Az ember a szokások rabja, tartja a mondás. Egy bevált horgászhellyel kapcsolatban pedig mindez fokozottan igaz. Így én is visszatértem a “tökéletes töklevelesbe” angol sporttársaimmal. Indulhat a pontyhorgászat. Gyermeki örömmel érkeztünk a csatorna partjára, Mr. Edgar Sealey és Mr. Fred Crouch majd kiugrottak izgalmukban a csomagtartóból. Persze, ilyenkor minden eltékozolt percért kár, minden felesleges forgalmi akadály, sor a horgászbolt kasszájánál a horgászidőből farag le súlyos perceket.
A szokottnál nagyobb volt a nyüzsgés a Kékszalag hétvégéjén a csatorna partján is, de boldog örömmel konstatáltuk, hogy kedvenc helyünk szabad, csak ránk várt. Gyors kipakolás után halkan pergett a víz tetején a néhány marok csemegekukorica, minden a tervek szerint alakul. Közben az egyik szemközti stégen idősebb sporttárs telepedett le, kedvesen köszöntöttük egymást, ő pipára én szivarra gyújtottam, s csendesen vártuk az alkony történéseit.
És akkor megmozdult az úszó
Az első kapásra nem is kellett túl sokat várni, a Kapitány István féle úszó ellentmondást nem tűrve merült alá a tökösben. Éreztem, komolyabb az érdeklődő, hiszen szép sprintet vágott le a levelek között. Nem sokkal később egy egészséges pikkelyes ponty landolt a merítőben. Idős sporttársammal összenéztünk, s megegyeztünk abban, hogy többet nem is kívánhatnék. Csodás hely, kedves pontyocska, remek szivar, mi kellhet még?
A pikkelyes, aki először húzta el a Captain tüskét
A szákolás pillanatában népes csoport telepedett le a szemközti stégen, köszönés nélkül etetni kezdtek, harsányan nekikezdve a horgászatnak. A kaland után újabb kukoricaszemek merültek alá a tökleveles szélében, időnk még bőven volt a csillagok kigyúlásáig. Nem siettem, a potyka amúgy is hangoskodott, idő kellett a csapat visszatértéig.
Időközben a szemközti “sporttársak” egyre nagyobb, s egyre közelebbi dobásokkal törték meg a víztető csendjét. Természetesen fenekeztek a mai kornak megfelelő felszereléssel. Semmi baj, nekem már megvolt a mai élmény, nyugodtan figyeltem az úszót. Kellett is a figyelem, hiszen hamarost ismét eltűnt a bóbita a látóhatárról. Gyors bevágás, megvan! Angol barátaim minden rezdülésében éreztem, komolyabb ellenállásba ütköztünk. Pikkelyes barátunk minden attrakciót bevetett, hol a tökösben szlalomozott, hol a csónak alá szaladt. A küzdelem erősen kétesélyes volt, a fogadóirodák a víz alatti félre adtak kisebb oddsot, a 0.18-as fő és a 0.16-os előkezsinórok miatt. Ám a türelem rózsát, jelen esetben pontyot terem! Gyönyörű tőponty pihegett a stégen, velem együtt.
Mr Edgar Sealey, Mr Fred Crouch, a Captain tüske és a tökleveles lakója
Idős sporttársam hangosan gratulált, közösen izgultuk végig a fárasztást. Néhány fotó, majd kíméletes visszaengedés következett. Időközben elkapok néhány beszédfoszlányt a szemközti stégről; “Á, ezek nem a fenéken esznek! (Dehogynem), ” Nincs nálam úszós cucc! “, ” Nem igaz! “…
Miközben az élmény hatása alatt szórtam be a maradék kukoricát kedves barátaimnak, az én tökösöm szélében landolt a szemközti “gránát”. Majd mégegy. Alig fél méterre az etetett helyemtől. Szájszéli mosollyal gyújtottam meg a szivart, csináljátok csak, én már csak az ittlétet szeretném élvezni. Negyedórával később megunták, összecsomagoltak, és köszönés nélkül távoztak.
Hamarosan én is pakolni kezdtem
Magunkra maradtunk az öreg Matulával, dohányfüstbe burkolózva űztük a szúnyogokat, rövid búcsúzás után hamarosan hazafelé kormányoztam az autó kerekét. A hazaúton ismét a Tátrai Band muzsikált a kocsiban, az első alkalommal a “Tökéletes Tökleveles” felfedezésekor az “Utazás az ismeretlenbe” című szám passzolt a hangulathoz, várván az új kalandokat, így a sokadik csatornapecán pedig már inkább a “Titkos szerelem” lesz a megfelelő. Nekem ez a tökleveles már a “Titkos szerelem, soha nem ér véget… ” És ez jól van így!
Nézzétek meg a fotókat nagyobb méretben is! Az alábbi képekre kattintva nyithatjátok meg a galériát:
