Nyári élmények sorozatunk előző két részében a Tisza partjára, majd a Körösök világába kalauzoltunk el benneteket. Ez alakalommal viszont magunk mögött hagytuk a folyókat és a Hajdúság egyik legjelentősebb tározója felé vettük az irányt. Célunk a Debrecentől 14 kilométerre lévő Látóképi-tó volt és a mára már szinte legendássá vált hala a feketesügér, amiből megpróbáltunk elcsípni néhányat azokon a nyár végi augusztusi napokon.
Nagy száj, nagy szem és nagy szaltók. Ez bizony ő, mostani írásunk főszereplője
Gyors vágókép és máris jött Látókép
A nyár egyre csak fogyott és lassan már jóval több nap volt mögöttünk a szabadságból, mit amennyi előttünk. Erre persze próbáltunk minél kevesebbet gondolni, de még ha naptárt nem is néztük volna, a hajnali hűvösök már jelezték a nyár közeli végét. Igyekeznem kellett, hiszen a nagyszerű tiszai és az izgalmas körösbeli kaladok után, még szerettem volna találkozni néhány szép látóképi feketesügérrel, nem is beszélve egy-két hajdúsági betyárról. Az szabadság utolsó hetére már sajnos szétszaladt a ménes. Lélekben készülődtünk visszafelé és még mindig maradt néhány családi program, amit már szinte lehetetlen volt pótolni, a feleségem közelgő jeles számú szülinapjáról nem is beszélve, na meg a bepakolás a visszaútra. Egy egész napos peca már sajnos nem jöhetett szóba semmiképpen a Látóképi tavon, de egy-két hajnalt még el tudtam lopni, hogy ne maradjon ki a találka az idén sem a nagyszájúakkal.
A fejünk felett átvonuló hajnali madársereg már tudatta velünk, hogyan is áll a nyár
Augusztus huszadika után, már érdemes figyelni, mert megesik néha, hogy bejön egy-egy szeles, netán esős nap. Igyekeztem a szervezéssel és csak remélni tudtam, hogy még nyár végi barátságos és napos arcát láthatom a Látóképi tónak. Bíztam kicsit az előző évi tapasztalataimban, nameg nagyon a helyi erők kalauzolásában. Szabi és Pityu gyakran megfordultak eddig is Látóképi tavon, így még erőteljesebben reménykedtem a nap sikerében. Sajnos bárhogyan is próbálkoztam és egyezettem velük, hogy egy napon találkozhassunk mindhárman, ez sajnos nem jött össze. Így aztán az egy hajnalból hamar lett egymást követő kettő.
Szabi nem kissebb, mint egy kapitális sügérre pályázott aznap
Kutyasétáltatás (WTD)
A startégia hasonló volt, mint az előző években, amiről már írtunk is itt régebben, azért kicsit talán mégis más, mert igaz, hogy ismét a felszínen kerestük a feketéket, de most nem csak felszíni és felszín közeli crankekkel, hanem WTD-vel is. Be kell valljam, hogy mióta megfogtam első topwateres halamat azóta eléggé várom és keresem az olyan helyeket, ahol felrakhatom ezeket a csalikat. Csúnyán rá lehet kapni ám az ízére, mert szerintem jóval izgalmasabb bármelyik más műcsalival szemben. A csali folyamatosan a víz tükrén biceg és minden várakozással teli pillanat pattanásig feszülten izgalmas. Nincs mese, itt a szemünkre hagyatkozunk elsősorban, úgyhogy figyelni kell. Rácsap, vagy csak mellé? Igazából majdnem mindegy is, hiszem a szívdobbanásunk ugyan úgy kihagy egy pillnatra. Hamar rájöttem, hogy ez a kutyasétáltatós peca az egyetlen, aminek szépszerivel elnézem még azt is, ha az akciók végén nem kerül a szákba a hal.
Beérett már és kínálja magát borízű nyári alma is parton, nincs is annál finomabb, mint ami vadon terem
A hajnali kezdésünket nem a halak étkezési szokásaihoz igazítottuk, hiszen a pisztrángsügér termofil hal, így a felmelegedéssel fokozódik a kapókedve. Nekünk viszont katonásan be volt osztva a napunk, így aztán maradtak a szabad korai órák a pecára. Igaz, inkább éjjeli ember vagyok mint hajnali, de a korai csendes nyugodtságért, a nap első éltető sugaraiért és a pecáért sok mindenre hajladó vagyok.
A hajnali fények rásimulnak a tó tükörsima csendes felszínére
Felszíni rablások zaja után kutattunk. Füleltünk a hajnali csendességben, megtöri-e valami a zavartalan békességet, de néhány madár vidám énekén és a hajnali szellő halk suhogásán kívül nem mozdult semmi. Szokásomhoz híven először olyan csalival próbálkoztam, amivel már fogtam ezen a tavon halakat. A vízfelszín alá 10-15 centit merülő sötétkék színű SG Finezze crank-kel kezdtem dobálni, de azt kivételesen senki nem értékelte aznap reggel.
Felváltva haladtunk Szabival beállóról-beállóra, közben csendesen beszélgettünk. Nem is tudom mit élveztem jobban, a pecát, vagy a fesztelen trécselést a harmatos fűben sétálva. Egy fiatal pályakezdő elképzelésit hallgattam az életről és közben arra gondoltam, milyen hosszú is volt az a húsz év…
Szabi letért balra határozott léptekkel és eltűnt az ágak között. Mozdulatain látszott, hogy tudja hová igyekszik. Én szó nélkül továbbmentem a következő lehetséges helyre, így váltottuk egymást még pár beállón keresztül. Hamarosan egy hallal a szákjában tért meg, aminek mindketten nagyon örültünk, hiszen a nap első hala mindig a remény megtestesítője.
A nap első halát azon a reggelen a házigizda fogta. Ejnye-ejnye Szabika 😉
Lassan elértük a tó felső sarkát, de nekem még sem akcióm, sem halam nem volt azon a reggelen. Séta közben jókora busa földi maradványaira bukkantam az út szélén. Hosszasan nézegettem, lefotóztam, s közben az élet múlandóságára gondoltam. Szabi utolért és érdeklődött, mit is tartok oly érdekesnek a tetemen.
A kérdést elütöttem egy kis viccel:
„Ha nem fogok halat, akkor jó lesz borítóképnek, a cím pedig az lesz, hogy pusztulat a keleti végen.”
Az élet örök körforgása, ami soha nem áll meg, még ha néha nem is akarjuk tudomádsul venni
Amíg én megpihentem és haraptam pár falatot, addig Szabi egy-két halra lett figyelmes a nád szélétől pár méterre. Ideje lett volna már nekem is halat fognom, de ez a beálló elég vizes volt, én pedig amatőr módon nem vittem magammal gumicsizmát. Nem volt más választásom, mint közölni a kedves baráttal a nagy klasszikusok kombinációját, miszerint, csizmám is és motorom is van, de „nincs nálam, otthon van” szóval „szükségem van a ruhádra, a csizmádra és a motorodra” amiből most beérem csak a csizmával.
Végre láthattam egy halat… igaz az sem volt igazi, aztán persze előkerültek azok is
Reggelire véres hurka
Nagyon kedves fiú Szabi. Egyáltalán nem volt szükség semmi testi erőszakra, hogy hozzájussak a kívánt lábbelikhez, úgyhogy hamar belehuppantam a több számmal nagyobb előmelegített gumisurranókba és kezdődhetett a peca. Eljöttnek láttam az időt és helyszínt is arra, hogy feltegyem a SteveOlure blackpurple WTD-t, amit én nemes vidéki egyszerűséggel csak a véres hurka színkóddal illetek.
Ahogy szoktam mondani, minden csali egy célszerszám és pontosan tudni kell a siker érdekében, hogy hol melyiket használjuk. Mivel már előző tapasztalataimból tudtam, hogy ez a csali egy igazi távrepülő bajnok és vizet is jól szeli pillangóban, ezért most nem is volt kérdés, hogy eljött az ő ideje. A csali ikertesóját még angliában harapta le a felszínről valami böszme nagy jószág a beesés pillnatában előkéstől, úgyhogy bíztam a műszerben.
Az elmaradhatatlan kalapdísz, amit rendszerint a napi csali és a helyben szedett vadvirágok alkotnak. Ezesetben egy SteveOlure, mezei katáng, cickafark és aszat
Beklaffogtam a vízbe és jöhetett az első dobás, amit kicsit talán túlságosan a nyít víz felé repítettem el, de sebaj, hiszen a csali szépen araszolt kifelé és lassan ráért az esélyes vízterületre, ahol a halakat remélem. Hamarosan csendes kis búrvány jelezte a csali mögött, hogy valaki érdekesnek tartja azt, de mégsem jött utána, igy kapás nem lett az első dobásból. Nem nagyon szeretem szétverni a vizet, jobb, ha már az első dobások tökéletesen pontosak és meghozzák az eredményt. A második dobás már sokkal jobb helyre ment. Tekertem, megállítottam, újra indítottam, ahol a fordulást láttam előzőleg, de semmi. Hmm… ezt érdekesnek tarottam, de türelmesen lotyogtattam tovább a kis hurkát, hiszen tudtam, amíg a vízben van a csali, addig van esély egy jó kapásra.
Alig jött túl pár métert a területen ahol a halat vártam és hatalmas dupla rávágások következtek. Két nagy kemény odapukkantás volt, de semmi. Elhibázta. Ilyenkor válik csak igazán izgalmassá a vadászat, mikor mindenki jelen van, a vad és a vadász is. Mivel már tudtam kb. hol van, vagy vannak a kis ravaszok, így már csak fele akkorát kellett dobnom. Mikor a csali odaér föléjük, még a lélegzetem is elállt egy pillanatra. BUMMM…ezúttal nem hibázta el.
2019 nyarának az első, de nem utolsó nagyszájú sügere végre leharapta a falatnyi magyar finomságot a felszínről
Eztán már örömmel adtam vissza a parton meztéláb várakozó társamnak jogos tulajdonát és visszaugrottam saját kis kobold méretű lábbelimbe. A Nap ekkor már magasan járt és nem kímélt minket. Erősen perzselt, de mégis valami furcsa volt a levegőben. Ezután halak már nem mutatkoztak. Még egy kis elégedett séta és dobálgatás következett, de én már csak arra tudtam gondolni, mint amire ilyenkor egy „jómunkásemeber” gondolni szokott…
Egy jó kis durmolásra reggeli után a parti fűben a fűzfák árnyékában
Még aznap megértettem a délelőtti csendesség okát. Egy jóbarátunk teraszán ücsörögtünk és a jófajta díjjnyertes pálinkáját kóstolgattuk a bográcsos pörköltvacsora után, mikor pár percen belül fordult az idő és a már három hete tomboló kánikulát erős keleti szél űzte világgá. Akár aggódhatam volna is a másnapi peca miatt, ha lettek volna szabad perceim erre, de ez akkor esélytelen volt.
Másnap reggel
A szél egész éjjel ugyanolyan erősséggel lökdösődött, fújt és tombolt, de eszem ágaban sem volt lemondani a másnapi találkát. Utolsó magyar peca volt ez az évben és Pityu barátommal is csak azon a napon tudtam találkozni. Délben már ebédmeghívásnak kell eleget tennünk, a feleségem aznap ünnepelt szülinapjáról nem is beszélve. Mindenki tudja hogyan van ez. Minden ép ész érv ellenére menni kell, még akkor is…
Mikor a szél fütyüli a talp alá valót
„Vörös nap virradt, vért ontottak az éjjel.” mondaná Legolas, de valahogy én inkább mégis az életszagúbb Petőfi verzióra voksolnék, miszerint „Piros az ég alja: aligha szél nem lesz…” Akik mégsem hiszenek sem harcosoknak sem költőknek, azoknak is jó hírem van. Nekik ott vannak bizonyságul a szelek igazi szakértői, a tengerészek, akik így vallanak:
“Red sky at night, sailor’s delight. Red sky in morning, sailor’s take warning”
Ezen a reggelen csodálatos volt a látvány és valóban helytállt a név, „Vérvölgy”
Tagadhatatlan, hogy nem tévedtek, bár szerencsére napkeltekor és még utána egy fél órácsakával, mintha talán csendesebben fújdogált volna. Aztán, mint aki megszégyellte magát a felkelő Nap előtt lazán végzett munkája okán, rázendített rendesen.
A hatalmas vízfelületen a szelek szabadon száguldhattak, útjukat nem állta semmi
Hogy miért is fecsegek ennyit a szélről? Mert nem kérdés, hogy az egyik legfontosabb befolyásoló tényező a horgászatban. A szelek az dőjárási frontok előfutárai, jöttükkel változik a légnyomás, a víz hőmérséklete és áramlása ezzel együtt a halak tartózkodási helye és kapókedve is, hogy csak a legalapabbakat vegyük számba. Persze hosszú, hasznos oldalakon keresztül lehetne erről regélni, de ami biztos, hogy ilyenkor mindig vátoznak a körülmények és a fogási esélyek. Fordul a kocka és hogy kinek merre, az még számos más dolgon is múlik.
Az egy nappal azelőtti békés hangulatú sima víztükörnek másnapra már nyoma sem volt
Térdig érő hullámok csapdosták a partot a lábam előtt. Még jó, hogy már volt gyakorlatom a csizmatarhában, így ismét megdobálhattam az előző napi élményeket adó beállót és nem volt kérdés melyik csalit tettem fel. Ezúttal is megúsztam szárazon, de most viszont hal nélkül kellet tovább mennem.
Okkal kérdezhetné bárki azt is a kép láttán, hogy „ugyan miért széllel szemben dobáltatok?” Nos a válasz rém egyszerű. Először is, mert a hátszeles partszakaszokon végig ültek kis megszakításokkal. Másodszor pedig, mert nem nyíltvízi pecára készültünk, hiszen a feketesügerek előszeretettel ácsorognak és cirkálnak nádfalak mellet, fák alatt és egyéb akadós tartásokban.
Eközben ezt a kis vadvirág csokrot szedtem kedves és türelmes feleségemnek, akinek aznap volt szülinapja, majd egy kis énekes videó kíséretében vírtuálisan át is adtam neki. Nehéz a horgászfeleségek élete… de szerintem ezt már sokan tudják 🥰
Nagy volt a vágy bennem, hogy ismét feszíni csalival fogjak halat, de a peca nem kívánságműsor. Sokszori próbálkozásra sem volt érdeklődő, így aztán csalit váltottam. Lentebbi vízrétegben kellett kutakodnunk, ezért aztán belekotortam a pergetőbatyumba, hogy valami ide passzoló kis játékszert keressek. Hamar a kezembe is akadt, szerencsére nem a szó szoros értelmében, egy a napokban Misi barátomtól kapott kis élénk színű kopogós Storm wobbler, ami aztán hamar be is adta a halat.
A nap első hala egy a takaros kis csukesz volt. Biztos ő is fekuszt szeretett volna fogni, mint én
Bebújkáltunk a fűzfák koronái alá és az ágak között próbálkoztunk a szélvédett kis lombsátrakban. Rövid dobásos, cincáló, vacakolós-akadós peca következett. Ahol volt másfél méter szabad vízfelület, ott már dobtuk is a csalit. Pityu barátom offset gumival próbálkozott, sajnos nem túl nagy sikerrel, én viszont kitartottam a kicsi zöld zajos mellett. Hittem ebben csaliban, de miért is ne tettem volna, hiszem kétszer tettem fel addigi rövid pályafutása alatt és mind a két alkalommal adott is halat.
Storm Gomuku Crank Shallow 3.8 cm, fire-tiger színben
Ez a gyors veretésű kis kopogós csali fél méterrel a felszín alatt jön. Méretéhez képest erős horgokkal van szerelve, azóta ezt 3+os csukánál is bizonyította. Eddig a mai napig négy alkalommal tettem fel és mind a négyszer fogtam is vele. Bevontatáskor sügeres pecán bele-bele rántok kis, éles mozdulatokkal, ezzel is hergelve az egyébként is harcias sügereket. Az akadókat ügyesen ugratja át, többször is éreztem mikor vízalatti ágaknak koppant. Domolykó, feketesügér, csuka és csapósügér. Számomra ez meggyőző volt. Jó kis csali, ideje lesz már lassan beszakítani.😆
Aki hajlandó hazárdírozni és az akadón keresztül beküldi a wobblert az ágak közé, annak előbb-utóbb megjön a jutalom
Bedobás után, a megindítás első pillanataiban az ágak alatt. ismét megállította a csalit valami.
Viszont ő már az volt, akire vártam, egy szép sötétzöld színű látói feketsügér
Örültem a halaknak nagyon, de sajnos még sem volt felhőtlen az öröm, mert ezalatt szegény Pityu csak prüszkölt és fuldokolt és köhögött. Teljesen legyűrte az allergia. Hiába vette be az ellenszert, sajna nem segített rajta. A füvek, a fák és a virágok porai erőszakot tettek rajta. Látszott, hogy még a tervezettnél is rövidebb lesz a mai peca, de nem bánkódtam, hiszen minden percnek örülni kell a parton, kár sajnálkozásra pazarolni az időt és energiát. Hamarosan vissza is fordultunk és az autó felé vettük az irányt, miközben a szél megállás nélkül és egyre erősebben fújt.
Aznap a virágok mellé egy tollat is kaptam ajándékba egy szalagos bagolytól. (Közben a háttérben István próbál kivarázsolni valamit a hullámok közül)
Persze azért a visszaúton is kötelező volt a megállás minden ígéretes helyen. Mellém is pártolt a „kitartóak szerencséje” és hamarosan ismét volt szákolni való halacsaka
Aki dudás akar lenni…be köll annak törni-bújni mindenhová ahová csak lehet, de még oda is ahová nem. Dacolva széllel, náddal, vízzel és mindennel
Ha nehezen és prüszkölve is, de azért csak kibírta Pisti valahogyan azt a pár órácskát. Mit is mondhatnék mást neki… KÖSZÖNÖM!
Rövid, de tartalmas peca volt, ami tökéletes záróakkordja egy nagyszerűen mozgalmas, színes és élményekkel teli magyar nyárnak. Ugyan szerettem olna még találkozni egy-két régi jó horgászcimborával, akiket az évek alatt megismertem, de sajnos ott és akkor az időm lejárt. Eltelt a 43. nyaram és ismét közelebb kerültem kicsit a második félidőhöz. 😉
Hol is fejeződhetne be e nyári történetünk, mint a keszegsütőben, ahol Horváth Peti barátommal ücsörögtünk el egy nagyszerű halászlé mellett, aki igaz, hogy nem kimondottan horgász, mégis már két kontinensen horgásztam vele eddig
Végezetül ezért csak annyit tanácsolhatunk mindenkinek, hogy járjunk bármerre is a világban, igyekezzünk mindig betertani örök érvényű jelmondatunkat, miszerint…
Minél jobban szeretni és minél többet ott lenni!
Legközelebb már ismét az albioni vadvirágos rétekről és gyor iramú folyócskák partjáról tudósítunk, hiszen nem tétlenkedtünk ezekben a hetekben sem és ismét nem volt hiány izgalmas, érdekes kalandokban. Addig is, jó pecákat, görbülő botokat és feszes zsinórokat, esténként pedig kellemes olvasgatást kívánunk mindenkinek!
Nézzétek meg a fotókat nagyobb méretben is! Az alábbi képekre kattintva nyithatjátok meg a galériát:
