• Kezdőlap
  • Magunkról néhány szó
  • GyIK
  • Kapcsolat
  • YouTube
  • Facebook
  • Instagram
Angliai Magyar Horgászok
Home  /  Élménybeszámoló  /  Barangolások a Tisza partján – Magyar nyár 2019

Barangolások a Tisza partján – Magyar nyár 2019

Ferenc Lovas Leave a Comment

 

Bizonyosan többen is észrevettétek, hogy nyár derekán eltűntünk kis időre és Június végétől pár hétig látszólag csend volt az Angliai Magyar Horgászok háza táján. Persze ez a csend nem volt egyenlő a tétlenséggel, hiszen igaz, hogy szabadságon voltunk, és ha nem is angol vizeken, hanem a Tiszán és a Körösökön, de azért ez idő alatt is mindvégig fontos szerepet kaptak a halak és a horgászat. A számos családi és baráti elfoglaltságok mellet igyekeztünk a Tisza partjától a lehető legrövidebb időt távol lenni és minden lehetséges alkalommal, amikor csak egy mód volt rá horgászbotot ragadni, még ha gyakran az égiek ehhez nem is teremtettek ideális körülményeket. Mind az időjárás, mind a vízjárás megviccel minket párszor, még ha nem is volt mindig kedvünk nevetni ezen. Ha nem a zavaros áradás tett keresztbe, akkor a negyven fokos hőség, erős szél, vagy eső tett próbára minket, nem beszélve a számtalan és számlálhatatlan csípő, szúró és harapó szárnyas fenevadakról, amik kis megszakításokkal szinte mindig a vérünket akarták. Mielőtt viszont panaszra nyitnánk a szánkat, máris sorjázzuk inkább a sok nagyszerű dolgot, hiszen 2019 nyara is egy igen színes és mozgalmas nyár volt. Jöjjön a már szokásos képes krónika, mik is történtek.

Felső-Tisza, Tiszabecs-Kisar

Tisza folyó, Magyaroszág, Tiszabecs, River Tisza, Hungary

A Tisza Tiszabecsnél, ami 25 kilométer hosszan határfolyó is egyben

 

Az idén is, mit általában, „Nyári napnak alkonyulatánál, megállék a kanyargó Tiszánál” többször, több helyen és még a folytatás is igaz lenne, de azzal még várjunk kicsit. A bázis most is az oly csodás és szeretett Tisza volt, onnan indultunk kisebb-nagyobb túrákra szárazon és vízen a folyón széltében-hosszában és körülötte, valamelyik mellékfolyóján vagy éppen holtágán, ahogy ezt tettük már az előző években is. De „a szépség hálátlan szerető”és Tisza amilyen szép, néha olyan szűkmarkúan osztogatja kegyeit.

A szabadság ebben az évben is egy felső-tiszai baráti kenutúrával indult, ami nem éppen pecatúra volt, de horgászok lévén persze a pergető bot most sem maradhatott otthon és evezés közben azért serényen dobálgattuk a bokrok alját néhány szebb domolykó reményében. Sajnos azt már odaérkezésünkkor láttuk, hogy bár a vízszint nem magas, de a színével valami nagyon nincs rendben.

Tiszabcecsi Tisza part, Magyaroszág, Hungary, River bank, Tisza,

Tiszabecsnél (744.fkm), a kenuk menetre készen álltak, de a víz sajnos nem volt az igazi

Szuper hangulatban telt el az első nap a folyón, de hiába ostromoltuk a Tiszát ketten is, mindhiába dobáltuk folyamatosan a partot szegélyező bokrokat, halat sajnos ezen a napon nem fogtunk.

Magyarország, Tiszakóród, Túr folyó bukógátja, Hunharí Tiszakorod, River Tur weir

A Túr bukógátját sosem hagynám ki, hiszen az egyik legszebb balinos élményem köt ide néhány évvel ezelőttről

Alkonyatra megtettünk 20 kilométert és elértünk a Túr torkolatához (724Fkm) innen még négy kilométert eveztünk Szatmárcsekéig(720fkm), ami az aznapi táborhelyünk volt.

Naplemente a Tisza folyón, Sunset in River Tisza

Talán a Tisza azon kevés folyók egyike, amivel ilyen viszonyban tudok lenni és táj valóban kárpótol néhány hiányosságért. Mint egy szeszélyes nő, aki azért nagyon tud valamit.

Magyarország, Tisza, Szélhajtó küsz, Hungary, River Tisza, Bleak

Mivel a második nap is lement fogás nélkül, így a kisari Kis-Tisza kempingben már előkerítettük a vészhelyzeti spiccbotokat és fogtunk pár halucit… nehogy már megcsúfoljon minket a Tisza 😆

A harmadik napra virradóra több mint fél méter zavaros víz érkezett pluszban, így be kellett látnunk, hogy ez sem az a nap lesz, amikor domolykózni fogunk egy jót, de senki nem volt kétségbe esve, hiszen az amúgy is víg hétszemélyes baráti társaságunk még két gyermekkori baráttal bővült aznap. A találkozás örömére és már sokadjára a túra alatt ismét jókedvű főzésbe és italozásba kezdtünk, a pecát pedig „másnapra” halasztottuk. A Kis-Tisza kemping baráti hangulata, a táborhely és nem beszélve büféről ami végül teljesen rabul ejtett minket, így hagytuk is Ugornyát, meg a további evezést. 😁

Tokaj-Tiszacsege

A Tokajjal kezdeném, hiszen számunkra kihagyhatatlan, szerencsés földrajzi fekvésével és híresen jó boraival arról nem is beszélve, hogy csak pár kilométerre fekszik Tiszalöktől, ahol a nyári tiszai kaladjaink folytatódtak .

magyarország, Tokaj látképe a tojai hegyről, Hungary, Tokaj city view from mountain of Tokaj

Megcsodáltuk a tájat a hegyről, aztán aláereszkedtünk és a borospincékben folytattuk tovább utunkat, meglocsotunk kicsit a torkunkat finom tokaji borokkal.

Magyarország, Tokaj - Szőlőtaposó lányka szobor, Hungary, Tokaj-Vine making girl monument

Természetesen Tokajban benéztünk minden elengedhetetlenül fontos helyre…🤣

Miután magunk mögött hagytuk a gyorabb folyású Felső-Tiszát, a kis gasztronómiai tokaji kitérő után jöhetett a hazai pálya, Tiszalök. Itt már a Tisza jóval szélesebb,  vize meglassul és a Tiszalöki vízlépcső még tovább lassítja. Tiszalök ősi üdülőtelepénél, vagy másik nevén az Erőműtelepnél szinte úgy tűnik minha már nem is nagyon folyna, csak állna a folyó. Tudom, hogy inkább Szolnoktól számít a Közép-Tiszának, de jellegét tekintve én már szívem szerint a tiszalöki részt is ide számítom. Ezt a szakaszt a tiszalöki vízlépcső két részre osztja, felvízre és alvízre. A felvízi részhez sorolnám horgásszempomtból a Keleti-Főcsatorna torkolatát, ahol most éppen nagyban folynak a zsilipéítési munkálatok, a Csobaji holtágat, a Szabadstandot és a Kenyérgyári holtágat. Ezeket a helyeket mindet meg is látogattuk apránként, de túránkat most is az alvízen kezdtük, tehát a duzzasztó alatti szakaszon, méghozzá az áhított balinok miatt.

Magyarország, Tiszalök, Tisza folyó, Tiszalöki vízlépcső, Hungary, Tiszalök, River Tisza, Water Power Station

 A tiszalöki erőmű alvize, márnák, balinok, süllők és harcsák és még sok más hal tanyája (518Fkm)

A tiszalöki alvízet sok horgász számára gondolom nem kell bemutatnom, hiszen a környék egyik legnépszerűbb horgászhelye. Sajnos pont ebből a népszerűséégéből fakadóan kerültem el ezen a nyáron többször is, hiszen mikor horgászunk sajnos néha mérlegre kell tennünk mi a fontosabb, az esetlegleges eredmény, vagy a biztos nyugalom. Sértődés és félreértés ne essék, szeretem én az embereket, csak inkább ha lehet egyessével, nem pedig csatárláncban egymás mellet állva a vízparton. Igy hát többször is megesett, hogy már a parkolóból elindulva, rögtön csaptam egy balost és irányt a fák közé, nem pedig az erőművi kövezésre. Bevallom, nem bántam meg, így utólag sem. Nagyszerű időket töltöttem a a csónakok farában ringatózva, hogászgatva, pihengetve. Azért persze néha elkaptam egy-egy alkalmat mikor számora megfelelőnek tűnt a terep mind létszámban, mind pedig víz szempontjából és a Tisza is úgy gondolta, hogy aznap jó vagyok nála pár balinra.

Tisza folyó, balin, Rivert Tisza,ASP, Aspus aspius

Egy ravasz erőművi balin a folyó közepéről

Mivel Angliában általában kis folyókban horgászok, így a rövidebb botokat részesítem előnyben, amit Tiszán viszont elég karcsú volt. Balinozni a 210cm hosszú, 12-40g-os SG Road Runner botomat vittem magammal, amire egy 3000-es Zaubert tettem, 17lb szakítójú Savage Gear Finezze HD4-es fonottat, ami egy egyméters fluro előkében végződött, egy 12-es Dragon kapoccsal. Csaliknak elsőre, ahogy a kalapomon is látszik, Seveolures handmade WTD-et vetettem be amikkel egyébkét sikerült a nagyokat dobnom, ami sajnos ezen a napon még sem volt elég a sikerhez, mivel balinék jóval bentebb falták a küszöket.

Tisza foyló, bali a szákban, River Tisza, Asp in the landingnet

Szákban a célhal, ez mindig öröm ☺

Nem volt más választásom, fel kellett tennem az ASP nevű kis ólomhalakat, amik amúgy nem tartoznak a kedvenceim közé, viszont távrepülésben kétség kívül verhetetlenek. A technikáról nem is beszélve, ami ugyan csak nem az én világom. Dobom-kurblizom órákon át töterlen kitratással, azán egyszer csak van egy 25 perc, amikor jön néhány hal egymás után, de sem előtte, sem utána semmi. Ha ebből állna apeca, akkor hamar elhagynám a pályát, az biztos.

Pergetés a Tisza folyón, balin, Spinning in River Tisza, Asp

Ilyenféle balinokat sikerült kapásra bírnom, a nagyját nem szúrkáltam meg idén sem 😉

Ezek  csalik és „technikák”hozták meg az aznapi halakat. Egyébként a Finezze fonott nagyon jól bírta a rendszeres, naphosszat dobálást, nagyon mimimálisat fakult, szinte meg sem látszik rajta, arról nem is beszélve, hogy giganagyokat tudtam dobni vele(a kettes osztóig, akinek ez mond valamit!)szakadásom egyszer sem volt.

Magyarország, Tisza folyó, Tiszalök, vízierőmű, naplemente a Tiszán, Hungary, River Tisza, Water Power Station, Sunset on the River Tisza

Napkelte, csend és nyugalom az erőmű alatt egy augusztusi reggelen. Talán öregszem, de ezek a dolgok egyre fontosabbnak tetszenek nekem.

Mivel egyébként is a jófajta ALE-ek kedvelője vagyok, így nagyon megörültem mikor megláttam, hogy a nyári forróság kínjait egy ilyen zamatos helyi finomsággal enyhíthetem 

Tiszalök, Tisza foyló, hal a horgon, River Tisza, Fish on

Találkoztam az egykor Anglia Magyar Horgász csapattag barátommal Tibivel, akivel kellemesen végighorgásztunk egy csendes, napos délelőttöt

Ezen a nyáron a legfiatalabb sportásam a Lukács volt, Robi barátom kisfia, aki általunk kapott egy jókora dózis tiszai peca élménypakkot , de mi is lehetne fontosabb, mint átadni ennek a csodás elfoglatságnak a rejtelemeit a következő generációnak.Gyereksporikkal egyébként még volt találkozóm a nyáron egy horgásztáborban, de erről kicsit később írok a Körösök táján.

Tisza foyló, kicsi hal, kicsi horgász, River Tisza, Tiny fisherman whit tiny fish

Így kezdődik az mindig, „csak leugrottunk a faterral meg egy barátjával a Tiszára és…” és mire észbe kapott már nem menekülhettett, így lett horgász. Nagy az öröm, kicsi a hal, a horgásznemzedék ki soha nem hal! Lukács sporttárs és az ő aranyos kis tiszai fogása 

Tisza folyó, horgászok a parton, naplemente, River Tisza, Anglers on the riverbank, Sunset ont the River Tisza

Eközben a mellettünk tanyáztak tündéri nyaralószomszédaink, a boldog horgászpár, Esztike és Gyula, az esti kapásra várva

Tiszalök, Szúnyogírtás a Tiszán, Mosquito pest-controll on the riverbank

Szúnyogírtás a Tiszaparton Tiszalöknél.

Idén is szem és fültanúi lehettünk a tiszai szúnyogbombázó repcsi nagyszerű látványának. Hogy elpusztult-e a vérszipákoló népség azt nem tudjuk, de hogy azon az estén teljesen megvadultak, az biztos.Kamikaze módon, halált megvető bátorsággal repültek bele szemünkbe, szánkba, sekit és semmit nem kímélve.

 

Kajakmóka a Csobaji holtágon

Az alvízi balinozások után hamarosan szerencsét próbátunk a felvízen is, méghozzá kajakkal. Ez a nap több szempontból is érdekes élmény volt számomra, hiszen ZipPy barátom jóvoltából végre kipróbálhattam egy régóta vágyott dolgot, a kajakpecát. ZipPy sem kevésbé elszánt (és lökött), mint álltalában a barátaim, így hajnali négy után kicsivel már recsegett is a távbeszálő,  vonal végén pedig a kedves érdeklődő hang: „Hé Fecó, melyik utcába kell itt befordulni haver??” Basszus… ez nem viccel, tényleg vízen leszünk pirkdatra. Persze vártam én a dolgot, csak mivel eddig szinte minden napom éjfél után végződött és hajnal négykor kezdődött, így csak remélni mertem, hogy késik a beste egy órácskát. De NEM!

Tisza folyó kajapeca, River Tisza, kayakfishing on the River Tisza

A Nap még a fák mögött bujkált, de a kajakok már vízen voltak, menetre készen 

Tisza foyló, Pergetés horgászkajakból, River Tisza, spinning whit Fishing kayak

Kecses testén megcsillanak a tiszai nap első sugarai… meg a ZipPyén is 😎

Mivel a Tisza még mindig nagyon zavaros volt, így a következő tervet fundáltuk ki; Kora reggel az élő Tiszán próbálunk szerencsét, mivel oda volt engedélyünk, és ha egy-két órán belül semmi, akkor felgyaloglunk az üdülőtelepi kocsmába Feribácsihoz, aki akkorra remélhetőleg kinyit, veszünk napijegyet a Csobaji holtágra és beeevezünk oda balinozni.

horgszkajakok a Tiszán, Fishingkayaks on the river Tisza

Kikötöttünk a strandon reggelizni, addig a vízialkalmatosságok pihentek kicsit. SeaSide Quest horgászkajak és Seaside Nautilus 2+1 személyes túrakajak

Kávészünet a Tiszaparton, Coffee brake on the riberbank

Mi is lehetne jobb peca közben, mint egy jó kávé , aztán a büfében sütöttek nekünk „fiús reggelit”

A kajakról

Fontos leszögeznem, hogy következő pár sor nem szakleírás, arra vannak már nagyon jó oldalak, hanem egy laikus személyes tapasztalatai és meglátásai.

Mivel ilyen horgászkajakban még nem ültem előtte, ezért az elején kicsit bizalmatlan voltam, bár így utólag be kell valljam, felesleges volt az aggodalom.  Aznapra ZipPy nekem egy SeaSide Quest horgász és túrakajakot utalt ki barátilag, ami 395 cm hosszú, 85cm széles, 37 cm magas, terhelehtősége 180kg, amit mesze nem hasznátam ki a sem a 65 kilommal, de még a pergetőmotyómmal együtt sem. A kajakban rengeteg praktikus zárt, nyitott és gumis tárolóhely és három bottartó volt, aminek még a negyedrészét sem hasznátam ki. Az egész napos pergetést egy kényelmesen kiemet szék segitett élvezhetővé tenni, amiben még este hétkor is kellemes volt ücsörögni. Mivel az előző héten kenutúrán voltunk, ahogy már fentebb írtam, így azt gondoltam tudom, hogy mire számíthatok, milyen instabil is egy ilyen vízijármű. Erről a „Tudod milyen az lú?” kezdetű székely vicc jut az eszembe. „Na, ez nem olyan!” Nem. A stabilitása azokkal az átlagos kenukkal nem összehasonlítható. Már az első órában feloldódtam, hiszen éreztem, hogy biztonságban vagyok, a borulásveszely normális esetben szinte minimális. A vízen fürgén siklott, haladni kiválóan lehetett vele még laza evezéssel is. Miután az élő Tiszán az első órákban átestünk az kellemes ismerkedésen, így jöhetett a peca.

Tisza, Csobaji holtág, Pergetés kajakból, River Tisza, Ox-bow lake, Fishingkayak

Az összekötő csatornán keresztül beeveztünk az Tiszáról a Csobaji holtágba

Csobaji holtág bevezető csatorna, Csobaji backwater

Sajnos a víz színén jól látható, mi is volt a helyzet az élő Tiszán, a tejeskávén eveztünk befelé

Horgászat a Csobaji holtágon, Fishing on csobaji backwater

Ahogy beértünk, ez a csodálatos látvány fogadott minket, az óriási csillogó kristálytisza víztükör

Végig eveztünk a holtágon és balin reményében dobáltunk a növényfal peremét és a nyílt vizet, de hal híjján a negyvenfokos hőségben jól esett kikötni és pihengetni egy-két órácskát az árnyékban.

Pihenés a Csobaji holtág partján, Fishingbrake on the backwater bank

Egy kis délutáni csendespihenő a fák hűse alatt

A pihenő után újrainduilva ZipPy a kezembe nyomott egy gumihalat, mondván, hogy változatassunk stratégiát és gumizzunk kicsit. Elsőre elleneztem a dolgot, mert aggályaim voltak a nyári gumizással és a csukázással kapcsolatban is. A kérésnek hamar engedtem, végül is mit veszthetünk, maximum pár gumihalat.

Awaruna gumihal, awaruna soft bait

Bevallom nem sokat néztem ki ebből a színből, de még is ez lett a napot megmentő hős csali, az almazöld Awaruna

Hakfogás horgászkajakból, Kayakfishing

20-25 métert sem haladtunk indulás után, mikor megfogtam az aznapi első csukát, délután 14.20-kor, negyven fokban. Életem első kajakos csukáját. JUHÉÉÉÉ

csuka a szában, Pike in the landingnet

Besegítettem a kajakba, azán hamar ki is tettem. Arra viszont hamar rájöttem, hogy a szák nem jó ha túl mély

Nyári csuka a horgon, kayakfishing, summer pike

Kajakra megvaaaaaan. Kicsit sárgább, kicsit savanyúbb, de a mienk. 😉

csuka visszaengedése, pike chach&release

Bye-bye csukafi

A vastag növényfal(rucaöröm) úgy ért véget a vízben, mint egy meredek sziklafal. A csukák ebben  beállva várták a prédájukat és kegyetlenül rárontottak a zsákmányaikra. A holtág túlvégén, mivel a befolyó tejeskávé ott már nem befolyásolta a víz kristálytiszta volt, és igaz, hogy hozzá vagyok szokva a kapások látványához a jól átlátható tiszta vízben, de azért mégicsak nagy élmény volt látni, hogyan  rohanja le, üti és hibázza el a csuka a gumit, vagy alakalom adtán, hogyan lép meg a horogról .

bébi csuka a horgon, baby pike on hook

ZipPy is csípett a csukafiakból, bár az ő mosolya ekkor éppen nem volt őszínte, mert horogszabadítás közben lemerült a telefonja… csakhogy a holtág aljára.

Ha nem is óriásiokat, de sikerült még néhány csukát fognunk a délután folyamán és a nap végére még egy kis süllő is bekopogott bónusznak. Az igazi értéke a napnak mégis csak az volt, hogy baráti hangulatban és csodálatos tájon ismerkedhettem meg ezzel a nagyszerű és megnyerő vízijárgánnyal, a HORGÁSZKAJAKKAL. Nagyszerű élmény volt, gondolom nem kell mondjam senkinek, mi jár azóta is a fejemben…

Naplemente a Tiszán, Sunset on the river Tisza

Közben, csendben megkerült minket a Nap és lassan búcsút intett nekünk utolsó sugaraival, mi pedig beleeveztünk a naplementébe.

Poroszló (430Fkm)

A nagyszerű kajakpecát követően a horgászbotokat otthon hagytuk egy napra, a vízijárművet pedig szárazföldire cseréltük , de sem a Tiszától, sem a halaktól nem távolodtunk el. A családi és horgásznapokat felváltva kaladoztunk, s így most egy családi nap következett, amit a fejethetetlen Tisza-tavi Ökocentrumban töltöttünk el Poroszlón.

Poroszló, ökocentrum, édesvízi akvárium, Biggest freshwater fishtank in Europe

Megnéztük Közép-Európa legnagyobb édesvízi akváriumát és mondhatjuk, hogy tényleg egyedülálló

Tiszai tok, Dudgeon from River Tisza

Lenyűgöző volt látni ezeket a csodálatos óriási tokhalakat

Tiszacsege (454Fkm)

Sokat hallottunk már a Tiszacsegei Halászcsárdáról és éppen kapóra jött, hogy a környéken jártunk, így az ökocentrum után Csege felé vettük az irányt. Vacsoraidő lévén azonnal bevettük magunkat a csárdába és kipróbátunk egy-két messze földön híres halételüket és mondhatom, nem kelett csalódnunk egyikben sem.

Naplemente a Tiszán, a tiszacsegei komp, sunset ont he River Tistza, Ferry on the Tisza, Tiszacsege

Azán pedig megnéztük hogyan csillanak meg a Nap utolsó sugarai a legendás csegei kompon, amin talán még Jani is is rajta volt 😉

A Tisza idén is csodás volt. Csodás de komisz és halakban szűkmarkú, bár tudom jól már az évek tapasztalataiból, hogy nem hiába hasonlítják egy szeszélyes nőhöz, hanem mert valóban olyan. Békés hullámai a partot verdesve szinte azt suttogták a naplementében:

„Ha majd egyszer többet fogalakozol velem, többet is adok neked.”

Zabos Géza-Tiszahát

Mindt mindig, most is otthagytam egy darabot a szívemből, de egy darabkát el is hoztam belőle maggamal…

most is, mint mindig.

 

Nézzétek meg a fotókat nagyobb méretben is! Az alábbi képekre kattintva nyithatjátok meg a galériát:

IMG 9064
IMG 033
IMG 10074
IMG 9101
IMG 9976
IMG 10449
IMG 10035
IMG 10010
IMG 10022
IMG 10030
IMG 10009
IMG 10014
IMG 10008
IMG 10005
IMG 9954
IMG 9952
IMG 9996
IMG 9971
IMG 9943
IMG 9967
« ‹ A 3 › »
Írj nekünk Telegramon

Comments

comments

Címkék: Aspius aspius, Balin, Csuka, Fishing, Folyóvízi peca, Műcsali, Pergetés, Pike, Ragadozó őn, Ragadozók, River fishing, Spinning, Tisza, Tokhal, Úszózás, Wobbler
Previous Article
Next Article

About Author

Ferenc Lovas

Az Angliai Magyar Horgászok alapító tagja, megszállott horgász és természet szerető ember.

Related Posts

  • Szeptember

  • Szent István bodorkái

  • Visszatérés a töklevelesbe

  • Levél csoporttársaimnak

  • Nagy Andras - Süllőpergetés

    Matula Műhely Live! – Nagy András Dre | Süllők, Pergetés, Wobblerek

  • Zöld tavak királya, tenches kapitánya

Keresés az oldalon

Kövess minket a Facebookon!

Follow us

Kövess minket más felületeken is!

  • youtube
  • facebook
  • instagram
  • twitch
  • telegram

YouTube

AMH Fishing

Oldalunkkal aprócska ablakot nyitunk az angol horgászéletre, amelyen keresztül betekintés nyerhettek az albioni folyópartok időnként melankolikusan ködös, néha vidáman napos, de egész éven át jókedvűen zöldellő tájaira, ahol horgászbottal a kézben keressük az élményeket.

Amikor nem a partokat járjuk, olyankor műhelymunkákra invitálunk titeket, ahol saját készítésű videókon keresztül ismerkedhettek meg a tradicionális úszókészítéssel, valamint egy-két heti rendszerességű Matula Műhely Live! című élő adásainkon keresztül találkozhattok érdekes és ismert sporttársakkal, akiktől rengeteget tippet és trükköt hallhattok, láthattok és tanulhattok el a horgászat minden területéről!

Kövessetek minket egyéb platformokon is!

YouTube-on: https://www.youtube.com/user/Lfeci
Instagramon: https://www.twitch.tv/AMH_Fishing
Facebookon: https://www.facebook.com/angliaimh
Telegramon: https://t.me/amhfishing

Nézzetek szét weboldalunkon, olvassátok blog posztjainkat: http://amh-fishing.co.uk/

AMH Fishing
YouTube Video VVVwYngyRjVSRDE0NGtOMFJablVPUWNBLjd0SlFxa0VoUW44 KFT - Afrika

Székely Peti barátunk 50 éves lett  és az általa szervezett Székely 50/30 redezvényen  29 év után egy születésnap öromzenlés  erejéig  ismét egy színpadon játszott a Magyarock Cselekedetei nevű ifjúkori zenekarunk.

Székely Péter - Gitár, szájharmónika
Marján Ferenc - Dob
Lehoczky István - Szólógitár, Vokál
Papp György - Szólógitár
Sipos Norbert - Basszusgitár
Papp Tamás - Billentyűk
Lovas Ferenc - Ének
Kónya Levente - Vendég énekes
KFT - Afrika

Székely Peti barátunk 50 éves lett  és az általa szervezett Székely 50/30 redezvényen  29 év után egy születésnap öromzenlés  erejéig  ismét egy színpadon játszott a Magyarock Cselekedetei nevű ifjúkori zenekarunk.

Székely Péter - Gitár, szájharmónika
Marján Ferenc - Dob
Lehoczky István - Szólógitár, Vokál
Papp György - Szólógitár
Sipos Norbert - Basszusgitár
Papp Tamás - Billentyűk
Lovas Ferenc - Ének
Kónya Levente - Vendég énekes
Kispál és a borz - Az ember sárból jött

Székely Peti barátunk 50 éves lett  és az általa szervezett Székely 50/30 redezvényen  29 év után egy születésnap öromzenlés  erejéig  ismét egy színpadon játszott a Magyarock Cselekedetei nevű ifjúkori zenekarunk.

Székely Péter - Gitár, szájharmónika
Marján Ferenc - Dob
Lehoczky István - Szólógitár, Vokál
Papp György - Szólógitár
Sipos Norbert - Basszusgitár
Papp Tamás - Billentyűk
Lovas Ferenc - Ének
Kónya Levente - Vendég énekes
Takáts Tamás - Laza Kapcsolat

Székely Peti barátunk 50 éves lett  és az általa szervezett Székely 50/30 redezvényen  29 év után egy születésnap öromzenlés  erejéig  ismét egy színpadon játszott a Magyarock Cselekedetei nevű ifjúkori zenekarunk.

Székely Péter - Gitár, szájharmónika
Marján Ferenc - Dob
Lehoczky István - Szólógitár, Vokál
Papp György - Szólógitár
Sipos Norbert - Basszusgitár
Papp Tamás - Billentyűk
Lovas Ferenc - Ének
Kónya Levente - Vendég énekes
Hobo Blues Band - Tobacco Road

Székely Peti barátunk 50 éves lett  és az általa szervezett Székely 50/30 redezvényen  29 év után egy születésnap öromzenlés  erejéig  ismét egy színpadon játszott a Magyarock Cselekedetei nevű ifjúkori zenekarunk.

Székely Péter - Gitár, szájharmónika
Marján Ferenc - Dob
Lehoczky István - Szólógitár, Vokál
Papp György - Szólógitár
Sipos Norbert - Basszusgitár
Papp Tamás - Billentyűk
Lovas Ferenc - Ének
Takáts Tamás - Zakatol a vonat

Székely Peti barátunk 50 éves lett  és az általa szervezett Székely 50/30 redezvényen  29 év után egy születésnap öromzenlés  erejéig  ismét egy színpadon játszott a Magyarock Cselekedetei nevű ifjúkori zenekarunk.

Székely Péter - Gitár, szájharmónika
Marján Ferenc - Dob
Lehoczky István - Szólógitár, Vokál
Papp György - Szólógitár
Sipos Norbert - Basszusgitár
Papp Tamás - Billentyűk
Lovas Ferenc - Ének
Kónya Levente - Vendég énekes
A Matula Műhely Live! negyedik születésnapjának alkalmából, az ünnepi adás vendége a Balaton szerelmese, Zákonyi Botond író.

Az ünnepi adásban beszélgetni fogunk Botond gyermekkoráról, a balatoni évtizedekről, a fogas horgászatáról, újságírásról, televíziós horgászműsorokról, könyvekről, Csicsergő Balatonról és sok más izgalmas érdekességről a témával kapcsolatban.

Tartsatok velünk, vegyetek aktívan is részt a műsorban és kérdezzetek!

A műsorhoz kapcsolódó linkek:
https://zakonyi.hu/
https://www.facebook.com/profile.php?id=61557595301397

Az élő műsor az alábbi platformokon elérhető:
Facebook: https://www.facebook.com/angliaimh/live_videos
Youtube: https://www.youtube.com/AMHFishing
Twitch: https://www.twitch.tv/AMH_Fishing

Amennyiben támogatni szeretnétek a műsoraink készítését és további fejlődését, látogassatok el az alábbi oldalra:
https://www.patreon.com/amhfishing
A Matula Műhely Live! vendége ezúttal Vass Endre pergetőhorgász és halászati szakmérnök lesz, akivel a halak látásáról és a színek horgászatban betöltött jelentőségéről fogunk beszélgetni.

A műsorunkban azt a sokat vitatott kérdést próbáljuk minél alaposabban körbejárni, hogy mit és hogyan látnak a halak, valamint ezt hogyan tudjuk kamatoztatni főként a pergetőhorgászatban, de akár a többi horgászmódszerben is.
Fontosak-e a színek? Mennyire fontosak? Ha fontosak, akkor hogyan alkalmazzuk őket napszakonként, évszakonként, vagy akár a halak hangulatától függően?
Milyen időjárási körülmények az ideálisak az egyes halfajok horgászatára? Hogyan változtassuk a műcsali jellegét, színét és a vezetés stílusát a különböző időjárási körülményekhez alkalmazkodva, hogy minél eredményesebbek legyünk a vízpartokon?

Tartsatok velünk, vegyetek aktívan is részt a műsorban és kérdezzetek!

A műsorhoz kapcsolódó linkek:
https://www.facebook.com/angliaimh/videos/206084394468567
https://www.facebook.com/ricolures
https://youtu.be/tGgfIlA3Q1M?si=oCbWDIdkocnvTQjk
https://www.ricolure.com

Az élő műsor az alábbi platformokon elérhető:
Facebook: https://www.facebook.com/angliaimh/live_videos
Youtube: https://www.youtube.com/AMHFishing
Twitch: https://www.twitch.tv/AMH_Fishing

Amennyiben támogatni szeretnétek a műsoraink készítését és további fejlődését, látogassatok el az alábbi oldalra:
https://www.patreon.com/amhfishing
A Matula Műhely Live vendége ez alkalommal Bodoki Zoltán pergetőhorgász lesz, akivel pergetés legfontosabb és szinte mindig visszatérő kérdéseiről fogunk beszélgetni.

Egy gyors bemutatkozás és visszatekintés után rátérünk beszélgetésünk fő témájára, amiben pergetőhorgászat elengedhetetlen és már általatok számtalanszor elhangzott alapkérdéseit fogjuk megbeszélni lehetőleg minél szélesebb spektrumban. A mit, hol, mikor, mivel és miért úgy, tehát a halismeret, helyismeret és a felszerelések fontos összefüggéseinek szálait igyekszünk néhol visszabontani, másszor pedig felgöngyölíteni természetesen a ti segítségetekkel.

Tartsatok velünk, vegyetek aktívan is részt a műsorban és kérdezzetek!

A műsorhoz kapcsolódó linkek: 
https://www.youtube.com/live/7MVrY2qhIwo
https://www.youtube.com/@funkfishing4853
https://www.facebook.com/profile.php?id=100073282887771


Az élő műsor az alábbi platformokon elérhető:
Facebook: https://www.facebook.com/angliaimh/live_videos
Youtube: https://www.youtube.com/AMHFishing
Twitch: https://www.twitch.tv/AMH_Fishing

Amennyiben támogatni szeretnétek a műsoraink készítését és további fejlődését, látogassatok el az alábbi oldalra:
https://www.patreon.com/amhfishing
A Matula Műhely Live!-ban ezúttal családiasra vesszük a formát és egy pergetőhorgász házaspárral, Csejtei Csabával és Csejtei Veronikával fogunk beszélgetni a cserkelős és gázlós domolykóhorgászatról.

Vendégeinktől megtudhatjuk milyen is párban, férj és feleségként együttműködni nem csak a hétköznapokban, hanem horgászat közben a vízpartokon is.
Előnyök és hátrányok, érdekességek és nehézségek, férfipraktikák és női megérzések, avagy hogyan is hangolják mindezeket össze eredményesen pergetés közben.
Szóba kerülnek a kedvenc felszereléseik és szívesen a használt csalijaik, botok, orsók, zsinórok, de nem feledkezünk meg a lényeges kiegészítőkről és a praktikus ruhadarabokról sem.
Hogy semmi ne maradjon ki, ti is gyertek, segítsetek és tartsatok velünk, vegyetek aktívan is részt a műsorban és kérdezzetek!

A műsorhoz kapcsolódó linkek:
https://www.youtube.com/live/RKdleZ2nUvM
https://www.facebook.com/csaba.csejtei
https://www.facebook.com/jagerveronika

Az élő műsor az alábbi platformokon elérhető:
Facebook: https://www.facebook.com/angliaimh/live_videos
Youtube: https://www.youtube.com/AMHFishing
Twitch: https://www.twitch.tv/AMH_Fishing

Amennyiben támogatni szeretnétek a műsoraink készítését és további fejlődését, látogassatok el az alábbi oldalra:
https://www.patreon.com/amhfishing
Load More... Subscribe

Várható időjárás

Blogok amiket olvasunk

 

Szigetközi Pecás

Mosoni Horgász

Zagyvahorgász

ClogFly Fishing

Horgaszat.hu

Tesztpeca.blog

Legutóbbi posztjaink

  • Kis meretu Poker pipa
    Félszerzetek egymás közt 2024-02-16
  • A bot 2023-07-14
  • Az öreg harcsája 2021-12-23
  • Szeptember 2021-10-24
  • Matula Műhely Live! – Öreg Horgászeszközök Börzéje | Vintage Peca, Horgászbörze és Találkozó 2021-10-22

Népszerű posztjaink

  • A Fehérlófia és a horgászfilozófia
  • Tóparti multiparty kezdő módra
  • Ha fordul a szél Zoli mesél, avagy vendégpeca egy régi csapattárssal második nap
Theme by ThemesPie | Proudly Powered by WordPress