A szabadságom sem telik eseménytelenül, a szabadidő eltöltésében társamul szegődött két régi barát, nevezetesen Mr. Fred Crouch és Mr. Edgar Sealey. Először látták a Balatont és az övcsatornát, mondhatnók rútul szerelembe estek a tájékkal. Az elképzelés az volt, hogy egy nyugodt, tökleveles, szivarozós úszózással heverjük ki az elmúlt hónapok fáradalmait. Nem baj, ha nincs sok hal, az “ottlevés” a lényeg, a természet adta örömök bekebelezése. A Nyugati-övcsatornán találtam is tetszetős szakaszokat, tele töklevéllel, náddal. A “tökéletes tökleveles”! Elő a bottal, mehet rá a centrepin, a zsinór végére pedig az úszó és a horog.
Az első találkozás a töklevelessel
Kezdetben csonticsokorral fedeztem fel a környék lakóit, fürge bodorkák tették tiszteletüket. Csendesen etettem közben, csontival, csemegekukoricával, remélvén, hogy az aprónép felveri a ” nagyobb szomszédokat ” is.
A tökéletes tökleveles
Alkonyatkor csemegekukoricára váltottam, az eredmény nem maradt el a tökleveles szélében. A Kapitány Istvántól kapott kézműves úszó finom oldalazással haladt a levelek felé, bevágás után tenyeres kárász örvendeztetett meg.
A csaliváltás utáni első “csemegéző”
Az úszó táncát szerencsére többször láthattuk, együtt örültünk angol barátaimmal. Az utolsó alkonyi fényeknél, amikor már a “vacsoracsillag” is kigyúlt, az úszó és a centrepin orsó utolsó közös táncukba kezdtek. Alaposan megtáncoltatta a tökleveles népét a csodaszép pikkelyes ponty. A tánc után mindannyian a stégen pihegtünk, majd kezet, pardon uszonyt ráztunk és a távoli viszontlátás reményében búcsút vettünk egymástól.
Végül megérkezett a “tökös” ponty is
Elégedetten dőltünk hátra az angol sporttársakkal. “Na, ilyen egy vadvíz mifelénk! ” – mondtam, majd halk gyufasercenéssel meggyújtottam győzelmi szivaromat. Az úszó táncát a füst különös játéka váltotta fel a nyári estében.
Nézzétek meg a fotókat nagyobb méretben is! Az alábbi képekre kattintva nyithatjátok meg a galériát:
