseket. Amikor elkezdtük a centrepines úsztatást, próbáltam felvenni a kapcsolatot pár otthoni sporttárssal, valamint ezzel a témával kapcsolatban magyar nyelvű irodalmat keresni,
A klasszikus finomság, a sajt paszta
Még mielőtt bárki megijedne, nem tértem át a gasztrobloggerek birodalmában, nem Pupa felségvizein készülök határsértésre és nem az olasz konyha rejtelmeibe tervezlek bevezetni titeket. Mivel beindult a folyóvízi szezon, ahol nálunk előkelő helyet foglalnak el a domolykók és márnák, így foglalkozzunk kicsit az egyik klasszikus csalétekkel a Cheese Paste-el, vagyis
Úsztatás a tavasz felé
Derékig a tilalomban, folyókról álmodozva Hetek óta tart a tilalom és bevallom, hiányoznak a folyók. Nagyon vártuk a tavaszt, hiszen ez az időszak mindig egy nagy versenyfutás. Versenyfutás a morcos tavaszi áradások utáni első jó idők és az ilyenkor már vészesen közelgő tilalom között. Mindig kérdéses kapunk-e egy kis élményelőleget
Úsztatás a nyári lombok alatt
Elmúlt szeptember is és most már határozottan kijelenthetjük, véget ért ez a nyár. Számomra talán ilyen gyorsan még sosem ment el. Szinte csak néhány villanás volt és már vége is. A fotóim között kalandozva azért örömmel látom, hogy nem telt el hiába, hiszen ismét beljebb kerültünk kicsit a témában. Hogy
Csatornaélet a ködös Albionban, avagy mérföldenként egy milliméter
Most is, mint általában nem maradtunk távol a vizektől, és ismét barangoltunk kicsit, horgászbottal a kézben. Áprilisi úti céljaink közé tartozott ezúttal néhány angliai csatorna meglátogatása. Ezek egy részén már jártunk, akadt viszont köztük még pár, teljesen új, számunkra felderítetlen pálya. Minthogy év közben ezeket a mesterséges folyóvizeket nem igazán
Tavi kalandozások, második rész
Ismét eljött a várva várt hétvége, és vele együtt a peca. Erre a hétre is volt egy-két variáció mind a hely, mind a módszer szempontjából, de most a békés halakat választottuk és egy kis tavi horgászatot. Igaz nem érzem túl jól magam, mert az első igazi meleg tavaszi nap csütörtökön
Szezonzáró márna csata
Új módszer, új cucc, új hal, régi víz. Feltartóztathatatlanul jön a tavasz, aminek én személy szerint nagyon örülök, hisz nem vagyok egy téli ember. Igaz a Március nem csak a tél végét, de sajnos a folyóvizi szezon végét is jelenti egyben Angliában. Kedvenc vizeink Március tizenöttel zárják kapuikat, három hosszú